Brutális kamera, hatalmas akkumulátor és alacsony ár az új trend, a középkategóriás telefonoknál.

Meglepő képességek meglepően olcsón, bemutatjuk a HOMTOM új telefonját

Bevezető

Teljesen őszinte leszek, nem szeretek a középkategóriás telefonokról írni. MInd egy kaptafára készül, a dizájn hasonló. Elől kijelző, hátul hátlap, két vagy három kamera, oszt ennyi. Nagyjából olyan érzés ez, mint sok évvel ezelőtt, amikor a tableteket akarta mindenki eladni, és hetente kellett egy új tabletről írnom, ami pont olyan volt, mint az előző ötven másik. Nem csak unalmas, hanem embert próbáló feladat is úgy és olyat írni, ami felkelti az olvasók figyelmét.

A HOMTOM telefonján emiatt majdnem átlapoztam. Oké, akciós, Kínában minden akciós. Oké, van benne 4 GB RAM. Oké, HD+ a kijelző, de várjunk csak, miaz hogy 21 megapixeles kamera, mi az, hogy 6300-as akkumulátor, és mi az, hogy 64 GB a háttértár. Na ekkor lapoztam vissza az árhoz, és döntöttem el, hogy erről a telefonról mégis érdemes lesz néhány sort írni!


 

HOMTOM S99 – Külső

A HOMTOM S99 egy érdekes kinézetű telefon. Nem, itt sem hátul van a kijelző és elől a nagy kamera, minden ott van, ahol lennie kell. Ami miatt viszont kicsit fura, hogy a dizájn az általam klasszikusnak mondott vonalat követi. Oldalt viszonylag vékony, de alul felül közepesen széles a keret. Én szeretem az ilyen külsőt, de a divat most nem erre mutat, mindenki a keretnélküliséget erőlteti, megjegyzem tök feleslegesen, mert annyira sérülékenyek lettek a mobilok, hogy úgyis rakok rá egy mindent átvészelő szilikon tokot. Ennyit a vékonyságról…

HOMTOM S99 3

A külsővel kapcsolatos érdekességek még nem értek véget. Érdekes, hogy a telefon a régebbi iskola szerinti képátlót adja, vagyis 5,5 colos, ám a kép oldalainak aránya mégis az új trendnek megfelelő 18:9-es. Emiatt egy meglepően keskeny, kicsit nyúlánk, de nem végelátatlan telefon kapunk. Szokatlan ez a kompakt méret, szóval akinek kicsi a keze és kényelmetlen neki a széles telefonokat egy kézzel használni az megérkezett, a HOMTOM S99 neki készült.

Mivel olcsó telefonról beszélünk – meglepő extrákkal ellátva- ne várjunk üveg vagy fém hátlapot. Meg kell elégednünk a jó öreg műanyaggal, ami viszont legalább mutatós mintát kapott. A telefon előlapján egy kamerát találunk, a hátlapon pedig két kamerát és az ujjlenyomat olvasó érzékelőjét. A kamerákról még nem árulkodok, majd a következő bekezdés végén tárgyaljuk ki őket.


 

HOMTOM S99 – Hardver

Ahogy minden telefon bemutatónál úgy itt is a központi egységgel kezdjük a bemutatót. A mobilt nem más, mint a ó öreg, kiforrott, bevált MediaTek MT6750T hajtja. Hallom ám, hogy most egyik másik olvasónk panaszosan felsír, és azt kérdezi: Miért nem tűnik el végre a 6750T a búsba? Nos, megértem őket, ugyanakkor saját tapasztalatom azt mondatja velem, hogy nem olyan rossz hardver ez. Valóban nem friss már, de cserébe kiforrott driverek vannak hozzá, és lássuk be, tudásra és erőre is bőven elegendő ma még, cserébe legalább piszok olcsó. Szóval nem véletlen, hogy rengeteg telefon épül rá még manapság is.

Processzor

HOMTOM S99 8

A MediaTek 6750T egy nyolcmagos processzort hordoz a testében. A prociban két csoportba vannak osztva a magok. Az “alsó” energiatakarékos fürt négy darab Cortex-A53 magot tartalmaz, ezek maximális órajele 1 GHz. A második fürtben lévő négy mag felel a nagy teljesítményért, így az ebben a fürtben lakó Cortex-A53 magok már 1,5 GHz-en szaladnak. A processzor mellett találunk grafikus gyorsítót is, jelen esetben a két maggal és 650 MHz-es órajellel rendelkező ARM Mali-T860 MP2 rajzolja a pixeleket. A MediaTek lapkája még 28 nanométeres csíkszélességgel készült, de már támogatja az ARMv8-A utasításkészletet, és persze 64 bites, ahogy egy modern processzortól azt el is várjuk.

Memória

Ha a hardvernél tartunk, akkor folytassuk a memóriával. a processzormagok száma és órajele után úgyis ez érdekel mindenkit leginkább. Nos, a HOMTOM S99 4 GB LPDDR3 kapacitással büszkélkedhet, a beépített tár pedig nem kevesebb, mint 64 GB. A RAM esetén a 4 GB jelenleg még mindenre elég, a 64 GB háttértár pedig már nem szokatlan, maximum akkor, ha a bemutató végén meglátjátok az árcédulát. Nekem is ez volt az egyik meglepetés, ennyi pénzért ritkán szoktunk 64 GB-ot kapni.

