Az okostelefonok térnyerése és funkciójuk bővülése révén egyre fontosabb célponttá válnak a kiberbűnözők számára. A tudatos és biztonságos okostelefon-használat szükségességére hívta fel a figyelmet a Telenor megújult rendezvénysorozata, az Okostelefon Akadémia első állomásán. Az esemény résztvevői IT-biztonsági szakértőktől tanulhattak az okos készülékekre leselkedő veszélyekről és a kockázatok kivédésének lehetséges eszközeiről.
Az okostelefonok térnyerésével párhuzamosan megnőttek a mobilbiztonsági kockázatok. Ezt a Symantec nemzetközi kutatásának[1] adatai is alátámasztják: a felmérés szerint az elmúlt években megkétszereződött a mobileszközök sebezhetősége. Az okostelefon-használók kétharmada mégsem alkalmaz biztonsági megoldásokat, és 44%-uk nem is tud arról, hogy léteznek mobileszközökre fejlesztett biztonsági szoftverek. A cég hazai felmérésből[2] kiderül, hogy mobilbiztonság terén a magyar felhasználók messze elmaradnak a nemzetközi átlagtól. Kevesebb, mint egyötödük védi jelszóval készülékét és csupán 4%-uk rendelkezik a legújabb biztonsági szoftverekkel. A Symantec egy másik, Mobilkészülékek informatikai biztonságot érintő kérdései című kutatása szerint ma már a hazai vállalatok háromnegyedénél használnak okostelefont, de csupán minden második helyen alkalmaznak valamilyen megoldást a mobilkészülékek védelmére.
A Telenor szervezésében megrendezett Okostelefon Akadémia első közösségi rendezvényén a szolgáltató IT-biztonsági szakértők bevonásával hívta fel a figyelmet az okos eszközöket fenyegető aktuális veszélyekre és a lehetséges adatvédelmi megoldásokra. A kerekasztal-beszélgetésen Antal Lajos, a Deloitte Zrt. informatikai biztonság és adatvédelem üzletágának vezetője, Papp Péter, a Kancellár.hu vezérigazgatója, Gombás László, a Symantec vezető rendszermérnöke, valamint Takács Zoltán, a Telenor digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese és a Mobiltárca Egyesület elnökségi tagja ismertették azokat a kockázatokat, amelyek készülékük operációs rendszerétől függetlenül minden felhasználót érinthetnek. A veszélyes applikációk felismerésétől, a nyilvános Wi-Fi hálózatokra kapcsolódás veszélyforrásain át a készülék elvesztéséből származó adatbiztonsági kockázatokig számos témában hallhattak esetpéldákat és kármegelőzési javaslatokat a vendégek.
„Egy okostelefon elvesztése során bizalmas vállalati adatok kerülhetnek idegen kezekbe, ami komoly biztonsági kockázatot jelent. A felhasználók kellő védelem hiányában személyes adataikat is veszélyeztetik, gondoljunk csak a közösségi profiljainkra, jelszavainkra” – mondta Antal Lajos a Deloitte Zrt. képviseletében. A szakértő hangsúlyozta, hogy a kockázatok mérséklésének egyik legfőbb eszköze a készülék tudatos védelme: „Az egyre komplexebb telefonhasználat megkíván bizonyos óvintézkedéseket a felhasználók részéről. Bár az NFC térnyerése következtében hamarosan akár a pénztárcánk is a telefonunkba költözhet, sokak fejében a régmúlt biztonsági tradíciói élnek.”
Az Okostelefon Akadémia előadói arra is kitértek, hogy mit tehetnek a platform és applikáció fejlesztők, illetve az operátorok az okostelefon felhasználók védelme érdekében. Az említett területek között szerepelt többek közt az NFC-re épülő szolgáltatások mögött álló biztonságtechnológia kidolgozása valamint a körültekintő alkalmazásfejlesztés és a felhasználói tudatosság erősítése is. Az okostelefonosok leginkább a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos információikra érzékenyek, ami az egyik kihívást jelenti a mobilos fizetés elterjesztésében. „Mára a mobil e-mailezés igen elterjedt, ennek ellenére kevés felhasználó foglalkozik részletesen annak biztonsági kérdéseivel. Ha az e-mail a biztonsági elvárások piramisának alját jelenti, akkor a mobilfizetéssel kapcsolatos védelmi igények valahol a piramis csúcsán helyezkednek el. Ha azt szeretnénk, hogy a mobilt fizetésre is használják az emberek, akkor ezeknek a magas elvárásoknak kell megfelelnünk. A felhasználók szemében a pénzügyi tranzakciókhoz szükséges adatok a legérzékenyebb kategóriába tartoznak. A Mobiltárca Egyesület célja hogy egy biztonságos, de egyben könnyen kezelhető megoldás kerüljön az emberek kezébe” – mondta Takács Zoltán, a Telenor digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, a Mobiltárca Egyesület elnökségi tagja.
A vendégek emellett Remco Kaptein, a Mozilla üzletfejlesztési mérnöke előadásában megismerhették a legújabb mobilplatfromot, a Firefox mobilt. A Mobilaréna munkatársaitól, Windows Phone Meetup szervezőitől, valamint az Okostelefon Akadémia Expo résztvevőitől – a BlackBerry, a HTC, a Huawei, az LG, a Microsoft, a Mozilla, a Nokia, a Deloitte, a Norton, és a kancellar.hu képviselőitől – tanácsokat, tippeket hallhattak a résztvevők a mobil adatbiztonság alapvetéseiről és információkat szerezhettek a mobilvilág újdonságairól.