Megpróbálom összefoglalni az előző oldalakon leírtakat az előnyök és hátrányok szempontjából.
Az anagrif megoldás előnye, hogy nem kell hozzá spéci kijelző, a szemüveg pedig százforintos nagyságrend. Óriási hátránya, hogy a használat a szemet nagyon fárasztja, ráadásul a megjelenített színek brutális átalakuláson mehetnek át.
A passzív 3D talán a legígéretesebb szemüveges megoldás. A TV előállítása nem olcsó, így az árcédulán is magasabb ár látható, mint az aktív megoldást használó készülékeknél. A szemüveg viszont ezer forintos tétel, ráadásul lehet belőle akár dioptriás változatot is készíteni, magyarul azok számára is „kényelmesen” használható, akiknek a filmnézéshez szemüveget kell viselni. A jelenleg használt megoldás legnagyobb hátránya az elérhető felbontás, mivel a hagyományos módon használt teljes HD TV a 3D üzemmódban felezi a felbontást. A következő hátrány a fényerő csökkenése. Érdekesség, hogy ez a csökkenés a szemüveg és a polarizációs szűrő együttes hatásával sem éri el a shutteres technológiánál tapasztalt sötétedést.
Az aktív 3D a napjainkban legelterjedtebb megoldás, de nem azért mert ez a legjobb, hanem azért, mert ezt a legkönnyebb gyártani. Ennek oka, hogy a kijelző oldalán némi vezérlésen túl csak annyi változásra van szükség, hogy a panel képes legyen a 120 Hz-es képfrissítésre. A feladat többi részét a szemüveg végzi. Előnye a meglehetősen olcsó előállítás, így a TV ára nem szökik az egekbe. Hátránya teljes egészében a szemüvegből adódik. Ez nehéz, drága, és még tölteni is kell. Ráadásul a legjobb fényerő eléréséhez egyenesen kell ülnünk, oldalunkra fekve a kép helyett csak nagy feketeséget látunk. Végezetül néhány szó a mélységérzetről. Szerencsémre volt lehetőségem mind a három módszert élőben megtapasztalni. A térélmény tekintetében nálam egyértelműen a passzív megoldás a nyerő. Az anaglif használat esetén a mélységérzet teljesen a kép síkja mögött alakul ki. Az aktív szemüveg esetén teljes sötétben előfordul, hogy a jól megtervezett jeleneteknél úgy látjuk, hogy egy-egy kavics kirepül a képből. A passzív megoldás viszont valami teljesen eltérő érzetet produkál. Jó magam nagyon meglepődtem ezen, annak ellenére, hogy a moziban megnézett Avatarnál a szálló hamu nem a vásznon belül, hanem azon kívül szállingóztak. Nos, a TV esetén is hasonló élményben volt részem. A tárgyak szó szerint kinyúltak a képből, a nekem szegezett bot tíz centire állt meg az orrom előtt, pedig a TV-től legalább másfél méterre álltam. Ez azért érdekes, mert mielőtt a TV-t láttam, azt gondoltam, hogy a síkból kinyúló háromdimenziós megjelenítés azért jöhet olyan hatásosan létre a moziban, mert a teljes látómezőt kitölti a vászon, de kiderült, hogy nem így van.
A passzív megoldással kapcsolatban még egy dolog jutott eszembe, miközben az Avatar 3D blu-ray verziót néztem. Valahogy olyan érzésem van az aktív és a passzív technológiával kapcsolatban, mint az LCD TV-k és a plazmák összehasonlításakor. A plazmakijelzőt nézve olyan érzésem van, mintha a képpontok kicsit összemosódnának. A kép nem bántóan éles, ugyanakkor a részletek pontosan kivehetők. Az LCD-k esetén a részletesség ugyan úgy meg van, de kép valahogy élesebb, mondjuk úgy túl pontos, túlságosan steril érzetet ad. Nos, ha az analógiánál maradunk, akkor számomra a passzív megjelenítés a plazma, az aktív az LCD. Az aktív kijelzőn nézett háromdimenziós Avatar, bár tényleg nagyon pontos térérzetet, mélységérzetet ad, valahogy túl steril, túl pontos, míg a passzív megoldás egy kicsit elmosottabb. Ez nem jelenti azt, hogy ez utóbbi kevesebb részletet tartalmazna – illetve dehogynem, hiszen a TV esetén még nincs teljes HD felbontás a passzív 3D esetén- inkább úgy érzem, hogy közelebb áll ahhoz, ahogy a valóságban látunk. Talán pont az előbb említett túlzott sterilitás miatt érzem úgy néha, hogy még az Avatarban is karton szereplőket húzogatnak a képen jobbra-balra.
Összegezve tehát azt gondolom, hogy a jelenleg elterjedt shutteres megoldás nem a legjobb, de a kép síkján belül majdnem tökéletes térérzetet ad. Ráadásként elmondható, hogy a cikkünkben is bemutatásra kerülő ASUS 3D kijelző esetén az sem jelent gondot, hogy csak egy szemüveget kapunk hozzá, hiszen a monitor előtt túlnyomó részben egyedül ülünk, egyedül játszunk. A TV-k esetén a véleményem kiolvasható a fentiekből.
Oké, úgy érzem lassan mindent kiírtam magamból amit szerettem volna, legalábbis a 3D technológia kapcsán. Most jöhet a cikk lényegi része, az ASUS kijelzője, illetve a próba játékokkal és filmmel!
