A Kospet meglehetősen jó órákat gyárt, és most már a belépő szinten is kínálnak olyat, amitől összefut a nyál a szájban.

Kospet Probe – mindent tudó okosóra 10 ezer forint alatt

Oké, van egy kis képzavar, mert órát nem eszünk, de gondolom értitek, hogy gondolom. Egy okosórát is meg lehet kívánni, még, ha másképp is, mint valami finom étket. A Kospet Probe pedig olyan óra, amit az ember elsőre megkíván, még azelőtt, hogy az árcédulára tévedne a tekintete. Az már csak hab a tortán, hogy miután meglátjuk az árat nem lemondóan legyintünk, hanem a pénztárca vagy a bankkártya után nyúlunk.

Kospet Probe - mindent tudó okosóra 10 ezer forint alatt 2

Kospet Probe egy tipikus, akár sportcélokra is igénybe vehető karóra. A gyártó 8 sportmódot ad meg a támogatottak között, ráadásul az olcsóbb sportóráktól eltérően, az úszás is ezek között van. Ez azt is jelenti egyben, hogy a víz elleni védelem is megoldott, a gyári adatok szerint IP68-as. Ez az úszást lehetővé teszi, de búvárkodni nem ebben menjünk.

Kospet Probe - mindent tudó okosóra 10 ezer forint alatt 3

Kospet Probe egy klasszikus, kerek számlappal ellátott szerkezet. A víz és por elleni védelem mellett lényeges adat, hogy a számlap feletti üveg karcálló, a belső szerkezet épségéről pedig egy Cink-Magnézium ötvözetből készült könnyű, de rendkívül ellenálló ház gondoskodik. A mutatós külső mögött rengeteg hasznos funkció lapul meg, ezeket már sorba szedni sem rövid történet.

Kospet Probe - mindent tudó okosóra 10 ezer forint alatt 4

Azt azért jó tudni, hogy ez az óra, mint sok más, hasonló darab, nem alkalmas arra, hogy például, a Google áruházából programokat telepítsünk rá. Be kell érnünk azokkal a képességekkel, amik alapból járnak hozzá, igaz, ezekből van bőséggel. A szokásos dolgok, mint a lépésszámlálás, alvás- és szívmonitorozás mellett kapunk vérnyomás és véroxigénszint mérést is. Természetesen nem maradtak ki a különböző, a mindennapi használatra való funkcik sem, mint a bejövő hívásokra, illetve üzenetekre történő figyelmeztetés sem. Szenzorokból kettőt is kapunk, van beépített gravitációs és fényérzékelő szenzor is.

Kospet Probe - mindent tudó okosóra 10 ezer forint alatt 5

A képek azt hiszem elég beszédesek. Ez az óra tényleg jól néz ki, sokkal jobban annál, mint amit egy alig 9000 forintos szerkezettől várnánk. Csodák persze nincsenek. Aki azt várja, hogy a Kospet Probe tudásban megüti a sok tíz, vagy akár a még drágább órák szintjét, az, látatlanban mondom, csalódni fog. Aki viszont olcsón szeretne egy használható, mégis mutatós, rengeteg hasznos funkcióval rendelkező oksoórát, az kapkodja magát, mert a bevezető akció alacsony árai csak korlátozott ideig érhetők el. A cikk írásának időpontjában a Kospet Probe ára mindössze 9200 forint. A szállítás kezdete március 17.

Kospet Probe - mindent tudó okosóra 10 ezer forint alatt 6

 

Itt tudod megvásárolni:

Kospet Probe okosóra

 

További okosóra hírek oldalunkon