A Lenovo már korábban is több remek termékével igyekezetett segíteni az oktatásban résztvevők munkáját, hűek maradván ehhez az elvükhöz, nemrég be is jelentették a Classmate+ laptopok második generációját.

Lenovo és egy csipetnyi Intel = 2. generációs Classmate+ laptopok

Azt pedig hogy nem csak egy sima vérfrissítésről van szó, azt az is mutatja, hogy e konfigurációk összeállításában a Lenovo nem mással, mint az Intel-el dugta össze a fejét, hogy olyan hordozható személyi számítógépeket alkossanak, amelyek minden oktatási környezetben remek segítség lehet bárki számára. 

A Classmate+ plusz laptopok is több olyan újítást kaptak a mérnököktől, amiktől még inkább képesek hosszútávon is hűen szolgálni a velük nem mindig kesztyűs kézzel bánó gazdáikat. Egy figyelemre méltó kiegészítés mindenképpen a vízálló billentyűzet. Emellett a szerkezeti felépítés is meg lett erősítve, több és vastagabb gumírozott borítás, keményebb és strapa bíródd sarok rész. Ezek a készülékek 10,1 colos – opcionális akár – érintőképernyős kijelzővel is rendelhetőek.
Ahol igazán belép a képbe az Intel, az természetesen az belső felépítés, hiszen – a 2007 óta nagy sikerrel futó -Intel Learning Series keretében a laptopok Intel Atom N2600 processzorral kerülnek kiszállításra. A rendszermemória 2 gigabájtig bővíthető. A háttértárat tekintve a vásárló igénye szerint 320 gigabájtos merevlemezt, vagy 32 gigabájtos SSD-t választhat.

Az akkumulátor esetén nem lehet panaszunk, hiszen az ígéretek szerint 10 órás üzemidőt kapunk, amivel egy napot is át tudunk vészelni az iskolapadban. Hogy a kimeneti portok se maradjanak el, kapunk 3 darab USB portot, egy VGA kimenetet, és megint csak kérhető a HDMI port megléte is hogy az esetleges anyagok mind normál, mind pedig nagyfelbontásban megjeleníthetőek legyenek valamilyen arra alkalmas készüléken. A Classmate+ a szokásos szürke színben lesz elérhető, egyedi színt csak több laptop vásárlása esetén biztosít a Lenovo.

lenovo_classmate_2012_01

Ezek mellet olyan kiegészítő apróságok egész sorát kapjuk még, amik sokkal kényelmesebbé tehetik a mindennapi használatot. A Classmate+ Convertible esetében például egy speciális zsanért alkalmaztak, amivel a kijelző forgatható (az előzetes becslések szerint 10 000 forgatási ciklust bír majd). Külön gombot kapunk majd a kényelmesebb görgetésre is.

Természetesen nem kell félnünk attól, hogy nem kívánt kezekbe kerülhetnek fontos, személyes információink, hiszen a Trusted Platform Module minden adatot véd az illetéktelen hozzáféréstől.

A Lenovo Classmate+ laptopok értékesítése januárban kezdődhet meg, a végfelhasználói ár azonban minden országban másképpen fog alakulni az adók, egyéb tarifák és felhasználói kívánságok alapján.

Forrás: TechPowerUp!