Anno, valamikor 15 évvel ezelőtt a számítógép még önálló szigetként létezett a háztartásokban, már ahol volt egyáltalán számítógép. Aztán jöttek a modemek, a modemekkel pedig beköszönt a nagyvilág az interneten keresztül. A gépünk része lett egy hálózatnak, még pedig egy igen nagy hálózatnak. Érdekes módon a kisebb lépést csak a nagy után tettük meg, vagyis az internet hatalmas hálózata az esetek többségében megelőzte az otthoni kisebb hálókat.

Nem kell az okokat sokáig kutatnunk, nincs ebben semmi rejtély. Egyszerűen annyi történt, hogy akkoriban egy normál háztartásban az egy darab PC sem volt szokványos jelenség, az pedig, hogy kettő, esetleg három számítógép legyen egy lakáson belül tényleg ritkaságnak számított. Így aztán az otthoni hálózatoknak nem volt létjogosultságuk.

Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán. A számítógépek egyre olcsóbbak, ráadásul megjelentek, és erős terjedésnek indultak a hálózati funkciókkal rendelkező eszközök, például médialejátszók. Időközben egyre nagyobb teret nyertek a vezeték nélküli hálózatok is, így már az sem lehetett akadály, hogy kábelezni kell, ami egyrészről igen nagy munka, más részről sokba is kerül.

NAS-solunk a hálózaton 1

Napjainkban tehát egyáltalán nem jelent különlegességet, ha valaki az otthonában vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatot szeretne kiépíteni, hiszen egy második PC, egy WiFi-s mobiltelefon már nem ritkaság.

Talán ennek köszönhető az is, hogy a hálózati adattárolás is előtérbe került. Nagyon hasznos tud lenni, ha egyes állományainkat a hálózaton is meg tudjuk osztani, sőt úgy tudjuk megosztani, hogy ahhoz nem kell egy külön számítógépet működtetnünk. Erre való a NAS. Ezek az eszközök nem rendelkeznek fejlett multimédiás képességekkel, ám rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, melyek az állományok hálózaton keresztüli elérést könnyítik meg. Ezek többnyire FTP, és torrent funkciók, de nem ritkaság a fájlszerver funkció sem.

Jelen cikkünkben két eszközzel ismerkedünk meg, mind a kettő a Kelly-Tech Kft-től érkezett.