Házimozi. Egy szóösszetétel, mely teljes valójában talán az utóbbi 10 évben nyert valóban értelmet. Olvasóink között bizonyára még nagyon sokan vannak, akik emlékeznek a VHS korszakra, mikor felvett tartalmat csak kazettáról, videómagnó segítségével lehetett nézni. Betyár egy adathordozó volt az, már egy friss kazetta sem képviselt túl magas kép- és hangminőséget, de ez aztán az idő előrehaladtával egyre csak romlott, a szalag nyúlt, kopott, stb. Persze anno ezekkel nem nagyon foglalkoztunk, hogy tudtunk örülni egy-egy mesének, netán a Csillagok háborúja teljes sorozatának, mely akkor még csak három részből állt.

LG HB965TZ és HB45E: Karácsonyi Blu-ray-es házimozizás az LG-vel 1

A jó öreg videokazetta

Akkor még nem csak hogy létezett olyan, hogy videotéka, de meglátásom szerint meg is lehetett belőle élni. Nem tudom napjainkban még mennyi videotéka létezik, de kíváncsi lennék egy üzlet mostani és 10 évvel ezelőtti forgalmára. Persze amikor már nem volt annyira horror ára egy videomagnónak, mint mindig, megjelent a másolás, eleinte elég volt két videó, és már lehetett is kezdeni a kopizást. Persze akkor még létezett olyan, hogy másolás utáni minőségromlás, tehát ha átkopiztunk egy filmet egy új kazettára, és mindig az "új" tartalmat tovább és tovább, az ötödik kazettán már nem biztos, hogy ugyanazt láttuk, mint az elsőn.

LG HB965TZ és HB45E: Karácsonyi Blu-ray-es házimozizás az LG-vel 2

Néhány éve még mennyire tudtunk örülni egy videonak

Mint minden technológia, azért a videókazettás filmezés is fejlődött, jöttek a 4- és 6-fejes felvevők, az LP üzemmód, amivel egy kazetta kapacitását jelentősen meg lehetett növelni a felvételi időt tekintve, persze ezzel a minőség tovább romlott, de magam is nagy örömmel archiváltam így a Forma-1 teljes szezonját 2000-ben. Később megjelent a Hifi Stereo hangsáv, amivel már valós sztereó hangzást is kaptunk, stb., sokáig lehetne még mesélni, a nálam idősebbek meg mégtovább. Lényeg a lényeg, az emlékek megszépülnek, de az akkori időkben ezt a fajta időtöltést házimozizásnak nem igen lehetett nevezni, szükség volt valami újra, a kép és a hang terén egyaránt.

LG HB965TZ és HB45E: Karácsonyi Blu-ray-es házimozizás az LG-vel 3

Érkezett a váltás

Megérkezett a DVD, amely mindent megváltoztatott. Én ugyan abban az időben, 2001-ben gyerekként nem igen engedhettem volna meg magamnak egy házimozit, de nagybátyám akkoriban még a más gazdasági helyzetben, Németországban dolgozott, emellett a technika szerelmese volt, és az a mai napig is, így amint a technológia itthon is elérhetővé vált, nem sok kivárással rohant a boltba egy igen minőségi, Pioneer asztali DVD lejátszóért, mely akkor még 100 000 Ft-ba is belekóstolt. A lejátszót egy Magnat mélynyomó és egy centersugárzó is kísérte, a két front és a két sorrund már rendelkezésre állt további két Pioneer és két Sony álló hangfal személyében. Persze egy fontos dolog még hiányzott, a házimozi erősítő.

LG HB965TZ és HB45E: Karácsonyi Blu-ray-es házimozizás az LG-vel 4

A hagyományos DVD mellett születtek kombó egységek

Ez a terület ugyancsak megérne egy misét, de a lényeg annyi, hogy ez az eszköz sem volt akkoriban egy olcsó dolog, a Pioneer 5.1-es, DTS dekóderes modell ugyancsak 100 000 Ft felé tendált. Viszont ezt az eszközparkot már szerénytelenség nélkül lehetett házimozinak nevezni, de akkoriban az árak miatt még nem sok embernek adathatott meg a DVD-zés lehetősége. Emlékszem a CRT TV-n a "tűéles" képre, melyet a hangzás emelt aztán mozi szintű magasságba, az igényesen összeállított rendszer megtette a hatását, a Gladiátor eredeti DVD-jén figyelő DTS hangsáv életre kelt, a nappaliban mindenfelé záporoztak a nyilak, a robbanásoknál szinte beremegtek az üvegek és az ajtók, persze megfelelő hangerőnél. Ha a 72 cm-es 4:3 Sony képcsöves TV mérete nem is nyújtott mozi élményt, minősége annál inkább, persze ehhez az 5.1-es hangrendszerre is szükség volt.

LG HB965TZ és HB45E: Karácsonyi Blu-ray-es házimozizás az LG-vel 5

A Pioneer nem maradt ki az asztali DVD-s piacból sem

A fenti sorok tanulsága, hogy a DVD a házimozizás terén hatalmas ugrás volt a VHS korszakhoz képest, talán tényleg innentől kezdve beszélhetünk házimoziról. Ahogy mindig, a technológia egyre olcsóbb lett, egyre több ember engedhette meg magának. A térhangzás nem mindenkit érdekelt, ekkor elegendő volt egy olcsó asztali lejátszó vásárlása, és máris élvezhettük a szép képminőséget, de aztán a kisteljesítményű 5.1-es szettek ára is egyre barátságosabbá vált.

LG HB965TZ és HB45E: Karácsonyi Blu-ray-es házimozizás az LG-vel 6

Ha házimozi erősítőre volt szükség, akkor is bátran lehetett fordulni a márkához

Fontos, hogy új TV vásárlására nem feltétlen volt szükség, egy nem matuzsálem korú CRT-n egy DVD film mindig szépen festett, csakhát ugye ott volt a fránya fekete csík a 4:3 kontra 16:9 képarány miatt. Ettől eltekintve ahogy teltek az évek, a DVD mindenkihez eljutott, és a háztartások szokványos elemévé vált. A "Mit csináljunk este? – Nézzünk meg egy DVD filmet!" kifejezés rutinszerűvé lett.

LG HB965TZ és HB45E: Karácsonyi Blu-ray-es házimozizás az LG-vel 7

Ez bizony már egy házimozis nappali