A könnyű használhatóság jegyében ezúttal egy alsó kategóriás, mindenki számára elérhető WiFi-routert szereztünk be. Ez az a szegmens, ahol (még) nincsenek túlbonyolítva a dolgok, híján vagyunk a felesleges szolgáltatásoknak, komplikált beállításoknak. A cucc ettől függetlenül tartogat érdekességeket, habár különcnek azért nem nevezhető.
Bevezető
Arra törekedtünk, hogy ne szálljunk el az ár tekintetében, persze ez nem azt jelenti, hogy a minőségből és a megbízhatóságból engedni szeretnénk. A TP-Link számunkra egy olyan márka, amire már érdemes felfigyelni. Hogy kerül képbe ez a név? Úgy, hogy a Mercursys az almárkájuk; erről ad komoly tanúbizonyságot az is, hogy az MW325R a TP-Link budapesti raktárából (Közraktár utca 30., harmadik emelet) került hozzánk.
Gondolom ti is kíváncsiak vagytok arra, hogy miben ölt testet az almárka jelleg. Nyilván nem fognak minden részletet az orrunkra kötni, mi azért felkerestük a kapcsolattartónkat ebben az ügyben. Annyit sikerült kideríteni, hogy (egyelőre) a morcosabb, azaz a gigabites Ethernet portokkal szerelt példányoknál meghúzzák a határt, vagyis a Mercursysnél be kell érnünk a 10/100-as kapcsolattal. Közös pont viszont a 3 éves garanciaidő, valamint ebben a témában még azt is megtudtuk, hogy a rakoncátlankodó egyedeket (általában) nem javítgatják. A magunk részéről egyébként könnyen el tudjuk képzelni – egy olcsóbbnak mondható típusnál –, hogy a visszaküldött cuccok az alapszintű ellenőrzés után hamar a raktárak mélyén végzik, hiszen a költségek miatt egyszerűen nem éri meg bevizsgálni és kikezelni a kütyüt. A kis kitérő után térjünk vissza jelen cikkünk fő alanyához.
Kezdjük szokás szerint a csomagolással. Mivel négy antennás modellről van szó, ezért kíváncsian vártam, hogy vajon hogyan sikerült a pácienst beleszuszakolni a dobozba. Örömmel tapasztaltam, hogy a Mercusys nem spórolt az anyaggal, úgyhogy a termék biztonságosan szállítható, a kellő méretű belső tér okán cseppet sem lett meggyötörve. Természetesen belül csak a legszükségesebbeket találjuk, azt hiszem, hogy ezen senki sem fog meglepődni:
- RJ45 Ethernet kábel (CAT5, a hossza valamivel több, mint egy méter)
- Hálózati adapter (150 cm-es kábel)
- Használati útmutató (angol, spanyol, román, lengyel, orosz, ukrán)
Egy gyors megjegyzés: a részletes kezelési útmutató a hivatalos gyártói oldalon érhető el – a gyárilag mellékelt csak a beüzemelésben segít. Mielőtt a mély vízbe indulnánk, vessünk egy pillantást a termék adatlapjára:
Teljes specifikáció
Termék adatai | Gyártó: Mercusys (TP-Link) Modell: MW325R Interfész: 4 db 10/100 Mbps LAN port és 1 db 10/100 Mbps WAN port Vezeték nélküli szabványok: IEEE 802.11g, IEEE 802.11n, IEEE 802.11b Biztonsági megoldások: WPA-PSK/WPA2-PSK Adatátviteli sebesség 300 Mbps (MIMO technológia, 2 adó és 2 vevő) Frekvencia: 2,4 – 2,4835 GHz Antenna: 4 db 5dBi antenna (fix) WAN típusa: Dinamikus IP, Statikus IP, PPPoE, L2TP, PPTP Hozzáférés kezelése: Helyi, belső hálózati és távoli (internet) Porttovábbítás: Virtuális szerver, UPnP, DMZ Tűzfal biztonság: IP és MAC cím hozzárendelés Átviteli teljesítmény: <20dBm |
---|---|
Méretek | 167×118×33 mm |
Csomag tartalma | 1×MW325R router, 1×EU hálózati adapter, 1×RJ45 Ethernet kábel, 1×Angol használati utasítás |
Most pedig itt az ideje alaposan szemügyre venni a Mercusys eme kütyüjét.
