Menő telefon egy neves gyártótól négy kamerával és erős hardverrel, ráadásul Xiaomi ár alatt.
Bevezető
Manapság mindent a Xiaomihoz mérünk, ha telefonról van szó. A Xiaomi olcsó, a Xiaomi jó, a Xiaomi szép, a Xiaomi a könyökömön jön ki. Persze szeretem a telefonjaikat, de azt nem, hogy amíg néhány éve menőség volt a Samsung helyett Xiaomit venni, addig manapság már nem hogy nulla kunszt van a dologban, inkább azt látom, hogy a csapból is a Xiaomi folyik. Még egyszer mondom, nem érdemtelenül, de azért érdemes legalább néha kicsit félretenni őket, és megnézni mit kínál a konkurencia. Mert bizony vannak érdekes és remek ár-teljesítmény mutatóval rendelkező mobilok a másik térfélen is. Nem az Apple-Samsung-Huawei tengely térfelére gondolok, hanem azokra a gyártókra, akik megszerezték már a maguk hírnevét, de nem a csúcskategóriás, hanem a közép és alsókategóriás megoldásaik által.
Nos, a Lenovo pont ilyen. Ismert név, igaz, a csúcson nem nagyon vitézkednek vagy ha igen, akkor olyan áron, amiért nem biztos, hogy megvenném. Lenovóék azonban az utóbbi hónapokban piacra dobtak több olyan telefont is, amikre felkaptam a fejem. A hardver papíron nagyon rendben van, az árral sincs volt probléma, a képek alapján a külső is teljesen versenyképes. Összevetve például a Xiaomival az azonos kategóriás hardverrel szerelt telefonok között az árban volt minimum 15-30 százalék előny a Lenovo javára, ez pedig egy olyan ár érzékeny piacon, mint a hazai, már nyomós érv lehet, hogy a Lenovo mellé tegyük a voksunkat.
Úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, én a Lenovót kipróbálom. Volt már ilyen márkájú telefonom, szerettem. Most is van a családban Lenovo, igaz kicsit öregecske, illene már lecserélni. A gondolatot tett követte, megrendeltem a feljebb említett három telefonból a középsőt, mert jó ajándék lesz belőle, én pedig végre választ kapok a nagy kérdésre: Érdemes Xiaomi helyett Lenovót venni.
Külső
Ha címszavakban kéne elmondanom milyen a telefon, akkor azt mondanám, hogy letisztult, egyszerű sallangmentes. Ezzel nagyjából mindent elmondtam róla.
A Lenovo K5 Pro elölről is és hátulról is a klasszikus dizájnt követi. Vastagságra 8 millimétert ad meg a gyártó, de érzetre a hajlított peremű hátlap és a lekerekített üveg miatt jóval vékonyabbnak, szinte filigránnak tűnik. Az oldallapok 15,6 és 7,5 centije a megszokott ezeknél a hat colos telefonoknál. Mivel a telefont nem terhelték olyan mutatós ám haszontalan dolgokkal, mint például az üveg hátlap a tömege csekély, mindössze 165 grammot mutat a mérleg.
Az előlapon alul és felül 8-8 milliméteres a káva, fizikai gombok természetesen nincsenek. A keret oldalt szinte észrevehetetlen, főleg, hogy a kijelző feletti Gorilla Glass üveg pereme hajlított, így az üveg szépen behajlik a perem mögé. Ennél a telefonnál a klasszikus jelzőt azért merem használni, mert nincs notch a kijelzőben, a kamerák, szenzorok és a beszédhangszóró a megszokott helyen a felső 8 milliméteres sávban kapott helyet. Én ezt így szeretem, de persze ha valakinek a notch a kedvence akkor pont ezt nem fogja szeretni.
A hátlap fém, kicsit mattosított, ha enyhén is, de gyűjti az ujjlenyomatot. Persze valószínű, hogy gyorsan vesz rá mindenki hátlapot, így ez nem lesz probléma. Az ujjlenyomat olvasó a megszokott helyen a hátlap középső tengelyén, a felső negyed szélén található, nekem kényelmes helyen, sosem kellett keresgélnem. A kamerák a hátlap felől nézve, a baloldalon egymás alatt laknak, a kameraegységtől külön, az alatt találjuk a LED-es villantót.
