A Prime a következő Google telefon, amit ismét a Samsung készít. És az Ice Cream Sandwich-nek ad otthont.
A következő generációs Android rendszer referencia telefonja lesz ez a készülék, ami nem más mint az Android 4.0, itt egyesül majd a táblagépekre és okostelefonokra szánt két különböző operációs rendszer. A bejelentés 1 hét múlva esedékes, de talán ez a mai fotó sem véletlen, hiszen az iPhone 4S bemutatóját éppen ma este tartotta az Apple, így egy kis figyelemelterelés is lehet a dolgok mögött.
Az új Android zászlóhajó igazán különleges tulajdonsága a kijelzője lesz. Itt egy olyan pixelsűrűségű kijelzőről beszélünk, ami közel azonos az iPhone 4 által megismert, úgynevezett Retina Display-jel, vagyis szemmel szinte láthatatlanok a a képpontok a megjelenítőn; és ha ez nem lenne elegendő, mindehhez a Super AMOLED technológiát használja, ami gyönyörű színekkel toldja meg a pixelmentes kijelző nyújtotta élményt. Szóval sok panasz biztos nem lehet majd a HD felbontású 4,6 colos ablakra.
A képen, illetve inkább a képrészleten a rendszerinformációknak azon része található, ahol a felbontást jeleníti meg az eszköz, vagyis 1184 x 720 pixel. Nincs benne semmi trükk, azért ilyen furcsa ez a számadat, mert csak a megjelenítésre alkalmas felületet írja ki, vagyis a felső, állapot jelző csíkot nem számolja bele. Így ez is megerősíti az eddigi információkat. Arról nincs szó, hogy a felbontás PenTile matrix használatával érték-e el, viszont annyiban nem releváns, hogy ilyen szinten, akár már az is beleférhet.
A telefon fotón látható része amúgy igen csak hajaz, az előző Google telefon előlapjának kialakítására, nehezen lehetne megkülönböztetni a system infók hiányában; itt sem lesz hardveres gomboknak helye, legfeljebb a kijelző zárására és nyitására meg a hangerő állítására.
Forrás: gsmarena