A külsőség mindig egy olyan dolog, ami relatív. Egy WiFi routernél ráadásul még hálátlanabb lehet a dolog, hiszen az sincs kizárva, hogy valami olyan helyre fog kerülni, ahol nem is igazán lesz látható. Abban mindenesetre megegyezhetünk, az MW325R megjelenése letisztult, az ívelt formájú házba a kétoldalt kialakított szellőzőrács visz némi életet – az ezen átszűrődő, sejtelmes zöld világítás sötétben abszolút nyerő. Elől kaptak helyet az állapotjelző fények (működésjelző, internetelérés és bekötött PC-k), viszonylag szolid fényerejük okán a hálószobában sem fognak zavarni. A négy darab, 20 cm-es magasságú antennák természetesen különböző irányokban forgathatóak. Apropó antenna. Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy ezen az árszinten egyáltalán nem általános ez a felszereltség, márpedig az antennák különböző irányokba való döntése segíti a hullámok szabad terjedését. Szánjunk erre némi időt, és kísérletezzük ki a számunkra legkedvezőbb beállítást!
Hátul is minden a papírformának megfelelően alakul: reset, egy WAN és három LAN port. Egy WPS (Wi-Fi Protected Setup) gombot még el tudtunk volna viselni, a jelek szerint ezzel csak mi vagyunk így. A LAN portokból láttunk már ettől kevesebbet is, többet is, mindazonáltal elégségesnek tűnik, mert nem tartjuk életszerűnek, hogy háromnál több eszközt kössünk rá. Az alján két helyet is kialakítottak a fali akasztók számára, azonkívül itt is vannak szellőzőrácsok.
Konfigurálás
Nem egy nagy kihívás a dolog, de hátha lesz olyan olvasónk, aki most először vásárol ilyen jellegű terméket. Elsőként is áramtalanítsunk mindent, majd a modem és a WAN port között létesítsünk kapcsolatot Ethernet kábellel. Ha ez megvan, akkor az egyik LAN portot kössük össze PC-nk hálózati kártyájával, majd a mellékelt hálózati adapterrel biztosítsuk a szükséges kakaót a router számára. Ez volt a dolog fizikai része, most jöhet a szoftveres oldal.
A menürendszer sajnálatos módon nem magyar, ám a fentiek okán mi itt most minden fontosabb pontot részletesen bemutatunk, így teljesen kizárt, hogy bárhol is elakadjatok. A konfigurációs felületet a következő címen érjük el:
http://mwlogin.net
Első mozzanatként egy jelszót kell kiagyalnunk. Ha ez megvan, akkor az internetkapcsolat típusát kell meghatároznunk. Nyugodtan használhatjuk az automatikus detektálást is (jó eséllyel a dinamikus IP cím kiosztáson kell hagynunk), amennyiben nem a 180206 firmware fut a routeren – rejtélyes módon ennél eltűnt ez az opció.
A következő lapon már csak az SSID-t (hálózati név) kell megadnunk, meg persze az ehhez tartozó jelszót, és ilyenformán végeztünk is az alapszintű konfigurálással. A router alapértelmezetten WPA2-PSK titkosítással fog dolgozni, ezt igen jól is teszi.
Ezek után jöhet a virtuális buksisimogatás, most már nyugodtan használhatjuk a vezeték nélküli kapcsolatot.
Ha megengedtek egy személyes észrevételt: nem kifejezetten szerencsés ez a háttérszín, gyakorlatilag pontosan ezt használják a böngészők is a nem biztonságos webhelyek figyelmeztetésénél. Az úgynevezett „basic”, azaz a kezdőknek szánt felület ezt leszámítva meglepően pofás lett: átlátható, letisztult, lényegretörő. Csak ez a háttérszín…
A következőkben kicsit jobban beleássuk magunkat a témába, aztán jönnek az első tapasztalatok is.
A haladó felület
Az egyszerűség nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy a router abszolút fapados lenne, erről szó sincs. Itt van például a vendég hálózat (Guest network), minek köszönhetően egy biztonságos és elszeparált vezeték nélküli hálózat hozható létre. A triviális biztonsági előnyökön kívül szabályozhatjuk a sávszélességet és a hozzáférési időt is.
Jó hasznát vehetjük még a szülői felügyeletnek is, ha nem vagyunk a tasli híve. A „Parents Control” táblázatában egyszerűen csak be kell jelölnünk, hogy mely időszakban szeretnénk a hálózati hozzáférést letiltani – az mondjuk nem hátrány, ha előtte a saját eszközünket felvesszük a kivételek közé. Ez egyébiránt elég könnyen fog menni, az itt megjelenő listában azonnal ott lesznek azok az eszközök, melyek csatlakoznak a routerhez.