A peremeken a megszokott dolgok, jobbra a ki- és bekapcsológomb, a hangerőszabályzó, szemben vele a túloldalon a SIM és memóriakártya tálcája, alul pedig középen az USB Type-C aljzat, ennek két oldalán pedig egy mono hangszóró és egy hagyományos három és feles jack fejhallgató kimenet található.
Lenovo K5 Pro – a hardver
Processzor
A telefonban a közkedvelt Qualcomm által gyártott Snapdragon 636-os lapka dolgozik. Ezt a gyártó a 2017 év végén mutatta be hivatalosan, a telefongyártó cégek valamikor novemberben kapták meg belőle az első szállítmányokat, az első rá épülő telefonok pedig 2018 első negyedévében kerültek kereskedelmi forgalomba. Mondhatjuk tehát, hogy egy viszonylag friss fejlesztésről van szó. A lapkát a Qualcomm lényegében két másik központi egységből „ollózta” össze. Az LTE modem, a Hexagon 660-as DSP és a Spectra 160-as ISP a gyengébb Snapdragon 630-ből, míg a processzor az erősebb Snapdragon 660-ból érkezett. Nem véletlen ez, hiszen a Qualcomm pont a két megoldás közötti űr betöltésére törekedett, és ez maradéktalanul sikerült is.
A Snapdragon 636 lapkára az elmúlt időszakban olyan népszerű telefonok épültek, mint a Xiaomi Redmi Note 6 Pro és a Xiaomi Mi MAX 3, a Huawei Honor 8x MAX, a Sony Xperia 10 vagy az ASUS Zenfone 5, illetve a most tesztelésre kerülő Lenovo K5 Pro.
A processzorban 8 mag dolgozik, ezek két csoportba lettek osztva. Az alsó és a felső fürt 4-4 magja Kyro 260-as típusok, a különbség a két négyes csoport között az órajelben keresendő. Az alacsonyabb teljesítményigényű programok esetén az alsó fürt dolgozik, ennek maximális órajele 1,6 GHz- lehet, míg, ha komolyabb programokkal pörgetjük a telefont bekapcsol a felső 4 mag is, ezek pedig már akár 1,8 GHz-en is működhetnek. A központi lapka korszerű 14 nanométeres gyártástechnológiával készül, természetesen 64 bites és támogatja az ARMv8 utasításkészletet.
A Snapdragon 636-ba integrálva találjuk a processzor mellett a GPU-t, vagyis a grafikus gyorsítót is. Ez az Adreno 509-es megoldás, ami a lényegesebb API-kat támogatja, így kapunk a DirectX12-től a Vulcanon át az OpenGL ES 3.2-ig mindent.
A Snapdragon memóriavezérlője kétcsatornás. A Lenovo K5 Próban a kiépítéstől függően 4- vagy 6 GB LPDDRX memóriát akasztanak rá, amik órajele maximum 1333 MHz lehet.
Háttértár tekintetében is kétféle verzióból választhatnak, akik a Lenovo K6 Pro telefont keresik. A nálam lévő készülékben 64 GB-nyi tárterület található, de létezik drágább verzió is, amibe 128 GB-ot telepít a gyártó. A tárterület természetesen bővíthető memóriakártyával, ami maximum 256 GB-os lehet.
Kijelző
A Lenovo telefonjában egy klasszikus képességekkel rendelkező 6 colos kijelző került. Az IPS panelre épült megoldás oldalaránya 2:1-es, felbontása pedig FHD+, vagyis 1080 x 2160 pixel. A pixelsűrűség, mint minden ilyen adottságú kijelzőnél 403 ppi, ami igazán jónak mondható. Az oldalarányból és a felbontásból a képzettebbek már látják, hogy ezen a telefonon (szerencsére) felesleges notch-ot, vagyis a kijelzőbe benyúló szenzorszigetet keresnünk. A Teremtőnek hála ez a megoldás hamar kiment a divatból, a Lenovónál K5 Prónál pedig talán be sem jött.
