Október 1-jével megkezdte működését a BenQ Mobile, a BenQ Corporation vezeték nélküli kommunikációval foglalkozó üzletága. A BenQ júniusban jelentette be, hogy megvásárolja a Siemens Mobiltelefonok divízióját, és az új cég az eredeti terv szerinti időpontban jelenik meg a piacon.

A Gartner Dataquest adatai szerint a vállalat globális piaci részesedése 5,2 százalék, amivel a világ mobiltelefon-gyártóinak rangsorában a hatodik helyen áll. Az új társaság célja, hogy a mobilkészülék-piac egyik meghatározó szereplője legyen.
 
Megkezdte működését a BenQ Mobile
 
A BenQ Mobile vezérigazgatója Clemens J. Joos lesz, az elnöki tisztet pedig Jerry Wang, a BenQ Corp. marketingért felelős alelnöke tölti be. „Nagyon örülünk annak, hogy olyan társulási formát találtunk, amely ötvözi a két partner erősségét, és ezzel a lehető legjobb kiinduló helyzetet teremti meg az új szervezet számára” – hangsúlyozta Clemens Joos, a BenQ Mobile vezérigazgatója. „Több mint 7.000 elhivatott dolgozónk van, akik alig várják, hogy egy kiváló, új vállalatot hozzanak létre, és izgalmas, ugyanakkor elegáns termékeket dobjanak piacra az elkövetkezendő évben.”
 
Megkezdte működését a BenQ Mobile
Clemens Joos
 
„A társulást jellemző összhang és a két vállalat alkalmazottainak lelkesedése arra ösztönöz minket, hogy büszkén és bizakodva nézzünk a jövőbe” – mondta K.Y. Lee, a BenQ Corporation elnök-vezérigazgatója.
 
A 2005-ben megalapított új vállalat működése a sikeres anyacégekre támaszkodik. A BenQ Mobile értékeket teremt a fogyasztók számára, szem előtt tartva az ügyfélközpontú kiszolgálást valamint a felhasználók igényeit és elvárásait. A müncheni központú cég több mint 7.000 embert foglalkoztat világszerte kutatás-fejlesztési, tervezési, értékesítési, marketing, szállítmányozási és vevőszolgálati területeken.
A felvásárlás lehetővé teszi a BenQ számára, hogy a fogyasztóknak szánt elektronikai termékek piacán szerzett tapasztalatait egyesítse a Siemens mobiltelefonok és -kiegészítők gyártása terén szerzett szakértelmével. A BenQ a hálózati digitális termékek (többek között LCD televíziók, monitorok, mp3-lejátszók, digitális fényképezőgépek, projektorok és optikai tárolóegységek) gyártásában tett szert vezető szerepre, és indult gyors növekedésnek. A Siemens stílusos formatervezésével, minőségi termékeivel és a szolgáltatók igényeire szabott telefonjaival vívott ki elismerést. A Siemens kulcsfontosságú európai és gyorsan fejlődő latin-amerikai piacokon megszerzett vezető szerepe a BenQ ázsiai piacokon betöltött erős pozíciójával kiegészülve tökéletes alap a BenQ Mobile nemzetközi márka megteremtésére. A társulás erősíti a BenQ innovációs erejét, különösen a kommunikáció, a fogyasztóknak készült elektronikai termékek és a számítógép-technika területén, fokozza az integráció mértékét, valamint az új digitális korszak kívánalmainak megfelelő termékeket biztosít a piac számára.
 
A licencmegállapodás értelmében a BenQ Mobile 18 hónapig használhatja a Siemens márkanevet. Egészen 2006-ig mindkét márkanévvel találkozni fognak a fogyasztók, míg az új, közös márkanevet 2006 tavaszán vezetik be.