Akkor is hasznát vehetjük a Mercusys MW325R routernek, ha már rendelkezünk egy hasonló megoldással. Ilyenkor kerül képbe a WDS Bridging szolgáltatás, amivel lényegében „lefokozhatjuk” egy jelismétlő szintjére a cuccot; nyilvánvalóan ennek akkor lehet értelme, ha a vezeték nélküli hálózat kiterjesztése a cél.
Van lehetőség a hozzáférhetőség finomhangolására is, azaz megadhatjuk, hogy a hostok mely oldalakhoz (fehérlista/feketelista) férhetnek hozzá – mindezt akár időkorláttal is. Oké, nem forradalmi vívmányok ezek, ennek ellenére fontosnak tartottuk leszögezni, hogy a router ezen a területen is megugorja a lécet!
Az igazi finomságokról, azaz a kifejezetten haladó felhasználóknak szánt opciókról is teszünk egy rövid említést:
- Virtuális szerver
- DMZ szerver
- UPnP beállítások
- Statikus útvonalválasztás
Valószínűleg a legtöbb felhasználó az életben nem fog ezekhez nyúlni (az UPnP szerencsére gyárilag aktív), mindazonáltal kötelező kellékekről van szó, ez már hosszú évek óta így van.
Meglepetés
Akik a fentiek után kedvet kaptak ahhoz, hogy „élesben” is megtekintsék a router irányítópultját, azok számára van egy irtó jó hírünk: a lenti képre kattintva indíthatjátok az online szimulátort! Szerintünk ebből is látszik, hogy a Mercusys komolyan gondolja a terméktámogatást, legalábbis ennél a típusnál.
Tapasztalatok
Az előbbiekben szerintem elég alaposan kitárgyaltuk a kütyüt, itt van az ideje annak, hogy némi ízelítőt adjunk az MW325R teljesítményét illetően. Kezdjük a tesztkörnyezet meghatározásával:
Túlzás nélkül állíthatjuk, extrém nehéz kihívást támasztottunk a router elé. Legjobb tudomásunk szerint a vályog igazi WiFi-gyilkosnak számít, hát még ekkora falvastagságnál! Erre rátettünk még egy lapáttal; az Acer Iconia B1-710 táblagépet vettük a kezünkbe, mely „bámulatos” módon gyengébb jelvételre képes, mint pl. az ősöreg Huawei Ascend Y200, ami azért elég meglepő – más szóval: botrányos. Az MW325R a legfrissebb firmware-el futott, kb. 1,5 méteres magasságban elhelyezve, s nagyjából a mérések is ebben a síkban történtek. A fenti alaprajz (úgy-ahogy) méretarányos, ekképpen a falvastagsággal (a vékonyabb 32 cm-es szilikát – kivétel a kettes és a hármas közötti válaszfal, ami vályog –, a vastagabb 52 cm-es vályog) és a távolsággal is tudtok kalkulálni. Érdemes megfigyelni a renderelt képeket is, mert a Wi-Fi jelek terjedését érdemben befolyásoló tényezőket (ajtó, szekrénysor) is ábrázolja.
A router helyzetét a csillag jelzi, a különböző számok (illetve a székek) értelemszerűen a mérések helyét jelölik. Az internetkapcsolat elméleti sebessége 30/4 Mbit/s – a Speedtest PC-n (és Androidon is) ezt kicsit felülméri. Még egy adalék: a környéken 6-8 WiFi router tevékenykedett, ez talán közepes zsúfoltságnak mondható.
- 30,1/4,3 Mbit/s (kiváló jelerősség)
- 12,0/4,2 Mbit (közepes jelerősség)
- 2,6,1/2,8 Mbit (gyenge jelerősség)
- 29,5/4,7 Mbit (kiváló jelerősség)
Mit olvashatunk ki a számokból? Azt, hogy talán kicsit túl magasra raktuk a lécet, az extra nehezítések megtették a hatásukat. Jelismétlő nélkül, ilyen vastag vályogfalaknál elképesztően nehéz érdemi sebességet átvinni, azért a második mérési pontnál a videózás és a böngészés még nem okozott problémát. A 3. helyen viszont rosszabb volt a helyzet, itt igazából már csak az alapvető elvárásokat sikerült teljesíteni. A távolság és a falvastagság emelése egyértelművé tette, a minden tekintetben rossz forgatókönyv nem volt épp ínyére a kütyünek. Az is látható, hogy vékonyabb falnál (4. pont), illetve szilikát anyagnál elenyésző volt a jelcsillapodás, vagyis ha nem „toljuk túl” a dolgot, akkor kényelmesen hozza az elvárhatót.
