Már megint egy kuponos akció, állandóan ilyen spórolós dolgokkal jövök, de nem tehetek róla. Megteteszett ez a telefon is, főleg, hogy 30 dolcsival olcsóbb, ha az ajánló végén lévő kupont felhasználjátok.
Mostanában kezdek kiakadni azon, hogy ha egy telefonnak nincs 5,5 colos képátlója az már mini. Akkor is mini, ha a képátló 5 col feletti, mint jelen esetben, ahol 5,2 col. Ez ma egy mini telefon. Természetesen egyéb képességekben sem mini a cucc, sőt, már meg sem lepődök azon, hogy milyen erős hardvert képesek belepakolni ezekbe a telefonokba. Jószerivel tényleg semmi értelme sem lesz a nagy márkáktól vásárolni, mert akárki akármit mond nekem, a terméktámogatásnak nevezett valami semmiképp nem éri meg a dupla árat. azzal se jőjjön nekem senki, hogy a kínai telefonokhoz nem jön frissítés, mert nem igaz, illetve nem kevésbé, mint mondjuk egy Samsunghoz.
Na, most kicsit kifüstölögtam magamat, foglalkozzunk a Nubia Z17 Minivel! A telefon a Qualcomm Snapdragon 652-es prociját dolgoztatja, ami nyolc maggal rendelkezik, órajele 1,8 GHz, és persze 64 bites. A telefon GPU-nak a remek Andreno 510-et kapta. A rendszermemória 4 GB, a háttérár pedig 64 GB-os. Ezekből az adatokból látszik, hogy ez bizony egy felső kategóriás készülék, még ha “mini” is.
A kijelző, ahogy már említettem 5,2 colos képátlóval rendelkezik, felbontása 1920 x 1080 pixel. A “szokásosnál” kisebb képátló és a szokásos felbontás miatt a pixelsűrűség a megszokottnál nagyobb, 424 ppi. Plusz adatnak megkaptuk még a panel kontrasztarányát, ami 1500:1-hez. A kijelző felett a már megszokott Gorilla Glass üveget találjuk, ami 2,5D-s, vagyis a szélein kerekített.
A kamerk esetén sajnos csak a szenzor gyártóját ismerjük, a pontos típust nem, de azért bíztató, hogy a Sony nevét olvassuk a specifikációban. Amúgy nem kell szégyenkeznie a Nubia Z17 Mininek, hiszen az előlapon egy 16 megapixeles selfie kamera van, hátul pedig a már említett Sony szenzorra épülő 13+ 13 megapixeles megoldás. A megszokott módon az egyik kamera monokróm, míg a másik RGB. A villanóról sem szabad elfeledkezni, de az is igaz, hogy az lenne a meglepő, ha nem lenne.
ahogy az utóbbi hetekben bemutatott telefonoknál, itt is örömmel számolhatok be róla, hogy a készülék ismeri az itthon használt B20 800 MHz-es LTE sávot is! Rádiók terén más izgalmas dologgal nem találkozunk, hiszen a wifi és a Bluetotth 4.1 megléte már alap. Pici extra, hogy a navigációhoz kapunk a GPS mellé Beidou és Glonass támogatást is.
Ahogy látható, ez a Mini ismét csak a nevében mini, egyéb tekintetben nagy, hiszen erős a hardver és az 5,2 colos képátlóra sem mondanám, hogy apró.
Jó hír, hogy bár a telefon kínai raktárból vásárolható meg, a szállítási módok közül a kosárba rakás után kiválaszthatjuk a Europe Registered módot, amivel a GearBest szerint további sarcok, vám és ÁFA fizetése nélkül juthatunk a telefonhoz. A végére maradt az ár. A Nubia Z17 Mini eredeti ára 290 dollár, vagyis nagyjából 76 ezer forint. a mostani kuponos akcióban ebből 30 dollár engedményt kapunk, így 69 ezer forintért lehet a miénk. A vásárlásnál a NubiaZ17 kódot kell használni. A kedvezménnyel megvásárolható telefonok száma mindössze 100 darab, szóval, ha szeretnél ilyet, akkor kapkodd magad!
További információ és vásárlás itt: Nubia Z17 Mini 4G Smartphone