A Nokia logó melengeti a szívemet, de elég ez a sikerhez?

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez?


 

Bevezető

Aki használt régen Nokia terméket, az nagyjából tudta, mire számíthat a gyártótól. Eszement újítások és elpusztíthatatlan telefonok váltogatták egymást a portfólióban. Szerettük a céget, mert mindig meglepett minket valami újjal, érdekessel.

Aztán jött a csőd. Jött a Microsoft. Jöttek az Androidos mobilok, de ez a Nokia, már nem az a Nokia volt. Elmúlt a varázs, és azóta sem tért vissza. Ez már csak azért is szomorú, mert ezt a varázst, számomra, azóta sem tudta megidézni más telefongyártó.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 1

Mondhatjuk, béke poraira. Azonban a márkanév itt maradt velünk, kapunk a gyártótól ezt-azt, például Bluetooth fülhallgatót.

A Nokia a tesztben szereplő füles megalkotásában a RichGo segítségét kérte. A RichGo egy jól ismert audio kiegészítőket gyártó cég, amely a Nokia licence alapján működik. A Nokia E3511-el a cég megpróbálta lefedni a piac nagyobb részét, olyan hívószavakat találunk a dobozon, mint az aktív zajcsökkentés, a kompozit membrán és hasonlók.

Ebben a tesztben igyekszem bemutatni ezt a fülest, aztán eldönthetitek, a Nokia márkanév elegendő-e a sikerhez, a minőséghez.


 

Csomagolás és külső

A dobozt jó kézbe fogni. Olyan nokiás érzés. A grafika, a kialakítás, meg persze a betűtípus mind a régi időket idézi. Igaz, ezekben a régi időkben ekkora dobozokban árulták a telefonokat (na jó, kicsit nagyobbakban néha, ha emlékszetek még arra, hogy mennyi pénz is fér el egy Nokia dobozban), most meg egy fülest kapunk benne.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 2

A dobozban nem kevesebb, mint 5 szivacsréteg vár minket. Az első a fedélbe ragasztva, a további négy egymásra rétegezve, ezek rejtik a fülhallgatót, a dokkolódobozt, a kábelt, a szilikondugókat és a leírást. Elég fura megoldás, de végül is nagy baj nincs ezzel.

Ami minket sokkal jobban érdekel, hogy maga a termék milyen. Érdemes a töltődobozról és a fülesről is szólni!

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 3

A tároló/töltődoboz teljesen fém borítást kapott, ami már az első kézbevételkor azt közvetíti, hogy itt bizony minőségi cuccot kapunk. A Nokia felirat a tetőn lézergravírozással készül. Belül persze már fekete műanyagot találunk, de ez nem baj. A fülhallgatók közötti területen ott egy reset gomb, a zsanérral átellenes oldalon (vagyis elől) egy USB Type-C csatlakozó, felette apró LED.

A doboz kialakítása szép, meggyőző, az anyagok jók, a zsanér precízen működik, eddig jók vagyunk!

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 4

Magával a fülessel sincs probléma, de azt azért ne szégyelljük kimondani (ha már a Nokia nem szégyelli), hogy ez bizony egy kőkemény Apple AirPods koppintás. Nem kicsit, nagyon! Persze vannak a gyártóra utaló apróbb stílusjegyek, mást ne mondjak a Nokia felirat, de azért na, egy kis kreativitást elvártam volna.

Persze, mivel az AirPods formára jó, a Nokia E3511 is jó lett, ezzel a kialakítással legalább biztosra lehetett menni. A fülünkbe kerülő rész nem csak formára kitűnő, elképesztően alacsony a tömege is, így ebből a szempontból is tökéletes választás.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 5

A fülesről tehát elmondhatjuk, hogy bár egy elég pofátlan koppintás, ez inkább az előnyére várt, kimondottan kényelmes viselet!

Lássuk most, hogy mit tud a kicsike!


 

Papírforma

Ahogy fent már írtam, elég sok olyan hívószó van a termék specifikációjában, amik miatt biztosra mehetünk. Lássuk mik ezek!

A levegőt oldalanként 1-1 tíz milliméteres, kompozit anyagokból készült membrán mozgatja meg. Ez elég rendes méret, így várhatóan a hang minősége jó lesz.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 6

Kapunk aktív zajcsökkentést, a gyári adatok -28 dB értéket említenek, ami emberes! Ennek elegendőnek kell lenni, ha zajos utcán sétálunk vagy ha még zajosabb tömegközlekedési eszközön ülünk.

Automata EQ a telefonálásnál, hogy a lehető legjobb minőségben halljuk a beszélgetőpartner hangját. Jól hangzik, bár elég bullshit dumának tűnik. Igazából mindegy milyen nevet ragasztanak a technológiára, a lényeg, hogy működjön!

