Régen minden szebb volt. De tényleg! Hiába volt a számítógép és az internet mai felfogás szerint elképzelhetetlenül lassú, mi mégis imádtuk. Nagyon. Éljen a retró!
A modern böngészők manapság olyan szintre fejlődtek, olyan lehetőségeket kínálnak, hogy attól garantáltan eldobjátok az agyatokat. Ezt sasoljátok meg:
Microsoft Paint
A lista első alanyát korábban alaposan kitárgyaltuk, de aki arról lemaradt, az most pótolhatja eme hiányosságát. Az ismert rajzolóprogram klasszikus változata köszön vissza ránk, a reprodukció egyszerűen tökéletes; gyakorlatilag minden szolgáltatást és funkciót pontosan ott találunk, ahol anno megszoktuk. A JSPaint.ml az egyik kedvencem lett eme sorok írásánál!
Winamp
A meghajtók telepítését követő első mozzanat a zenelejátszó beszerzése volt. A régi idők koronázatlan királya egyértelműen a Winamp volt, szerencsére már ezt is elérhetjük egy kattintással.
Egyszerűen dobjuk be az ablakba kedvenc zenéinket, és már kezdődhet is a móka. Mint látni fogjuk, mind a három ablak tetszőlegesen mozgatható, ha ügyesek vagyunk, akkor még a skint is átszabhatjuk – innen szerezzetek be egy új külsőt, majd töltsétek be (a gomb a bal felső sarokban) a programba. Hab a tortán, hogy a minile játszó is elérhető (két kattintás), azonkívül egy útmutatót is kaptunk, így könnyűszerrel beágyazhatjuk a programot saját weboldalunkra – ez is igazi remekmű.
Microsoft Office segédek
Gem Géza, az unalmas számítástechnika órák utolsó reménysugara is visszatért. Az Office vicces segédei a régi formájukban tündökölnek, ráadásul most nem is kell arra várnunk, hogy produkálják magukat; az animációkat mi fogjuk indítani. Nektek is Géza volt a kedvencetek?
Egy kis érdekesség: a segédek ötletét másolta „mindenki kedvenc malware”, a Bonzi Buddy is.
Windows 3.0
Egy emulátor segítségével kelthetjük életre ezt az operációs rendszert, mely fénykorát 1990-ben élte – nem mai gyerek, annyi szent.
A Windows 3.1 és a játékok
Legyünk őszinték, nem a Windows az, ami elsőnek eszünkbe jut a PC őskorára emlékezve. Az Internet Archive őrzi a 90-es évek igazi gyöngyszemeit, itt van például kedvenc síelős játékunk is. Felejthetetlen volt a „rettegés”, hogy a jeti bármelyik pillanatban ránk törhet…
Windows 95
Az első széles körben elterjedt operációs rendszer természetesen végérvényesen beírta magát a történelemkönyvekbe. A win95.ajf.me a böngészős verzió, de vicces kedvű alakok még az iPhone-ra is ráhegesztették – erről itt számoltunk be részletesebben.
Mac OS
Nem csak a Windows jut eszünkbe a nosztalgiázásnál, hanem a Mac OS is. James Friend weboldala egy kisebb kollekciót ad nekünk ezekből a rendszerekből, úgyhogy a rajongóknak biztosan páratlan csemege lesz.
Egy kis őrület
A fenti oldalak gyári állapotukban mutatják a Windowsokat, holott jól tudjuk, ez élesben maga volt a káosz alfája és ómegája. A humoros Windows 93 ebből hoz egy szelet kóstolót, a kipróbálását mindenkinek csak ajánlani tudjuk! Én már töltöm is a Half Life 3-at…
Ezzel lesz egy kis munka
Még a Space Cadet is visszahozható egy kis türelemmel. Ehhez elsőként a Microsoft weboldaláról le kell töltenünk a Windows XP-t. Az állomány (WindowsXPMode_en-us.exe) kiterjesztését írjuk át zip-re, majd nyissuk meg a Sources mappán belül az XPM fájlt, utána pedig a VirtualXPVHD képfájlt. Innen már csak egy lépés van hátra.
Figyeljetek az elérési útra!
Ha ez megvan, akkor lépjünk be a Program Files mappába, innen pedig a Pinball mappát másoljuk át egy tetszőleges helyre.
Forrás: How to Geek