Nem csak a jelenben, a jövőt illetően sem áll rosszul az Intel, már 22 nm-en kísérletezgetnek.

A  Intel Developer Forum San Francisco-ban került megrendezésre, ahol a cég megint nagyot durrantott. A fejlesztőgárda és az elnök — Paul Otellini — egy olyan wafert (szilíciumostyát) mutatott be a jelenlévőknek, mely a világ első olyan működő lapkáit tartalmazta, amik 22 nm-es gyártástechnológiával készülnek (Mint ismeretes, napjaink Core 2, Core i7 és i5 processzorai 45 nm-en készülnek, a hamarosan megjelenő Westmere architektúra pedig 32 nm-es gyártástechnológiát alkalmaz), tehát a kékek a jövőt sem bízzák a véletlenre.

Működő 22 nm-es lapkát prezentált az Intel az IDF-en

A 22 nm-es tesztáramkör SRAM memóriát és logikai áramköröket is tartalmaz, a bejelentés pedig bebizonyítja azt, hogy Moore törvénye továbbra sem dőlt meg, és hogy a legnagyobb processzorgyártó a jelek szerint be tudja tartani azt az ígéretét, hogy 2011 második félében megkezdi a chip sorozatgyártását. A 22 nm-es bemutató lapka 2,9 milliárd tranzisztort tartalmaz, melyeknek sűrűsége a duplája a 32 nm-es Clarkdale központi egységekben dolgozó tranzisztorokénál. 

“Az Intelnél Moore törvénye él is virul” — jelentette ki Otellini. “Megkezdtük a világ első 32 nm-en készülő processzorainak gyártását, mely az első olyan nagy teljesítményű CPU, ami a megszokott processzormagokon kívül integrált grafikus magot is tartalmaz. Ezzel egy időben olyannyira jól haladunk a fejlesztésekkel a 22 nm-es csíkszélességet illetően, hogy már képesek voltunk működő lapkát előállítani. A megszerzett tapasztalatok segítségével kitapossuk az ösvényt ahhoz, hogy a gyártás a jövőben is erős és piacképes processzorokat eredményezzen.”

Emlékeztetőül: Az Intel tervei szerint az első 32 nm-es CPU-k még ez év utolsó negyedévében bemutatkoznak, mely kijelentés nem tűnik eltúlzottnak annak ismeretében, hogy már megkezdődött a lapkák sorozatgyártása.