Az utóbbi hónapok áremelkedését látva üdítő az is, ha alig 200 ezret kell fizetnünk.
A magyarok pénztárcájának nagyon nem tettek jót az utóbbi hónapok. Nem csak az alapanyaghiány, a szállítási költségek növekedése és az elszálló energiaárak tettek be, hanem az évek óta hagyományosnak mondható forint leértékelődés is beütött.
Másfél- két hónap alatt 15-20 százalékot emelkedtek az árak, és egyelőre nem is látszik, hogy mitől mérséklődne az emelkedés, főleg, hogy ez elektromos közlekedési eszközök iránt egyre élénkebb az érdeklődés, és ha megszűnik az ársapka az üzemanyagokon, akkor várhatóan még többen szeretnének majd rollerre vagy bringára váltani.
Ilyen körülmények között nagy öröm, ha rábukkanok egy-egy olyan eszközre, aminek az ára a fél évvel ezelőtti szinten maradt, legalább egy-egy akció erejéig. Emiatt is kaptam fel a fejem a KugooKirin M3-at látva. Annak ellenére, hogy egy erős, 500 wattos roller, a mostani akcióban 222 ezer forintért már megkapjuk.
A felszereltsége és az egyéb képességek is teljesen rendben vannak. Elől dobfék, hátul motorfék és e-ABS rendszer a megcsúszás ellen. 10 colos tömlős gumik és első lengéscsillapítás a rázkódás ellen. 13 Ah-ás akkumulátor, 40 Km/órás végsebesség, 40 Km hatótáv, legalábbis a gyári adatok szerint. A maximális terhelhetőség 120 Kg, a megmászható emelkedő 24 fokos.
Van egész normális műszerfal, és extraként NFC kártyával feloldható zár is. Érdekesség a beépített fizikai zár is, ami egy a kormányrúdból kihúzható acélsodronyból és a rúdon lévő számzárral védett zárból áll. Vagyis oda tudjuk lakatolni a rollert a bringatárolókhoz, padokhoz, egyebekhez.
A KugooKirin M3 tehát egy egész élhető darab, akár közepes távolságok (20 Km+) megtételéhez is merem ajánlani. A szállítás EU raktárból történik, az ár a NNNKKM3JUN kuponkóddal 222 ezer forint itt: