A KuKirin G2 megtévesztésig hasonlít a G4-re. Igaz, kicsit hunyorítani kell hozzá, de lazán összekeverheted a két járművet.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt


Nézd meg a rollerről készült videós tesztemet is, ha tetszett iratkozz is fel csatornámra!


 

Bevezető

Ez a cikk azért lesz érdekes, mert a KuKirin a G2 Pro, Max és Master verziók után kiadta a G2-t, így utótag nélkül. Ez a G2 pedig egy teljesen más roller lett, mint az utónévvel ellátott változatok, borzasztóan hasonlít a G4-re.

A G4 nem lett hibátlan. A tesztem miatt kaptam hideget és meleget egyaránt, mert mivel a legjobb városi rollernek mertem mondani. Sokak szerint remek gép, mások szerint pedig egy hulladék. A két állítás között pedig szinte nincs vélemény.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 1

Tény, hogy a futómű geometriája kicsit el lett rontva. Tény, hogy nagyon nehéz lett. Tény, hogy elég sokan panaszkodnak az első kerék szitálási hajlamára. Az is tény, hogy a nálam járt példány egyáltalán nem akart szitálni.

Mivel a sok negatív véleményt nem akarom kétségbe vonni, és persze a sok jó véleményt, köztük a sajátomat sem így két magyarázat marad. Az egyik, hogy a tervezési hiba mellett a gyártási minőség is eléggé szóródik, vagyis inkább mondjuk úgy, akadnak elég rosszul összerakott darabok is. A második eshetőség a kezelésben rejlik, vagyis valaki zakózik vele, más meg nem. Ezzel együtt a tervezési hibák még megmaradnak, csak van, aki jobban együtt ezzel élni, más meg kevésbé.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 2

Az összeszerelés minősége amúgy nem jelent túl nagy gondot, hiszen a kínai rollereknél amúgy is érdemes a beüzemelést kicsit komolyabban venni annál, minthogy a féket beállítjuk.

Amikor megláttam a G2 első képeit rögtön az jutott eszembe, hogy vajon a kisebb, gyengébb verzió (vagyis a G2) mennyiben örökölte a nagytesó, a G4 hibáit. Javítottak-e az első futóművön? Faragtak-e le a gép súlyából? És persze a fő kérdés, a 2000 wattos G4 után milyen lehet a 800 wattos G2 gyorsulásban, nyomatékban és vezetési kényelemben.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 3

Ebből a cikkből ezekre a kérdésekre fogtok választ kapni!


 

Kicsomagolás, beüzemelés és külső

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 4

Kezdjük a gép tömegével, ami jelen esetben 26 kilogramm. Ez már egy elfogadható súly, különösen annak tükrében, hogy a G4 nem kevesebb, mint 43 kilót nyom. Nem mondom, hogy ebből a 26-ból nem lehetett volna még néhány kilót faragni, de azért ez a tömeg már élhető, használható, akár még cipelhető gépet jelent.

A külső méretek is kisebbek lettek, hiszen a KuKirin G2 mindössze 125,8 x 66 x 126 centiméter, szemben a G4 133,6 66 x 129,5 centiméterével. Lényeges különbség még, hogy a kerekek a G4 11 coljával szemben „csak” 10 colosak, így a taposó is alacsonyabbra került. Ezzel együtt látványra, ha nincs egymás mellett a két roller abszolút nem tűnik kicsinek a G2, sőt, inkább egy erős, nagydarab gépnek tűnik.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 5

Jellemző erre, hogy egy rolleres megállított a teszt útjaim alatt, hogy mégis milyen roller ez, meg mennyivel megy, mert ő még ilyen durván kinéző gépet nem látott, és sacc/kb. úgy tippeli, hogy minimum 60, de inkább több a vége sebességben. Amikor elmondtam mit tud, akkor még inkább csodálkozott.

Én viszont nem csodálkoztam, a G2 tényleg többnek tűnik, mint ami. De ne szaladjunk előre, majd a tapasztalok fejezetben írok többet!

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 6

Az alap szerelés nem különbözik a G4-től, így a sárvédő és a kormányszarv csak, amit fel kell csavarozni. Természetesen illik a fékeket is leelenőrizni, de ha ezek is be vannak állítva, akkor az első próbakörre el tudsz indulni.

Azt javaslom, hogy a huzamosabb használat előtt nézd át (vagy nézesd át) a gépet. Ellenőrizzétek a csavarokat, ami túl van húzva lazítsátok, ami nincs meghúzva ott húzzátok meg. Ellenőrizzétek a csavaroknál, hogy rögzítő pasztát kaptak-e, a forgási pontoknál a zsír meglétét, ha nincs akkor ezeket pótoljátok. Ezek az alapműveletek.

A KuKirin G2 külsőleg ugyanazt az ipari dizájnt kapta, mint a G4. Ezért is tűnik egy sokkal durvább gépnek, mint ami. Szerintem menő ez a külső, az egész úgy néz ki, mintha szögvasakból lenne összehegesztve. A fényezés egyszerű, szürke, fekete, ez is hozzátesz sokat a dizájnhoz, az egyszerűség ebben az esetben inkább előny, mint hátrány.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 7

Ami még egyezik a KuKirin G2 és G4 között a lámpák és a műszerfal. Az első lámpák a fejidomba vannak építve, ahogy a műszerfal is, persze utóbbi felül van, a lámpák meg elől. A hátsó lámpa a taposó alatt van, a hátsó sárvédőn csak macskaszemet találunk. Megkapta a KuKirin G2 a G4 index megoldását is, ebben sincs a két gép között különbség.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 8

Lássuk a specifikációt!


 

Papírforma

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 9

A méretekről és a tömegről már írtam, szóval jöjjenek az egyéb adatok!

Az elektromos rendszer 48 voltos, az akkumulátor kapacitása 15 Ah. A hátsó kerékbe épített agymotor 800 wattos, a maximális teljesítmény (peak) 1200 watt. Ehhez a teljesítményhez kapunk még 29 Nm nyomatékot, ami, ha valóban meg van jól fog jönni.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 10

A gyártó azt mondja, hogy ezzel a teljesítménnyel és nyomatékkal 20 fokos emelkedőt tudunk leküzdeni, a maximálisan elérhető sebesség 45 kilométer óránként, a megtehető legnagyobb táv egy töltéssel 55 kilométer.

Itt fontos megjegyezni, hogy bár a KuKirint sokan tartják rossz gyártónak, tapasztalatom szerint náluk a motor teljesítménye, az akkumulátor kapacitása annyi, mint amennyit ígérnek, nincs trükközés, a 800 watt valóban 800 watt lesz, a csúcsnyomatékot (jelen esetben az 1200 wattot) nem mint valós teljesítményt, hanem mint kiegészítő adatot adják meg. Becsülettel leírják azt is, hogy a gyári adatok 65 kilós testtömeg mellett érhetők el!

Van még néhány adat. Az egyik, hogy az akkumulátort nulláról százra 8-9 óra alatt lehet feltölteni. Ez azért lényeges, mert így egy éjszaka, vagy egy munkaidő alatt csutkára tudod tölteni. Lényeges még, hogy kapunk IP54-es víz és por elleni védelmet. Ez azt jelenti, hogy a felfröccsenő víznek ellenáll, de búvár rollernek nem lesz megfelelő. Ja, és zuhanyzáshoz se vidd magaddal, és ne csak azért, mert megkarcolja a zuhanytálcát.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 11

Nem beszéltem még a fékről, elől és hátul is mechanikus tárcsafék lassít minket. A gyártó szerint 4-10 méter a fékút, ami persze függ a sebességedtől meg a testtömegedtől is. Lényeges még, hogy 3 sebességfokozat közül választhatunk. Az ECO 25- a második Sport 35- a harmadik Race 45 Km/órás végsebességet tesz lehetővé.

Upsz, jandnem elfelejtettem, természetesen van első és hátsó lengéscsillapítás is, ezek feszessége állítható!

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 12

Szerintem leírtam mindent, jöhetnek a tapasztalatok!


 

Tapasztalatok

Mivel a G4 nem túl rég járt nálam az élmények még frissek. Emiatt aztán, meg persze a külső hasonlósága okán azt vártam, hogy felállok a KuKirin G2-re és az úgy fog menni velem, mint a G4. Persze nem úgy ment, hiszen a teljesítmény a fele sincs, 2000 watt vs. 800 watt. Azonban, mint később kiderült ez kicsit sem baj, sőt, inkább pozitívumnak ítélem meg a dolgot.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 13

Amit indulás után rögtön észre fogsz venni, hogy a műszerfal pont az a semmit nem érő valami, mint számos más KuKirin roller esetén. Egy kicsit kisüt a nap, és rögtön nem látsz rajta semmit. Szerencsére az üzemmód váltás a bekapcsológomb két gyors megnyomásával megoldott, de azt, hogy éppen melyik fokozatban vagy a kijelzőn kéne látnod. Nem fogod látni, ahogy azt sem mennyivel mész, meg azt sem, hogy indexelsz-e, meg azt sem ég-e a lámpa.

Nem fogod látni az érintésérzékeny gombokat sem, amikkel a lámpát be tudod kapcsolni, az üzemmódot tudod váltani, vagy beállíthatod, hogy Km/óra vagy Mérföld/óra legyen a kijelzés. Mondjuk utóbbit felesleges is látni. Előbbi kettőnél, mint írtam a bekapcsológomb siet a segítségedre, kétszer röviden megnyomva fokozatot váltasz, egyszer röviden megnyomva a lámpát kapcsolod. Hosszan ne nyomd, ha éppen mész a rollerrel, mert akkor kikapcsol.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 14

A kezelőszervek jók, bár a G2 Master index kapcsolóját feltehették volna ide is, az jobban tetszett. Az indexek amúgy szinte semmit nem érnek. Elől még hagyján, a lámpa két oldalán a fejidomba építve legalább elég magasan villognak, van rá esély, hogy az autós meglátja. Hátul viszont alacsonyan van a lámpa, ráadásul a saroktámasz alatt.

A KuKirin G4 esetén sok tulajdonos cserélte az indexet utólag karos megoldásra. Ezek sokkal jobbak. A rollerben az elektronika, kapcsoló már meg van, szóval egy kis elektronikai+műszaki vénával megáldottaknak javaslom, hogy tegyenek a KuKirin G2-re rendes LED-es indexeket!

A taposó elég hosszú és elég széles a KuKirin G2 esetén is. A 44 és feles lábammal nem volt kicsit sem szűk a hely, sőt. Ha használod a saroktámaszt, akkor még a jóval nagyobb lábbal megáldottaknak sem lesz az. A 10 colos ballonos kerekek és a lengéscsillapítás együtt frankón simítja ki az úthibákat. Viszont a gyári beállítás az én súlyomhoz (100 Kg) túl puha volt, nagyobb úthibáknál felütött. Erre megoldás a feszesség állíthatósága, de ha ez is kevésnek bizonyulna lehet erősebb lengéscsillapítást is beszerelni, igaz, ez plusz pénzbe kerül.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 15

Szokás szerint őrült nagy pozitívumnak érzem (és feljebb már írtam is), hogy a KuKirin nem csal a műszaki adatokkal. A 800 watt az 800 watt, nem pedig 1200 watt, mint az OOTD S10 esetén, ahol gyári adatnak 1200- van megadva, viszont a tesztre használt emelkedőn az OOTD pont ott adta fel a küzdelmet, ahol a papíron jóval gyengébb, mindössze 800 wattos KuKirin G2. Nem hiába mondtam, hogy az OOTD S10 nincs 1200 watt, már a teszt alatt is 800- vagy maximum 1000 wattra becsültem a teljesítményét, és tessék, úgy tűnik nem tévedtem.

Ami számomra, a testtömegemhez képest kicsit karcsú a 29 Nm nyomaték. Ezzel én közepes emelkedőkön még felvergődtem, de a kicsit is húzósabb meredekek már megálljt parancsoltak. Hát igen, ahogy mondani szoktam, a nagy teljesítmény nem csak a száguldás miatt kell, hanem azért is, hogy felvigyen a roller a hegyre!

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 16

Ha már sebesség, akkor meg kell említenem azt is (újfent a KuKirin becsületét védve), hogy a végsebesség bizony alattam is közelítette a gyári maximumot. Persze sík úton. Szóval, ha Te nálam könnyebb vagy, akkor a 45 biztos meg lesz!

Végül néhány mondat a talán legfontosabb dologról a futóműről és a szitálási hajlamról!

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 17

Sajnos a KuKirinnél nem tanultak a G4 hibájából, elkövették a G2 esetén is. A kerék forgáspontja a tengely elé esik, emiatt a roller hajlamos úthibák, szegélyek, dobbantók esetén a szitálásra. Bog a Mobilarénától magyarázta jól ezt a G4-ről szóló videójában, így tőle idézek. Vagyis a lényeg az, hogy a futóművet úgy képzeljétek el, mint a Tesco-s bevásárlókocsi kerekét, ami ha elkezded tolni a kocsit mindig hátrafordul. Minél hátrébb van a kormány forgáspont a kerék tengelytől a visszafordulási hajlam annál nagyobb.