Bár nincs notch, és keretnélkülinek sem mondhatjuk a telefont, az előlap-kijelző arány így is parádésan jó lett, a teljes előlap majd 80 százalékát teszi ki a panel. Amit még érdemes róla elmondani, hogy természetesen rendelkezik az IPS kijelzők minden jó tulajdonságával. A kontrasztarány 1500:1-hez, a fényerő 450 cd/m2, az NTSC színtér lefedettsége pedig 83 százalékos. Ezek az adatok nem mondanak túl sokat, a valós életben tapasztaltakról kicsit lejjebb fogok beszámolni.
Egyéb képességek
Mielőtt rátérnék az izgalmas témára, a kamerákra, lássuk milyen képességeket rejtettek még el a telefonban!
Rádiók terén nem lehet senkinek panasza, hiszen Bluetooth-ból a fejlett 5.0-ás verziót használhatjuk, wifiből pedig a jobbik, ac szabványt is támogató változat került. Ez utóbbi egyben azt is jelenti, hogy a vezeték nélküli hálózatokhoz a hagyományos 2,4 GHz mellett az újabb 5 GHz-es sávon is csatlakozhatunk. Navigációra a GPS és a GLONASS műholdak támogatását építették a K5 Pro-ba. Ezek fontos képességek, ám számunkra talán a legfontosabb, hogy a telefon használja az itthon elterjedt B20 800 MHz-es LTE sávot, ezzel pedig igénybe vehetjük a gyors 4G mobilnetet.
A telefonba épített akkumulátor 4050 mAh kapacitású, ezt USB Type-C csatlakozón keresztül tölthetjük, akár gyorstöltéssel is. A gyártó adatai szerint a 18 wattos töltővel 5 perc alatt annyi energiát tölthetünk bele, amivel aztán egy órán át használhatjuk. Ez nyilván nem egy órányi telefonálást, sokkal inkább egy órányi átlagos használatot jelent, aminek nagyrészét alvó módban tölti a mobil.
Szenzorokból a szokásos bő csokor áll rendelkezésünkre. Van itt közelségérzékelő, fényérzékelő, iránytű, giroszkóp, gravitációs szenzor és gyorsulásmérő is, de természetesen a csomag része az ujjlenyomat érzékelő szenzor is.
Kamerák
Napjainkban, ha valaki új telefont vesz, akkor jó eséllyel a processzor órajele mellett a kamerák képességei kerülnek elsőként szóba. Az elmúlt években óriási fejlődésnek lehettünk tanúi ezen a fronton, így az elvárások is nagyok, sokszor egyenesen túlzók. Szerencsére, legalábbis papíron a Lenovo meg fog felelni az elvárásoknak. Hogy mit produkált a tesztek alatt azt lejjebb tekinthetitek meg, de előbb lássuk a papírformát!
A Lenovo K5 Pro-ban négy kamerát találunk, és ami még ennél is meglepőbb, hogy az elő és a hátlapon, legalábbis az elérhető adatok szerint teljesen azonos kiépítést adnak. Ez a gyakorlatban egy-egy 16 megapixeles főkamerát és egy-egy 5 megapixeles segédkamerát jelent. A főkamera átlagos f/2.0-ás rekeszértékkel rendelkezik. Sajnos sehol nem találtam információt sem a szenzor, sem a lencserendszer gyártójáról. Ami bizonyos, hogy a főkamera melletti 5 megapixeles érzékelő csak a mélységszenzor szerepét tölti be, illetve természetesen a hardveres mélység elmosást valósítja meg.
A kamerák képességei természetesen megfelelnek a ma elvárható szintnek, így kapunk automatikus fókuszt, sorozatlövést, digitális zoomot, panorámaképet, HDR-t és arcfelismerést is. Hogy ezek miképp működnek a gyakorlatban két fejezet múlva kiderül!
Hardver tesztek
Mint minden mobileszköznél, itt is négy tesztprogramot vettem igénybe a mérésekhez. Ezek a PC Mark, a 3DMark, a Geekbench 4 és az Antutu. A számok nem hazudnak, ahogy azt mondani szokták, így az alábbi táblázatban több lapka, több készülék eredményei is belekerültek. A működés, használat közben tapasztaltakról a cikk végén számolok be.
Lássuk a pontszámokat!
Lenovo K5 Pro | OUKITEL K10 | Xiaomi Redmi S2 | |
Processzor (SoC) | Qualcomm Snapdragon 636 | MediaTek Helio P23 | Qualcomm Snapdragon 625 |
Tesztprogram | |||
AnTuTu Bench. 7.x | 117610 pont | 64785 pont | 78051 pont |
AnTuTu Bench CPU/GPU/UX/MEM | 56382/21350/33247/6631 pont | 27564/14384/18582/4255 pont | 38051/12742/19771/7484 pont |
Geekbench 4.x (single/multi) | 1354/4852 pont | 854/3891 pont | 848/4022 pont |
PC Mark Work 2.0 | 5796 pont | 4687 pont | 4818 pont |
PC Mark Computer Vision | 3213 pont | 2983 pont | 3122 pont |
PC Mark Storage | 4023 pont | 4118 pont | 4812 pont |
3DMark Sling shot /extreme opengl / Vulkan | 1475 / 953 / 935 pont | 575 / 470 / 442 pont | 863 / 479 / 423 |
3D Mark Ice Storm/extreme | 19365/ MAX pont | 10067/6855 pont | 13872/8603 |
3D Mark API Overhead OpenGL/Vulkan | 135910 / 216712 pont | 38 612/76/681 pont | 66188/175609 pont |
Kamerateszt
Ez az a pont, amire előzetesen nagyon kíváncsi voltam. Ennek oka, hogy a Xiaomi középkategóriás telefonjaiban már többnyire valóban használható kamerák kerülnek, így bár a hardver alapja a K5 Pro esetén megegyezik a Xiaomi Redmi Note 6 Pro hardverével, ha a kamerák szégyent vallanak, akkor rögtön semmi értelme sem lesz az összehasonlításnak. Nos, előzetesen annyit elárulok, hogy szégyenről szó sem lesz!
Ahogy a kamerák leírásánál kiderült egy 16 megapixeles főkamerával és egy 5 megapixeles segédkamerával dolgozhatunk. Ezek mellé kapunk némi besegítést a mesterséges intelligenciától, hogy az arcfelismerés, a mélység elmosás tökéletes legyen.
Az elkészült képeket látva az elégedettség volt a leggyengébb jelző, amit éreztem. Annak ellenére, hogy mindent kézből, sokszor séta közben egykézzel fotóztam a képek szinte tökéletesek lettek. Nincs torzítás, hordóhatásnak nyoma sem látható. A képek a széleken és a sarkokon sem homályosak, az élek mindenhol szép egyenesek és sehol nem látunk recézettséget sem. A színek, mint az alábbi képeken láthatjátok nagyon rendben vannak, barátságos, élethű árnyalatok mindenhol, sehol nem látunk se túl harsány, se matt beütést, mint a valóságban. A HDR sok olcsó telefonnal szemben valóban javít a képen, bekapcsolva egy kontrasztosabb, de nem túlszaturált végeredményt kapunk. A fókusz megtalálása után a képernyőn egy csúszkával állíthatjuk a fényerőt is, így megpróbálhatunk a szoftvernél ügyesebbek lenni, hogy például egy árnyékos helyről kifotózva a napsütésre ne égjenek be a részletek. Őszintén szólva én nem voltam ügyesebb a szoftvernél, pedig Isten lássa lelkemet próbálkoztam, de valahogy mindig az alapértelmezett beállítással kaptam a legjobb eredményt.
