Bevezető

A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt (kettő nap) egy alaposabb, mindenre kiterjedő teszt helyett be kell érnetek ezzel a bemutatóval, a lehetőségeinkhez mérten próbáltunk minél több pontra odafigyelni. Mostanra bizonyára mindenki tisztában van azzal, hogy az AMD ismét komoly tényező lett a sakktáblán – talán még nem ő a király, de a bástya már igen! Az asztali processzorpiacon gyakorlatilag a Ryzen Threadripper 2990WX az úr, a Radeon VII pedig a PROHARDVER! beszámolója szerint képes helytállni a GeForce RTX 2080-al szemben, aki a tápláléklánc második helyén tanyázik. Ezek vitán felül komoly eredmények, nagy kár, egy átlagos felhasználó nem engedhet meg magának ilyen szintű technikákat, ezért a földi halandók 99 százalékának sokkalta izgalmasabb lehet az, hogy a három betűs gyártó mit kínál a belépőszinten. A Lenovo IdeaPad 330 révén egy picit később erre is megkapjuk a választ, mindenekelőtt vegyük szemügyre ezt a masinát kívülről.

LENOVO 6 

Külső

Ha kellő távolságból tekintjük meg a gépezetet, akkor talán első pillantásra nem is feltételeznénk, hogy egy szinte kereken 100 ropis hordozható számítógéppel van dolgunk. Aztán közelebbről persze egyértelművé válik, hogy a burkolat szálcsiszolt fém hatású műanyag, a touchpad használata közben fel-felbukkanó nyöszörgő hang sem épp erősíti a prémium életérzést, a végső lökést viszont a 15,6 colos TN panel adja meg. A Full HD felbontással még nincs is különösebb probléma, a betekintési szögek viszont nem épp fényesek, a színhűségről sem tudunk sok jót elmondani; Az AIDA64 színkalibrálásra szolgáló tesztjénél azt lehet elmondani, hogy az utolsó három kocka közötti színátmenet egyszerűen megkülönböztethetetlen. Később majd még szólunk pár keresetlen szót a megjelenítőről, most kanyarodjunk vissza a burkolathoz.

LENOVO 3

A színválaszték a következő:

  • platinaszürke;
  • fagyfehér;
  • éjfélkék;
  • csokoládé;
  • onixfekete.

A mindösszesen 2,2 kg-ot nyomó masina termetesnek nem mondható: 378×260×22,9 mm-es. Portokkal nem nagyon szórták meg, szerintünk ez kb. a legszükségesebb minimumnak mondható így 2019-ben:

  • Két darab USB 3.0 (az egyik tölt is), illetve egy USB 3.1 Type-C; 
  • Ethernet, HDMI, kártyaolvasó (SD, SDHC, SDXC, MMC), valamint egy jack a füles számára;
  • A tápellátást egy 65W-os külső adapterrel oldották meg, értelemszerűen ennek bemenete is itt kapott helyet.

DVD-író a mi példányunkban nem kapott helyet, de opcionálisan ez is megoldható. A külső szemrevételezés közben feltűnik még, hogy a masina a meleg levegőt majdhogynem közvetlenül a monitorra fújja, a levegő kiáramlására szolgáló nyílás a kijelző és a gépház csatlakoztatásánál van. Készítettünk egy képet a szerkezet aljáról is, mint látható, a Lenovo agytrösztjei gondoskodtak a gép megfelelő hűtéséről, szellőzéséről.

LENOVO 2

A szubjektív tényezőktől elvonatkoztatva a dizájnról azt lehet elmondani, hogy letisztult és hivalkodásmentes, kissé talán unalmasnak is mondható – a totális egyhangúságot a fedlapon látható gyártói logó töri meg. A ház egyébiránt elég masszív, első blikkre úgy érezzük, deformálódásra nem lesz hajlamos. A gép belsejébe a teljes alsó burkolat eltávolítása után tudunk bejutni; A csavarok kiszedése (13 darab) után óvatosan le kell feszítenünk az alsó elemet ahhoz, hogy szemrevételezhessük a belsőségeket. Túl sok látnivaló nincs, annyit célszerű megemlíteni, hogy a RAM forrasztott. 

Meglehetősen szórtan találjuk meg a visszajelző fényeket: három van a billentyűzeten (Caps Lock, Num Lock, állapotjelző), aztán a többit (töltés, HDD) már oldalt pillantjuk meg.

LENOVO 4

Kijelző

Fentebb már említettük, nem egy nagy szám. Nos, a 15,6 colos átmérő amúgy egyfajta arany középútnak is tekinthető, csakhogy az 1920×1080 képpont miatt olyan nagy a pixelsűrűség, hogy a Windows 10 a szemkigúvadást megelőzendően automatikusan 125 százalékos DPI skálázást vet be. Ennek hátulütője, hogy bizonyos ablakokban, alkalmazásokban kissé mosottan jelennek meg a szövegek, maga a Full HD pedig azt jelenti, natív felbontásban szinte semmilyen játékot sem tudunk majd futtatni. Tipikus TN panel révén a válaszidő jó, a betekintési szög és a színhűség pocsék, összességében arra tökéletesen elég lesz, hogy a haverokkal megnézzük Radics Peti legújabb videóit, esetleg elkészítsük rajta a számtek házit. Lehetőség szerint mindezt ne a szabadban tegyük, mert a fényerősség oda már karcsú lesz, hacsak nem épp éjjel van… Egy valamire kell tehát borzasztóan figyelnünk: minden Adobe terméket messziről kerüljünk el!

Technikai specifikációk

CPU
  • AMD Ryzen 3 2200U mobil processzor Radeon RX Vega 3 grafikával
Operációs rendszer
  • FreeDOS
Grafika
  • AMD integrált (Radeon RX Vega 3 256 MB VRAM) 
Kijelző
  • 15,6” FHD (1920×1080)
Memória
  • 4,0 GB alaplapi DDR4 (2 400 MHz, CL17-17-17-39 CR1)
Tárhely
  • 1,0 TB SATA HDD (5 400 RPM, cserélhető)
Hang
  • 2×2 wattos hangszórók (Dolby Audio)
Billentyűzet
  • magyar kiosztású billentyűzet
Méretek és tömeg
  • 378×260×22,9 mm és  2,2 kg
WiFi/Bluetooth
  • 1×1 AC WiFi + Bluetooth 4.1

A következő oldalon szemügyre vesszük a hardver képességeit.