Szerencsére a KuKirin G2 és G4 esetén nincs a tengely sokkal előrébb, de előrébb van, és ha terheled a rollert, akkor a C futómű sajátossága okán még messzebb kerül. Vagyis nagyobb testtömeg esetén romlik a helyzet.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 18

Amikor a terhelés elmegy az első kerékről pl. egy úthiba miatt, akkor a kerék hátra akar fordulni. Ha nem fogod laza csuklóval a kormányt, akkor előfordulhat, hogy a kormány korrekció miatt ellentétes irányban túlkormányzol, és már létre is jött a szitálás, Te pedig elrepülsz, mint a győzelmi zászló.

Mint írtam, a G4 és a KuKirin G2 esetén is meg van ez a hiba. Nem végzetes, és egyes gépeknél kevésbé, másoknál erősebben jön elő, amit okozhat az abroncs minősége, a kerékben a nyomás nagysága (mennyire puha a gumi) meg sok más is.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 19

Ahogy írtam, a KuKirin G2 esetén a kisebb motorerő és a kisebb végsebesség előny. Most el is mondom miért!

Azért előny, mert a roller alacsonyabb tömege, kevésbé erőteljes gyorsulása és a kisebb végsebesség miatt a szitálási hajlam erősen csökkent. Még kézzel direkt rájátszva a dologra, vagyis jól megrángatva a kormányt sem éreztem bizonytalanságot. Persze ezen javított volna, ha még egy kicsit szélesebb kormányt tesznek a gépre, de összességében erre a kisebb teljesítményű gépre ezt a kormányszélességet sem éreztem kevésnek.

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 20

Szóval összességében a KuKirin G2 egyrészről gyengébb, kevésbé jól gyorsuló, kisebb végsebességre képes gép lett, de pont emiatt biztonságosabb is, és a szitálási hajlam is jóval kisebb.


 

Összegzés

A KuKirin G2 véleményem szerint egy kellemes gép lett. Ilyennek kellett volna lenni a G3-nak is, és egy szavam nem lett volna vele kapcsolatban. A külső, a dizájn robosztus, meggyőző. A fékek is elégnek tűnnek a kisebb végsebesség miatt, a 10 colos kerekek mérete, vastagsága is megfelelő.

Kinek ajánlom a KuKirin G2-t és kinek nem?

Ha meredek emelkedőkkel tarkított helyen laksz, akkor neked nem lesz jó. Ha kisebb emelkedőket kell leküzdened szeretni fogod. Ha szereted a sportosabb megoldásokat, akkor lehet a Te rollered, de ha a konzervatívabb, nyugisabb megoldásokat keresed, akkor nem biztos, hogy szeretni fogod. A külső biztos megosztó lesz, ha ízlésednek megfelel ez az ipari dizájn, akkor szeretni fogod!

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 21

Ha megkérdeznek, akkor azt mondanám, hogy fiataloknak, fiatalos (örök fiatal) felnőtteknek inkább ajánlanám. Ez lenne az a roller, amit a nagyobb kamasz fiamnak már oda mernék adni, ha lenne nagyobb kamasz fiam, de még nincs. A végsebesség élhető, persze ekkora sebességnél is lehet irgalmatlan nagyot taknyolni, szóval a megfelelő védőfelszerelés, a fullface sisak elengedhetetlen kiegésztítők. Városban inkább kerékpárúton javaslom a használatát, autók közé a KuKirin G2 nem való. Igaz, jelenleg az idióta szabályozásnak köszönhetően semmilyen elektromos rollerrel sem közlekedhetünk legálisan kerékpárúton, de ez remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb, de változni fog!

Középkategória királya – KuKirin G2 elektromos roller teszt 22

Persze nem diszkriminálunk, mert nem helyes, sportos filigrán csajok is rendkívül jól mutatnának a KuKirin G2-n!

Összességében tehát egy gyengébb, de pont emiatt élhetőbb roller lett a KuKirin G2, mint a G4. Biztonságosabb is, szitálási hajlam tekintetében sem kell annyira tartani tőle. Ha ilyen teljesítményű gépet keresel magadnak vagy a gyerekednek, akkor nyugodtan vedd meg, főleg, hogy barátságos árcédulát is kapott!

Végül az ár. Fontos kiemelni, hogy a cikkhez kapott kuponnal az eddigi legjobb árhoz képest is kaptunk plusz 10 ezer forint kedvezményt! A KuKirin G2 természetesen EU raktárból rendelhető meg, ára a NNNKUKIG2FOLD kuponkóddal mindössze 178 ezer forint. A szállítás ingyenes, és mivel EU raktárból érkezik nem lesz vámkezelés, vámfizetés, az ÁFA pedig benne van az árban!

Vásárlás itt:

Vásárlás itt:

KuKirin G2 elektromos roller 

Bukósisak rollerezéshez

 

Hasonló tartalmak oldalunkon

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz