Sok olvasónk kérdezte, ezért mi megpróbálunk válaszolni arra, hogy milyen telefonokat várhatunk 2020-ban Xiaomi fronton.

Milyen telefonok jelennek meg 2020-ban a Xiaomi kínálatában?

A feladat nem egyszerű, a varázsgöbünk elromlott, de megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba. Az év első öt hónapjában a kínai vállalat több mint tizenöt telefonmodellt hozott forgalomba. Ez az új Xiaomi mércével smafu, az év végéig ugyanezt az összeget tervezik kiadni.

Igen, régen minden jobb volt. Egészen 2015 januárjáig a Xiaomi Mi-széria volt a vállalat zászlóshajója a mobiltelefonok piacán. A Xiaomi másik okostelefon-szériája a Redmi, amelyet verhetetlen ár-érték arány jellemzett. A MIUI szoftver fejlesztőinek nem volt nagy kihívás a heti frissítések kiadása, az évente kiadott 2 modell esetében.

Milyen telefonok jelennek meg 2020-ban a Xiaomi kínálatában? 1

Azonban 2020-at írunk és a Xiaomi nem titkolt szándéka, hogy a fentebb látható mobilgyártók toplistáján a Samsung alatt, vagy inkább előtt legyen. A régi modell politikával ez nem elérhető, ezért ontják a telefonokat és mi meg is vesszük őket, ez a táblázatból jól látszik. A többi gyártó kevesebb eladást produkál, ők többet, tehát a recept működik ezért ömlenek a Xiaomi telefonok a gyártósorokról.

Milyen telefonok jelennek meg 2020-ban a Xiaomi kínálatában? 2

Ebben a hónapban a cég már hivatalosan is bemutatott két új okostelefont:

  • POCO F2 Pro – az új flagship killer, ami a Redmi K30 Pro európai márkaneve. Már 540 dollárért beszerezhető (mi már meg is tettük)

Részletek és rendelés itt: Poco F2 Pro Gearbest, Poco F2 Pro Banggood

  • A Redmi K30 5G Extreme Edition – az első Xiaomi telefon, amelyen az új Snapdragon 768G processzor fut . Ez gyakorlatilag a Redmi K30 5G, csak a Snapdragon 765G lapkakészlet lett leváltva.

Milyen telefonok jelennek meg 2020-ban a Xiaomi kínálatában? 3

  • POCO M2 Pro – exkluzív POCO kiadás a fő piacra, Indiába. Ennek a modellnek a prototípusa várhatóan a Redmi Note 9 Pro globális verziója lesz az NFC-vel.
  • Redmi K30i 5G – a méltán népszerű Redmi széria újabb verziója. A gyártó megpróbálja megfizethető áron kínálni a legújabb generációs mobiltechnológia felkészített telefont. 
  • Redmi 10X 4G – Valójában ez a Redmi Note 9 a kínai piacon. A meghajtásról az előzetes várakozásokkal ellentétben nem a MediaTek Helio G70 processzor gondoskodik. Az erősebb Helio G85 mellett döntöttek a mérnökök. A Honor 10X ellenfélének szánják.
  • Redmi 10X 5G – a múltnap számoltunk be mi is a legújabb MTK Dimensity 820 5G SOC-val szerelt prémium alternatívának tekinthető reménységről. 
  • Redmi 9 és Redmi 9A – olcsó és jó telefon a vékonyabb pénztárcával rendelkező vásárlók részére. Valószínűleg a jövő hónapban piacra kerül. 

Milyen telefonok jelennek meg 2020-ban a Xiaomi kínálatában? 4

  • Redmi Note 10 és Redmi Note 10 Pro – ez lesz a Redmi Note sorozat első okostelefonja, amely ötödik generációs hálózatokon működik. Az M2004J7AC és az M2004J7BC néven bejegyzett készüléket már a kínai Kommunikációs és Információs Technológiai Minisztérium tanúsította a fenti kép tanulsága szerint. MediaTek processzorokkal lesz szerelve mindkét telefon. A telefonok kódnevei érdekesek, ezek az Atom és Bomba. A Xiaomi valódi bombát készít a felhasználóknak! Nagy durranás lesz?

Milyen telefonok jelennek meg 2020-ban a Xiaomi kínálatában? 5

  • Xiaomi Mi 10 Lite ZOOM Edition – globális piacra szánt telefon, valójában a Mi 10 Youth Edition, amelyet áprilisban mutattak be hivatalosan Kínában az új MIU 12 rendszer felülettel. A Vangogh kódnevű eszközt is a következő hónapban tervezik bemutatni.
  • Xiaomi Mi CC10 és Mi CC10 Pro – a Mi CC széria folytatása szelfi királyoknak és az élénk színek kedvelőinek.
  • Xiaomi Mi A4 – a vegytiszta Android felülettel szerelt Xiaomi telefon. A Google által 2014-ben elindított Android One program részese.

Milyen telefonok jelennek meg 2020-ban a Xiaomi kínálatában? 6

  • Mi 10S és Mi 10S Pro – az idei Mi 10 és Mi 10 Pro zászlóshajó várható frissítése. A pletykák szerint a gyártó hozzáteszi a 120 Hz-es képernyő frissítést és egy 144 megapixeles kamerát a Pro verzióhoz.
  • Mi Mix 4 – Az innovatív Mi Mix sorozat régóta várt folytatása. Ezt a telefont a várja minden Xiaomi fan! Mivel a tavaly bevezetett Mi MIX Alpha lényegében koncepció volt, a tömeggyártás soha nem kezdődött meg. Több kép és információ kering a világhálón, de a tutit csak a fenti képen látható Xiaomi vezér, Lei Jun úr tudja. Annyi azért kiderült, hogy a Mi Mix 2 után a Mix 4 is unibody kerámia házat kap.

Reméljük sikerült képbe kerülni mindenkinek a Xiaomi 2020-as terveivel, ha nem akkor sem sértődünk meg!

Forrás: Xiaomi

 

További Xiaomi hírek oldalunkon