A megszokottnál korábban, áprilisban érkezik a OnePlus 8 és 8 Pro, ráadásul egy meglepetést is kapunk.

Már áprilisban érkezik a OnePlus 8 és 8 Pro

Legalábbis a jelenlegi információk szerint, egy meglepetés telefon is érkezik a gyártótól. A OnePlus kimondottan prémium készülékeket gyárt, de a mostani információk szerint, az eddigi két verzió háromra bővül. A sima OnePlus 8 és a megszokott OnePlus 8 Pro mellé egy OnePlus 8 Lite is a kínálat része lehet, ez pedig már dedikáltan a középkategóriában veszi fel a versenyt a konkurenciával

Erről az utóbbi telefonról még semmit sem tudunk, igazából még az is lehet, hogy csak pletykáról van szó, és semmi alapja a dolognak. Már csak azért is kérdéses a megjelenése, mert a OnePlus hivatalosan, még néhány hónapja is azt nyilatkozta, hogy nem fognak a csúcskategórián kívül mást piacra dobni, mert jól megélnek ezekből is.

Az új sorzatról jelenleg annyit tudhatunk, hogy a zászlóshajó OnePlus 8 Pro modelljét a Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlet hajtja meg, és egy 120Hz QHD + kijelzőt tartalmaz egyetlen kamera lyukkal a szelfikamera részére. Arra számítunk, hogy a telefon hátulján is megjelenik egy továbbfejlesztett négykamerás megoldás, valamint vezeték nélküli töltést és vízállóságot is kapunk.

További OnePlus hírek oldalunkon

Forrás: Androidcentral