HOMTOM S99 6

Kijelző

A kijelzőről feljebb már olvashattátok a lényeges információkat, most menjünk bele kicsit a részletekbe is! A legfontosabb, hogy a beépített panel IPS technológiára épül annak minden jó és rossz tulajdonságával. Szerencsére utóbbiból nem nagyon van. Ahogy olvashattátok 5,5 col a képátló, az oldalak mérete pedig könnyedén kiszámolhat az a2+b2=cképlet kifordításával, azzal a ténnyel kiegészítve, hogy az oldlak aránya 18:9-es, vagy egyszerűbben 2:1-hez. Mivel nem matekórán vagyunk elárulom a pontos méreteket. Az 5,5 colos (139,7 mm) képátlóhoz 2,46 colos (62,48 mm) és 4,95 colos (124,95 mm) oldalak tartoznak. A kijelző felbontása HD+, vagyis 720 x 1440 pixel, a képpontsűrűség 293 ppi, a megjeleníthető színek száma pedig 16 millió, ami 24 bites színmélységet jelent. Fontos adat még, hogy az előlap kijelző arány 78,84 százalék, ami azt jelenti, hogy az előlap 11,16 százalékán nincs kép, ez a keret.

HOMTOM S99 5

Kamera

Elérkeztünk a második meglepetéshez, a kamerához. Az egy dolog, hogy amédiaanyagban 21 megapixelt írnak, de a kínai telefonoknál már hozzászoktam, hogy ez a 21 megapixel csak 16 a való életben, a 21 csak a képpontok szoftveres többszörözésével érhetőel, vagyis mondjuk ki, trükköznek a gyártók. Nos, akár hogy próbltam a HOMTOM S99-et leleplezni, az összes megbízhtaó oldal szerint 21 megapixeles a hátlapi kamerája. Legalábbis az egyik, mert a másikra 2 megapixelt írnak. Gyanítható, hogy ez a kisegítő apparát csak a képek dinamikájának a növelésére szolgál, más értelmét nem látom.

HOMTOM S99 7

Sajnos a hátlapi kamera szenzorának gyártója most még nem ismert. Amit tudhatunk róla, egészen pontosan 21,42 megapixeles, ezzel 5344 x 4008 pixeles állóképeket és FHD videókat készíthetünk, utóbbit 30 kép per másodperc sebességgel. Fontos adat, hogy a kamera f/2.0-s rekeszértékű objektívet kapott, ami egyáltalán nem mondható rossznak.

Az előlapi kameráról tudjuk, hogy egy 13 megapixeles Sony Exmor RS szenzor gyűjti a fényt az F/2.2-es rekeszértékű objektív alatt. Mondhatnánk, hogy átlagos értékek, de hazudnánk, mert ebben a kategóriában az 5- vagy 8 megapixeles szelfikamera az átlagos, a 13 megapixel bőven átlag feletti.

Rádiók és szenzorok

HOMTOM S99 2

Ezt a pontot nem erestem bő lére, a telefon tudja amit kell. Kétcsatornás n-es szabványt támogató wifi van benne, a Bluetooth 4.0-ás, a navigációhoz pedig GPS és GLONASS támogatést kapunk. Jó hír, hogy a telefon az itthon használatos B20 800 MHz-es LTE sávot is kezeli, így ahol van ilyen internet elérés, ott tudjuk is használni!

A szenzorokat nem vitték túlzásba. A megszokott közelségérzékelő és fényérzékelő mellett gyorsulásmérőt és geomágneses érzékelőt találunk, valamint van még a más említett ujjlenyomat érzékelő is.

Akkumulátor

HOMTOM S99 4

Direkt a végére hagytam a harmadik meglepetést, ez pedig nem más, mint az akkumulátor. Megszokhattuk, hogy a hasonló kategóriájú telefonokban 3000, jó esetben 4000 mAh kapacitású akkumulátort tesznek. Ennek oka nem más, mint a spórolás, próbálják a telefon árát a lehető legalacsonyabb szintre szorítani. Az a helyzet, hogy ebben a leszorítgatós játékban a HOMTOM-nál nagyon jók, mert a telefonjuk nem kisebb, mint 6200 mAh kapacitású akkumulátor került. Nyugodtan mondhatjuk, hogy bődületes érték. Nem mondom, extrém telefonoknál találkozunk nagyobb aksival, de ebben a kategóriába szinte párját ritkitja. Lényeges tulajdonság még, hogy a telefon kapott gyorstöltés funkciót, így nem kell fél napokat a konnektor mellett töltenünk, ha fel akarjuk tölteni energiával a mobilt.


 

HOMTOM S99 – Összegzés

Amint látható, a HOMTOM S99 egy egész becsületes telefon lett. Hatalmas akkumulátor, párját ritkító kamera és szokatlanul barátságos méret jellemzi. A helyzet az, hogy ez így magában még nem lenne érdekes, mert ha emellé kapnánk egy 200 dolláros – 54 ezer forint- árcédulát, akkor legyintenénk, ilyet láttunk már több tucatot. A helyzet viszont az, hogy a hOMTOM S99 ára június 11-ig, vagyis bevezető akció végéig mindössze 130 dollár – ~35 700 forint- ami már szinte hihetetlenül alacsony. Őszintén megmondom, nem is igazán értem hogy sikerült ennyi pénzből ezt a hardvert kihozni, igaz, ez nem is kell hogy minket érdekeljen, nekünk az a dolgunk, hogy örüljünk, és lecseréljük régi elaggott telefonunkat egy HOMTOM S99-re!

A telefont itt tudod megvenni: HOMTOM S99 – GearBest

Itt pedig megtallod a bevezető akció részleteit: HOMTOM S99 bevezető akció