A fentiek okán a következőkre jutottunk:
- Ügyeljünk a router megfelelő elhelyezésére, ha ehhez hasonló környezetbe szánjuk! Ha erre nincs lehetőségünk, akkor szükségünk lehet jelismétlőre.
- Mivel az MW325R nem kétcsatornás, ezért nagyon leterhelt térben nem ajánlható nyugodt szívvel.
- Bátran sakkozzunk az antennák forgatásával és a csatornaváltással is!
A bő egyhetes tesztelés során egyszer sem tapasztaltunk anomáliákat, újraindításra nem volt szükség, a Mercusys MW325R megbízhatóan tette a dolgát. Most jogosan mondhatnánk, hogy ez lenne a normális, de pontosan tudjuk, ez nincs így minden routernél. A cucc szépen tartotta a letöltési sebességet is, bár ez már inkább az internetszolgáltató érdeme. A terheléses tesztnél három eszközzel (PC, táblagép, okostelefon) fogtuk munkára őnagyságát (letöltés, böngészés és streamelés), sajnálatos módon a processzorterhelést nem sikerült kiderítenünk, az viszont teljes biztos, hogy minimális mértékű melegedéssel sem találkoztunk.
Értékelés
Elérkeztünk az összegzéshez. Mindenképpen észben kell tartanunk, hogy egy tényleg meglehetősen olcsó készülékkel van dolgunk – már 6 990 forintért fellelhetjük! Ezen az árszinten semmiképp sem könnyű kitűnni a mezőnyből, a Mercusys MW325R négy antennás felépítésével mégis egy üde színfoltnak bizonyult. Felróhatnánk neki, hogy nem kétsávos, nincs rajta USB port – egy külső meghajtó számára –, de lássuk be, ezek nem épp reális elvárások errefele. Ettől jogosabb felvetésnek érezzük, hogy a haladó adminisztrációs felület általánosságban nézve lehetne bőbeszédűbb (esetleg magyar?), az egyes menüpontokról szívesen vettünk volna részletesebb leírást. Egy másik észrevételünk: a sávszélesség menedzselése ugyan megoldott, ám ez nem egyenértékű a QoS (Quality of Service) szolgáltatással, hiszen ezzel a módszerrel még nem tudunk elsőbbséget adni a hang- és videóalkalmazásoknak. Persze azt is megértjük, hogy a TP-Link nem akarja minden puskaporát a Mercusys-nél ellőni. Gyaníthatóan ennek a gondolkodásmódnak esett áldozatául az „Advanced Security” felület is, ahol a főmárkánál a DoS támadásokkal szembeni védelmeket macerálhatjuk: ICMP-Flood, TCP-SYN-Flood. Nem megyek tovább ezen a gondolatmeneten, az igazi geek úgyis mindig talán valamilyen hiányosságot…
A képzeletbeli serpenyő másik oldalán a 3 éves garanciaidő, a megbízható háttér és az aktív terméktámogatás van – a legutolsó firmware alig két hónapos. Mint azt fentebb is kifejtettük, nem bántunk kesztyűs kézzel a routerrel; már-már lehetetlen küldetés volt a jeltovábbítás ebben a környezetben. Az MW325R mindezek ellenére tisztesen helytállt, úgy látjuk, hogy egy átlagos méretű családi házban megállja a helyét! Értelemszerűen ehhez mindenképpen ildomos ügyelni az elhelyezésre, meg azon sem kell meglepődnünk, ha a legtávolabbi ponton nem pörgeti ki a Speedtestet. Ilyenkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen egy olcsó jelismétlővel orvosolhatjuk a gondokat, és még azzal együtt sem fog sokba kerülni vezeték nélküli hálózatunk. A TP-Link reményeink/elképzeléseink szerint garantálja a stabil hátteret, egyébként ordító gikszert tüzetesebb vizsgálat után sem találtunk, ily módon megszavazzuk neki ezt a plecsnit:
A Mercusys MW325R a lenti linken jelenleg is megvásárolható, az ára 5690 forint. Ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok feltenni!
Frissítés!
Ezt a terméket hosszú távú tesztelésnek vetjük alá, ennek köszönhetően időről időre beszámolunk néhány fejleményről. Azt reméljük, hogy így teljesebb képet tudtok kapni, ezenfelül a felmerülő kérdéseitekre is pontosabban, jobban tudunk válaszolni
A támogatói részleggel történő hosszas levelezés után megtudtuk, hogy a Mercusys R&D csapata a következő firmware-rel javítani fogja a KRACK sebezhetőséget!