A memóriáiról és háttértárairól ismert gyártó legújabb SSD-je minden tekintetben méretes darabnak számít.
A 3,5 hüvelyk nagyságú egység képességeit illetően nem lehet okunk a panaszra, hiszen az 1 TB-os tárkapacitás nemrégiben még a merevlemezek piacán sem volt elterjedtnek mondható. Attól azért nem tartunk, hogy a “Colossus” piacra lépését követően a merevlemezgyártók sírva menekülnének a csődeljárás elől, hiszen a horribilis, mintegy 640 ezer forintos vételár gondoskodik róla, hogy a mezei felhasználók még jó ideig a számottevően olcsóbb mágneses adattárak mellett döntsenek. A vételárától eltekintve a Colossus minden tekintetben hozza a tőle elvárható paramétereket: az egység olvasási, illetve írási sebessége egyaránt 260 MB másodpercenként, amely révén az eszköz alkalmazása az esetek többségében érezhetően felgyorsítja a számítógép működését.
A Colossus az 1 TB-os csúcsmodell mellett kisebb változatokban is elérhető lesz: az 500 GB kapacitású modell megvásárlásához nagyjából 475 ezer forintot kell a pénztárnál hagyni, míg a 250 GB-os modellért cserébe hozzávetőleg 300 ezer forintot kér az OCZ. A széria legkisebb darabja 120 GB-nyi tárhelyet kínál, mintegy 165 ezer forintos vételár mellett.