A TSMC nyilatkozatában megerősítette, hatalmas beruházással kívánja feljavítani a 28 nanométeres gyártósorokat.

Komoly beruházásba kezd a TSMC 1

Nemrég kifejtettük, hogy a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) szűkös gyártókapacitása rendkívül rosszul érinti a Qualcomm, az AMD és az NVIDIA termékeit. A vállalat lényegében elismerte a problémát, és újabb döntéseket hoztak a piac megnyugtatására. A közeljövőben a  28 nm-es gyártástechnológiát érintő kapacitáshiány megszüntetésére 7 milliárd dollárt kívánnak költeni. Három hónappal ezelőtt ez az összeg még 6 milliárd dollárra rúgott, így tehát jelentős növekedésről beszélhetünk, azonban már ez is késő lehet. Az NVIDIA és a Qualcomm már jelezte, hogy más partnerek felé kacsingatnak. Szóba került a koreai Samsung, az UMC és a GlobalFoundries is.

 

Morris Chang, a TSMC elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy nem a kihozatallal vannak gondok, hanem egyszerűen nem tudják teljesíteni a hatalmas mennyiségű megrendeléseket.

 

Forrás: fudzilla.com