A kínai gyártó folytatja a Redmi 5-el kezdett gyakorlatot, a következő zászlóshajó, az Mi 7 mellé kapunk egy Plus jelölésű modellt is.

xiaomi-mi-7-1.jpg

A Snapdragon 845-et néhány nappal ezelőtt jelentették be. Ez azt jelenti, hogy a Samsung Galaxy S9 és a Xiaomi Mi 7 előtt is megnyílt az út, hiszen a hírek szerint mind a két készülék a Qualcomm legújabb fejlesztésére épül majd. A Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun nemrégiben egy interjúban elmondta, hogy a Mi 7 a közeljövőben piacra kerül. Piaci források szerint ez az időpont március lesz.

xiaomi-mi-7-5.jpg

A madarak nem csak a megjelenés időpontjával kapcsolatban csicseregtek, kaptunk információt a hardverről is, ezeket az infókat pedig több forrás is megerősítette. Ezek szerint tehát a SoC a Snapdragon 845 lesz, ami 10 nanométeres csíkszélességen készül, nyolc processzormagot tartalmaz, amik maximális órajele 2,55 GHz. A hírek szerint a telefonok két kiépítésben érkeznek. Lesz egy 6 GB-os memóriával és 64 GB háttértárral, valamint egy 8 GB memóriával és 128 GB tárolóval rendelkező verzió. 256 GB-os verzióról nem tudunk, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy idővel kapunk egy mégnagyobb belső tárral rendelkező telefont.

xiaomi-mi-7-2-640x433.jpg

A Xaomi Mi 7 és Mi 7 Plus a jelenlegi trendeknek megfelelően 18:9-esteljes képernyős kijelzővel rendelkeznek. A panel immár nem IPS, hanem OLED technológára épül majd. A normál Mi 7 képátlója 5,65- míg a Plus verzió 6,01 colos lesz. A 18:9-es képaránynak köszönhetően a kisebbik verzió szélessége éppen csak meghaladja majd egy normál 16:9-es képátlójú, 5 colos kijelzővel szerelt telefon szélességét. A jelenlegi információk szerint a telefonok hátulján egy duplakamerás rendszert találunk, ezek két 16 megapixeles megoldásból állnak, míg az előlapon egy újabb 16 megapixeles fényképezőt dolgoztathatunk. Az utolsó információ az akkumulátort érinti, ez valószínűleg  3350 mAh kapacitású lesz és támogatja majd a vezeték nélküli töltést.