A forró nyári napokat nem csak az emberi szervezet bírja nehezen, hanem az apró műanyag házba zsúfolt hardverek is, ezért érdemes hűtő után nézni, itt a Massive23 LX.
A Thermaltake új modellje, a Massive 23 szériás notebook hűtők tárát bővíti. Kialakításában a gyártó igyekezett még kényelmesebbé tenné a gépelést. Sőt, mondhatni mindenre gondoltak, hiszen még két kis fül is van a termék oldalán, így könnyedén tehetjük bárhova gépünket, a felmelegedés veszélye nélkül. A fogók előnye az olcsóbb termékekkel szemben, hogy azoknál, ha egyszerre emeljük a notebookot és a hűtőt, könnyen a forgó ventilátorhoz érhetünk, ami bizony nem kellemes érzés.
A Massive23 LX mérete 376 × 300 × 51,5 mm, tömege 900 gramm, valamint 10 és 17 hüvelykes kijelzővel ellátott laptopok férnek el rajta. Ventilátora 230 mm-es, USB-ről működik -ahogy azt megszokhattuk- és 600-at pörög percenként. Kezünket a darálástól egy nagy fekete fémrács védi, és négy gumitalp gondoskodik a gép csúszásmentes elhelyezkedéséről. Az eszközön még két USB portot is találunk.
A Thermaltake hűtője kialakításához képest kifejezetten olcsó, mindössze 20 dollár.