Az eddigi információkkal ellentétben elképzelhető, hogy a Nintendo játékkonzolja akár hónapokkal korábban is a boltok polcaira kerülhet.
Korábbi hírünkben arról számoltunk be, hogy a körülbelül 50 ezer forintos áron debütáló Nintendo Wii piaci bevezetése idén novemberben várható. Paul-Jon McNealy, az American Technology Research alkalmazottja szerint azonban a Nintendo már javában megkezdte a konzol sorozatgyártását, és ebből arra a következtetésre jutottak az elemzők, hogy a Wii akár szeptemberben, de legkésőbb október elején megjelenhet.
A CNN munkatársai azt is számításba vették, hogy az első Xbox 360 játékgép 69 nappal a sorozatgyártás megkezdése után került a boltokba, míg a Nintendónak még 85 napja van október első napjáig, és 130 a Sony PlayStation 3 premierjéig, melyet november 17-én tartanak.
Így a fenti számadatokat figyelembevéve a konkurenseknél jóval olcsóbb Wii vagy ténylegesen jóval korábban fog megjelenni a tervezettnél, vagy csak a Nintendo akar rögtön nagyon nagy darabszámmal betörni a piacra.