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 7

Ami viszont egyáltalán nem bullshit, az üzemidő. Erre inkább az ejha kifejezés csúszik ki a számon. A füles magában is képes 6 és fél órán át működni egy töltéssel, de ha ehhez hozzá adjuk a tárolódoboz töltőkapacitását, akkor már 25 órás működési időnél járunk. Na, ezt már szeretem!

A telefonunkkal a kapcsolatot nem holmi Bluetooth 5.0 kapcsolaton át tartja, itt már 5.2-öt találunk! Az ígéretek szerint nullához konvergáló késleltetés, betonstabil kapcsolat lesz a jutalmunk. Remélem így is lesz!

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 8

Automata párosítás és egy fülhallgatós mód. Na igen, ezek már szinte kötelező képességek. Vagyis ne kelljen már a két oldalt konnektálgatni, menjen ez magától, és igen, alap az is, hogy ne legyen kötelező mind a két oldalt használni, legyen már elérhető a sima headset mód is. Ezek itt megvannak.

A füles vezérlése természetesen érintésérzékeny felületen keresztül működik, de ez is megszokott már.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 9

Nagyjából ennyi, jöhetnek a tapasztalatok!


 

Tapasztalatok

Előre lelövöm a poént, ha nem is volt őrült nagy csalódás a Nokia E3511, jónak sem merem mondani.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 10

Kezdjük a telefonálással. A hallott hang minősége jó, a mikrofon is jól működött, legalábbis engem jól hallottak. Ami viszont nem volt túl acélos az ANC, vagyis az aktív zajcsökkentés. Elég szeles volt az elmúlt napokban az idő felénk, így élesben ki tudtam próbálni, de az ANC éppen csak tompította a szél hangját.

Használhatatlannak nem mondanám, de ez idén szerintem egy kicsit kevés ebben az árkategóriában.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 11

Zene hallgatására sem volt túl jó a füles. Igaz, ahogy azt már többször mondtam/írtam, ezek a fej és fülhallgatók nem képesek mindenféle stílust megfelelően átadni. Ahhoz nem egyel, inkább hárommal magasabb árkategóriában kell keresgélnünk.

Azonban a Nokia E3511 még ehhez képest is elég szűk sávban szólt jól. Az elsőnek lejátszott Led Zeppelin klasszikust, a Stairways to heaven-t olyan minőségben hozta le, hogy az államat keresgéltem. Ezt nem hogy űberelni, utolérni sem tudta más zeneszám.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 12

Elektronikus zenéhez az egyik kedvencemet, a Solaris Marsbéli krónikáját választottam, de meglehetősen tompán szólt. Bár a fülesnek állítólag telt mélyeket kéne produkálni, ezeket nem sikerült felfedeznem, ahogy a csengő magasak is csak magasak voltak, csengeni nem akartak.

Rock felejtős. Motörhead, Metallica, AC/DC hallgathatatlan, Guns még hagyján. Az erősen énekhangra épülő Dire Straits egészen elfogadható volt.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 13

Bár nem vagyok jazz rajongó, Ray Charles az egyik kedvencem, de őt se akard a Nokián hallgatni.

Összességében az egyetlen erősségnek a középtartományt merem mondani, minden, ami ebből kilóg, akár le, akár fel erősen közepes csak. Emellett szinte állandóan olyan érzésem volt, hogy valami textilen keresztül szólnának a számok. Minden fátyolos és kicsit elmosott volt. A hangszerek, a zenék rétegei nem különültek el megfelelően.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 14

Vagyis a lényeg, nagyon kevés zene szól jól ezen a fülesen. Ami nem, az sem élvezhetetlen, talán csak a Zeppelin, amit elsőre betettem túl magasra tette a lécet.


 

Összegzés

Sokat ígér a Nokia E3511, de az ígéreteit csak részben teljesíti. A negatívumok között kell említenem a zenében nyújtott teljesítményt, és a számomra gyengének tűnő zajcsillapítást, míg az erősségek között a rendkívül kényelmes viseletet és a nagyon hosszú, akár 25 órás üzemidőt, valamint a fizikai kivitelezés minőségét.

Ki kell még a pozitívumok között emelni az 5.2-es Bluetooth-t, ami valóban betonstabil kapcsolatot eredményezett. Egyetlen szakadás, bizonytalanság sem volt a kapcsolatban, és a késleltetés pedig lényegében megszűnt létezni.

Nokia E3511 Bluetooth füles teszt – a név kötelez? 15

A Wiibuying webáruháznak ezúton is szeretném megköszönni a tesztelés lehetőségét! Bár ezt a fülest kicsit félve merem a 62 dolláros ár és a 4 dolláros vámmentes szállításért, tehát összesen 66 dollárért ajánlani, az áruházat annál inkább, megbízható társaság, és helyenként nagyon jók az árak, akciók is. Szóval nézzetek körül náluk!

A cikkben tárgyalt fülhallgatót itt találjátok:

Nokia E3511 Bluetooth 5.2 fülhallgató

.