Ami nagyon tetszett az a mélység elmosás volt, amibe láthatóan besegít a mesterséges intelligencia is. A képek készítésénél a Dual módot választva aktiválhatjuk a funkciót, és a fókusz megtalálása után egy csúszkával állíthatjuk a háttérben látható tárgyal elmosását. Megjegyzem az alapértelmezett mód is csudajó, olyan képeket lehet vele készíteni, mint a tesztképek között látható oroszlános szobor, ahol a mesterséges intelligencia gyönyörűen különböztette meg az elő és a hátteret, olyan finoman és részletesen bontva szét a képet az éleknél, hogy szinte 3 dimenziós érzésünk támad tőle.
Borzasztóan jól működött a panoráma funkció is. A telefonban lévő vas elég erős ahhoz, hogy szépen, zökkenőmentesen csússzon a kép, ahogy forgunk a telefonnal. Nincs megakadás, elbizonytalanodás, és a végpontokon is tökéletes az illeszkedés, így a körpanorámánk szinte hibátlan lesz.
Kiemelném még a makró funkciót! Éles, gyönyörű színekkel és rengeteg részlettel. A fókuszálás tökéletes, a háttré gyönyörűen mosódik el. Javaslom nézzétek meg a virágos fáról készült képet és nézzétek meg a méhet a virágon valós méretben!
Összességében jóval elégedetteb vagyok, mint amire számítottam, ezzel a telefonnal már nyugodtan elindulnék nyaralni, és biztos vele örökíteném meg a fontos pillanatokat.
A tesztképeket, ahogy feljebb írtam kézből készítettem, ez, ha kinagyítjuk a fotókat néha látszik is. Azonban úgy gondoltam, hogy sokkal közelebb áll ez a használat a valós használathoz, mintha az amúgy nálam lévő Xiaomi tripodos szelfibotját használtam volna. Minden beállítás, így a HDR is automatán volt, a szoftver maga döntötte el, hogy szükség van-e a HDR funkcióra vagy inkább nincs.
Használat, tapasztalatok
Kezdjük a vassal! Feljebb már írtam sokat a processzorról és a hardver egyéb elemeiről. Azonban egy dolog mit mond a papír, és egy másik, hogy milyen az érzés, amikor a telefont kézbe vesszük. Nos, itt pont olyan, mint amire várunk. Egy erős középkategóriás telefon van a kezünkben, amin minden akadásmentesen, simán, gördülékenyen fut. Az már talán természetes, hogy például az ikonok görgetésénél nem tapasztalunk hibát, rángatást. Sokkal fontosabb, hogy az amúgy természetesnek vett folyamatok, mint a feljebb említett panorámakép készítés, az exponálás vagy a fókusz megtalálása is megfelelő sebességű. Ebbe a telefonba, ezen a téren nem lehet belekötni.
Talán az egyetlen, ami nem piros, csak rózsaszín pontot érdemel az ujjlenyomatolvasó. A feloldás sebessége, ha nem is villámgyors, de a kategóriának megfelelő. Ami viszont nem tökéletes, hogy az ujjlenyomat tárolásánál viszonylag kis területet szkennel be, így egy-egy alkalommal előfordult, hogy az ujjbegyem nem jó részét nyomtam az érzékelőhöz, így az nem oldotta fel a képernyőzárat.
A külső, legalábbis az én ízlésem szerint jól eltalált. Semmi sallang, könnyű, vékony, de nem csúszós burkolat. A gombok a megfelelő helyen vannak, nyomáspontjuk is tökéletes, nem kérdés, hogy sikerült-e benyomni vagy sem.
Az IPS kijelző úgy jó ahogy van. Természetesen nem lehet egy lapon emlegetni egy AMOLED panellel, de nem is szabad, teljesen más kategória a kettő. Ami a lényeg, hogy a színek szépek, a feketék jók, a kontraszt nagyon jó, ahogy a betekintési szögek is, de ezek minden IPS kijelzőre jellemző tulajdonságok. Ami még lényeges a háttérvilágítás. Szerencsére ennél a telefonnál ezzel sincs baj. Tűző napsütésben, ha a nap a kijelzőbe világít már kell kicsit meresztgetni a szemünket, de még így is használható, egyéb körülmények között pedig hibátlan.
