IDC Hosting konferencia Budapesten.
Minden korábbinál nagyobb szükségük van a magyar önkormányzatoknak, valamint a kis- és középvállalatoknak a felhő alapú számítástechnikai szolgáltatásokra, – állapította meg Kalotay Balázs, a Fujitsu Technology Solutions Kft. szakértője az „Új típusú IT funkciók az új gazdasági környezethez” címmel Budapesten megrendezett IDC Hosting Konferencián. A válság időszakában ugyanis a magyar gazdaság legtöbb szereplőjének nem áll rendelkezésére elegendő fejlesztési forrás informatika rendszerük színvonalának szinten tartására a hagyományos módon. Ebben a helyzetben – folytatta – a megoldást az infrastruktúra beruházások költségét minimalizáló és a működési kiadásokat csaknem megfelező felhő szolgáltatások igénybevétele jelentheti. Számos városi és járási (kistérségi) önkormányzat, valamint jó néhány vállalat már felismerte ezt a lehetőséget és élvezi a Fujitsu technológiája által nyújtott előnyöket.
Kalotay kifejtette, hogy a felhő alapú számítástechnika iránti igények magyarországi, a szükség által megteremtett növekedése egyúttal meggyorsíthatja a hazai számítástechnika átlépését az informatika új korszakába. Réger József, a Fujitsu Technology Solution globális fejlesztési vezetője szerint ugyanis kevesebb, mint öt éven belül megszűnhetnek a klasszikus, azaz az installált és hálózatba kapcsolt számítástechnikai munkahelyek. A mobil PC-k számának további növekedése mellett teret nyernek a központilag menedzselt eszközök, például a zéró kliensek. Ezek virtualizált környezetben működnek, nincs szükségük processzorokra és merev lemezekre, sem integrált tároló és szoftver rendszerekre: A munkavállalóknak csak a központi adatbankban tárolt saját adataikra lesz szükségük, PC-re nem. Mindez csökkenti az adminisztrációs költségeket, mivel az IT részlegnek nem kell egyenként menedzselnie a gépeket.
Kalotay Balázs elmondta, hogy egy gazdálkodó szervezet informatikai költségeinek 80 százalékát a rendszerüzemeltetés emészti fel és a felhőszolgáltatás itt takaríthat meg a legtöbbet. A korábban megszokott kiadásoknál legalább 40 százalékkal kevesebbért feleslegessé teszi a saját rendszergazdai személyzet alkalmazását, miközben rugalmas és gyors hozzáférést biztosít a szükséges alkalmazásokhoz a hozzájuk kapcsolódó licencekkel együtt és még az üzletkritikus alkalmazások használatát is szinte azonnal lehetővé teszi. Mindehhez használat-alapú számlázás kapcsolódik, azaz az informatika mérete a változó igények szerint alakítható a költségvetés függvényében. Ez a szolgáltatás megnyitja az egyértelmű és változtatható szolgáltatási szintek igénybevételének lehetőségét és nagyobb komplexitás mellett csökkenti az informatika alkalmazásának kockázatát is. Egyszóval: az informatika a felhő szolgáltatás révén bekerül a közművek közé, s ugyanolyan üzleti modellben lesz megvásárolható mint a víz, a villany vagy a kábel tv és az internet.
Az informatikai infrastruktúra költségeinek mindössze 20 százalékát képviseli a hardver, ami azonban a mai viszonyok között gyakran a szinten tartás kritikus pontja. A felhőszolgáltatás ebben is áttörést jelent: a szolgáltatásként igénybe vett számítástechnika a cég fejlődésével párhuzamosan bővíthető és szűkíthető.