A Lenovo és az EMC Corporation ma széles körű partnerségi együttműködést jelentett be, amely erősíti a Lenovo pozícióját az ipari sztenderd szerverek és a hálózati adattároló megoldások piacán, és jelentősen bővíti az EMC jelenlétét Kínában és más, erőteljesen fejlődő piacokon.
Az új partnerségtől az innováció, valamint a további kutatás és a fejlesztés fellendülését várják azáltal, hogy mindkét cégnél maximalizálják a termékfejlesztői tehetségeket és az erőforrásokat amellett, hogy a partnerek saját ellátási láncai hatékonyabbá és erőteljesebbé válnak.
„A piacvezető EMC-vel közös bejelentés egy további szilárd lépés utunkon, melynek célja, hogy a PC-k piacán megszerzett alapokra építsünk és az új PC plusz korszakban vezetőkké váljunk” – mondta Yuanqing Yang, a Lenovo elnök-vezérigazgatója. „Ez a partnerség segíteni fog minket abban, hogy erős back-end képességekkel és a szerverek és a tárolás területén szerzett üzleti alapokkal kiegészülve, az eszközök szegmensében már meglevő erős pozíciónk segítségével teljes mértékben kivitelezni tudjuk PC plusz stratégiánkat. Az EMC tökéletes partner arra, hogy hosszú távon segítsen minket a PC plusz lehetőség teljes mértékű kihasználásában.”
Joe Tucci, az EMC elnök-vezérigazgatója szerint „A Lenovoval kialakított kapcsolat erőteljes lehetőség az EMC-nek arra, hogy jelentősen szélesítsük jelenlétünket Kínában, amely egy vibráló, nagyon fontos piac, amit idővel a világ más részére is kiterjesztünk. A Lenovo világosan megmutatta azon képességét, hogy jelentős erőforrásait nemcsak a piaci szegmensekbe történő betörésre, hanem azok uralására is tudja használni. Örülünk, hogy a Lenovo partnerévé válunk, és közös erőinkkel arra fókuszálunk, hogy az ügyfelek szélesebb körét lássuk el piacvezető tárolási és szerver-megoldásokkal.
A vegyesvállalathoz a Lenovo készpénzzel, az EMC az Iomega egyes eszközeivel és forrásaival járul hozzá. A folyamat lezárásakor a Lenovonak a vegyesvállalatban többségi érdekeltsége lesz. A független működéstől a vegyesvállalatig történő átmenet során és azt követően az ügyfelek folyamatosságot fognak tapasztalni a szolgáltatások, a termékek szállítása és a garanciavállalások területén. A vegyesvállalat létrejötte a szokásos zárófolyamatok valamint hatósági jóváhagyások hatálya alá esik, lezárása 2012 végére várható.