Őszintén szólva nem szeretem a notch-csal ellátott telefonokat. Számomra egy mobil vagy legyen hagyományos kinézetű, vagy ha már nagyon drága, akkor teljesen keret nélküli. Oké, az új csepp alakú notch már nem annyira zavaró, ahogy valószínűleg a Samsung lyukas kijelzője sem lesz az, de az iPhone X jellegű megoldásokat inkább felejtsük végre el. A Lenovo K5 Pro pont ezért tetszik. Nem akar többnek látszani, mint ami. Egy erős, normális képességű középkategóriás telefonnak.
A fényképezőgépről már írtam, ezt nem szeretném megismételni. Természetesen nem egy Mate 20 Pro, nem is egy Xiaomi Mi 9, de még csak egy MIX 3 sem, de nem is kerül annyiba. Sőt, ha már az árnál tartunk inkább a felsorolt telefonok harmadába kerül, ehhez képest pedig igencsak tisztes eredményt nyújt. Nincs is ezen mit ragozni, nézzétek meg a képeket és ítélkezzetek.
Összegzés
Az egész cikk kiinduló pontja az volt, hogy érdemes-e egy Lenovo telefonon gondolkozni egy Xiaomi ellenében. Ha a hardvert nézzük, legalábbis a központi elemeit a vasnak, akkor a Lenovo K5 Pro és a Xiaomi Redmi Note 6 Pro egy tőről fakadnak, így aztán képességeik java része is megegyezik. Kamerákban van eltérés, hiszen bár mind a két telefon 4 kamerával rendelkezik, a Redmi Note 6 Pro elől erősebb, 20 megapixeles főkamerát, viszont gyengébb, 2 megapixeles segédkamerát kapott, addig a Lenovóban 16+5 megapixeles páros van. Hátul viszont a K5 Pro egyértelműen erősebb, mert amíg a Xiaomi egy 12+5 megapixeles párossal dolgozhat, addig a Lenovo 16+5 megapixellel gazdálkodhat.
Az ár. A telefonjaimat egy áruházból rendelem, így az ottani árakat vetem össze egymással. Amikor a Lenovo K5 Pro-t megrendeltem 155 dollárét vettem, ami mai árfolyamon nagyjából 45 ezer forintnak felel meg. Ezzel szemben egy Xiaomi Redmi Note 6 Pro 4 GB memóriával és 64 GB háttértárral nagyjából 56 ezer forintba kerül. Ez tetemes, nagyjából 20 százalékos különbség a Lenovo javára. Számomra semmiképp nem ér meg ekkora különbséget a dolog, főleg, hogy ennyi pénzért már megkapom a Lenovo S5 Pro-t, amiben nem 4, hanem 6 GB memória lakik, és a kamerái is komolyak, mert elől egy 20+8 megapixeles, hátul pedig egy 20+12 megapixeles megoldást találunk.
A lényeg tehát, hogy számomra, bármennyire is szeretem a Xiaomit, nem ér meg ekkora különbséget a márkanév, főleg, hogy most még kupon is van a Lenovo K5 Pro-hoz, amivel egészen 149,99 dollárig csökkenthetjük az árát. Szóval jó döntés most ez a Lenovo, hiszen a mellékelt tesztek szerint is egy erős hardverrel, a mellékelt teszt fotók szerint is egy jó kamerával megáldott mobil.
Ha szeretnél egy Lenovo K5 Pro-t magadnak, akkor a vásárláshoz használd a GBLIVE07 kuponkódot, szállításra pedig válaszd a az ingyenes vám és ÁFA mentes Priority Line (Netherlands Registered(PDM) szállítást itt: Lenovo K5 Pro vásárlás
Ha az erősebb kamerákkal és több memóriával szerelt Lenovo S5 Pro érdekel, akkor a 3,68 dollárba kerülő vám és ÁFA mentes EU Priority Line szállítással itt keresd: Lenovo S5 Pro vásárlás