A monitor egy meglehetősen vékonyka kartondobozban érkezett, melyet megemelve az a gyanúnk támadt, hogy nincs is benne semmi. Persze volt, ahogy azt reméltük, ott lapult benne a kijelző. Sokat írtunk már a LED-es technológiáról, de leginkább azért, mert a képminőségen sokat javít, vagyis jobb kontraszt érhető el általa. Pedig a háttérvilágítás változása más szempontból is jót tett a monitoroknak. Egyrészről a fogyasztás változott kedvezően, hiszen a hagyományos megvilágítású ősökhöz képest akár felére, vagy az alá is csökken az energia szükséglet, másrészt jót tesz a készülékek vastagságának, és tömegének is.
Ez utóbbi esetben persze az is közrejátszik, hogy a gyártók egyre inkább a burkolaton kívüli tápegységet preferálják, ami jó. Jó, mert a felhasználót nem zavarja, jó, mert nagyon vékony kijelzők készülhetnek így, és jó, mert a szerkezetek tömege is erősen lecsökken. Ez utóbbi adat az LG E2350V esetében mindössze 3 kilogramm, így pedig már érthető, hogy miért hihettük a dobozt üresnek. a kijelző vastagsága ebben az esetben a legvastagabb részen is csak 1,7 centiméter, ami az alacsony tömeggel karöltve viccesen hat, mintha nem is monitort, hanem valami működésképtelen demó darabot kaptunk volna az IKEA egyik berendezett dolgozószobájából.
Lássuk a külsőt!
A szélesvásznú kijelzőt egy 2,5 centiméter széles keretet kapott, mely fényes és fekete. Kivétel ez alól az alsó rész, amiben egy csík lilás-pirosas beütést kapott. Első ránézésre kezelőszerveket sehol nem találunk, sem a monitor elején, sem pedig az oldalán, hátul pedig nem is nézzük, hiszen oda oktalanság lenne gombokat telepíteni. Kis keresgélés után rájöhetünk, hogy kattogó gombokat nem is fogunk találni, van viszont a bekacsolást jelző piktogram mellett hat darab kis ledecske, melynek színe passzol az alsó sáv színéhez. Ezek a ledecskés, pontosabban az itt található felület érintés érzékeny, ide nyomva ujjunkat elő tudjuk csalogatni a menüt.
Fordítsuk meg a cuccot!
Az LG nem spórolt a videojel bemenetekkel. Kapunk D-Sub, DVI és HDMI aljzatot is, vagyis a kijelzőt nem csak számítógép mellé, hanem konzolokhoz is nyugodt szívvel ajánlhatjuk. Emellett találunk még egy sztereó kimenetet is jack formátumban. Ennek értelme, hogy a hangszórókkal nem rendelkező megjelenítőbe dugott HDMI kábelen érkező hangot is érzékelhető formába öntsük valamilyen hangsugárzó segítségével.
A kicsomagolás közben a kezünkbe akadt egy talp is, amit viszont nem szereltünk fel. Itt következik az egyik elmés ötlet, pont olyan jó, mint amire az LG-nél számítottunk.
Napjainkban egyre divatosabbak a talp nélküli kijelzők. Ezek úgy néznek ki, mint egy hatalmas digitális képkeret, és engedtessék meg, nekem nem is nagyon jönnek be. Notebookon dolgozom, és keresem a lehetőséget, hogy a kijelzőt felemeljem, elemeljem az asztal síkjától, hogy minél kevésbé kelljen lefelé néznem írás közben.
Pont emiatt szeretem az asztali kijelzőket, hiszen azoknak van talpuk, és elég magasak, kevésbé fárasztó a munka rajtuk. Erre jönnek a dizájnerek, és azt mondják, hogy szedjük le a talpat az asztali monitorról, hiszen úgy jobban néz ki. Tévednek? Nem, valóban jobban néz ki.
Itt pedig jön az LG nagy okossága! A talpat, pontosabban annak szárát úgy alakították ki, hogy kétféleképpen használhassuk. Ha lenyomjuk a tetején található kis gombot, akkor hátra tudjuk fordítani, így egy támasz lesz belőle, a monitorból pedig gigantikus képkeret. Ha lefordítva hagyjuk, akkor felszerelhetjük a talpat, és a hozzám hasonló kukacoskodó, a dizájnt csak a második sorba helyező userek is boldogok lesznek, mert egy teljesen hagyományos, talpas kijelzőt használhatnak. Kettő az egyben! Fincsi!
Itt az idő, kapcsoljuk be!
