Az MJPEG-et használó kamerák lassabb kikopásának talán az is oka volt, hogy szinte napról napra egyre nagyobb sávszélességgel gazdálkodhatunk, így bár a tömörítési arány nem változott, mégis jobb minőségű és képfrissítéssel rendelkező képfolyamot láthattunk, ha helyi hálózaton, vagy interneten keresztül kamerák képét néztük. Ez persze nem lehet akadálya a H.264 terjedésének, hiszen a használatához szükséges erősebb hardverek immár a megfizethető kategóriába kerültek. Ha pedig így van, akkor miért ne használnák a gyártók a jobb megoldást?

Nem is kérdés, hogy használják! Viszont igazi újdonságról más téren nem nagyon lehet beszámolni. Igaz, szaporodik az elérhető DDNS szolgáltatások száma, és hasonló apróságok terén találunk eltéréseket az előző verzióktól, de a lényeges szolgáltatások nem változtak. Persze egy dolog mégis változott, ez pedig a felbontás, de ez a feljebb említett H.264 számlájára írható.

fd8161 2

A nálunk vendégeskedő két kamera az egyszerűbb darabok közül való, legalábbis a tekintetben, hogy pan tilt funkcióval nem rendelkeznek, vagyis nem lehet őket hálózaton vagy neten keresztül irányítani. Nincs optikai zoom sem, négyszeres szoftveressel gazdálkodhatunk, ami természetesen a nagyított kép minőségének romlásával jár együtt. Azonban a nagyításnak hála lehetőségünk van a kép egy szeletét kijelölni, és azt az egérrel mozgatni, így a teljes képen manuálisan tudunk pásztázni.

Fontos kiemelni a Vivotek kamerák kapcsán az egyszerű használatot. Immár nem kell komolyabb hozzáértés ahhoz, hogy egy helyi hálón beüzemeljünk egy kamera hálózatot, lehetőségünk van több, mint harminc eszköz egyidejű használatára.

 

Hamár elhoztuk ezeket a kamerákat, sőt ki is próbáltuk őket, a nevüket és a képességek listáját ne felejtsük el megemlíteni!

 

Az egyszerűbb megoldás az IP8331-es jelölést kapta. Ez egy fix, konzolra szerelhető kivitel. Természetesen rendelkezik mindazokkal a képességekkel, amiket egy ilyen eszköztöl elvárhatunk. Mivel kültéri használatra is használhatjuk, megfelel az időjárásállóságot garantáló IP66-os előírásnak. Nappali és éjszakai üzemmódra is képes, amit első ránézésre is láthatunk, hiszen az optika körül ott sorakoznak az infravörös LED-ek. A felbontás VGA, vagyis 640 × 480 pixel, ami teljesen szokványosnak mondható. A H.264-es szabvány támogatása mellett azt vártuk volna, hogy legalább a 800 × 600 pixeles felbontást megkapjuk, de úgy tűnik ez egy következő lépcső a kamera-evolúcióban.

IP8331 1

 

Képességek:

 

Vivotek IP8331
Képalkotás1/4″ CMOS
Optika4 mm, F1.6, Eltávolítható IR szűrő
Éjjel-nappali üzemmódVan
Fényérzékenység0.1 lux, F1.6 / 0 lux, F1.6 (IR bekapcsolva)
Videó tömörítésH.264, Motion JPEG, MPEG-4
Felbontás640 x 480
Képátviteli sebesség60 kép/mp
VideófolyamEgyidejű H.264, MPEG-4 és Motion JPEG
Ethernet10/100 Mbps, RJ-45
Támogatott protokollokIPv4, IPv6, HTTP, FTP, SMTP, DynDNS, TCP/IP, DHCP, PPPoE, stb.
Interfészelérhető SDK külső fejlesztők számára, ONVIF
Intelligens videóVideó mozgásérzékelés (3 ablakos)
Riasztási triggerekIntelligens videó, külső bemenet
Riasztási eseményekFájl feltöltés FTP, HTTP és e-mail értesítés e-mail-en keresztül
HázFém
ProcesszorTIDM365
SoC RAM256 MB
Flash128MB
Tápellátás12V DC, 24V AC; PoE IEEE 802.3af
CsatlakozókRJ-45 Ethernet; tápcsatlakozó
Működési hőmérséklet tartomány-20 °C – 50 °C
Tömeg702 g

 

A második kamera egy úgy nevezett Dome kamera. Talán többet mond, ha úgy írom le, mint ami úgy néz ki, mint egy mennyezetre szerelhető sziréna. Ezekből létezik olyan, amit távolról forgatni is lehet, az FD8161 nem ez a fajta. A burkolaton belül fixen be tudjuk állítani, hogy merre nézzen.

Kialakításából adódóan inkább beltérre ajánlott a használata. Képességei terén végre láthatjuk, hogy nem csak a sávszélesség igényének csökkentése a H.264 használatának a következménye, hanem az is, hogy IP kamerák esetén is mernek a gyártók nagyot álmodni. Az FD8161 akár 1600 × 1200-as felbontással is megbírkózik, alacsonyabb felbontásoknál 30 képkocka/másodperc, míg 1600 × 1200-as felbontásnál 15 képkocka/másodperc frissítés mellett. Ilyen képesség mellett már nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy más téren is megfelel az elvárásinknak a szerkezet. Mozgásérzékelés, éjszakai üzemmód, és ezer egy finomság vár minket. Ez az alábbi táblázatból ki is derül!

fd8161 1

 

Képességek:

Vivotek FD8161
Képalkotás1/3.2″ 1600 x 1200 CMOS
Optika3 ~ 9 mm, F1.2 wide / F2.1 tele, Eltávolítható írisz
Éjjel-nappali üzemmódVan
Fényérzékenység0 lux, F1.2 (IR LED bekapcsolva)
Videó tömörítésH.264, Motion JPEG, MPEG-4
Felbontás1600 x 1200
Képátviteli sebesség

30 kép/mp 800×600 és 1280×720 felbontással,

illetve 1600×1200-as felbontásnál 15 kép/mp

VideófolyamEgyidejű MPEG-4, Motion JPEG és H.264 Háttérfény kompenzáció
Audió folyamKétirányú SIP protokollon keresztül
Audió tömörítésMPEG-4 AAC ; GSM-AMR ; G.711
Audió be- és kimenetBeépített mikrofon; külső mikrofon bemenet, vonali kimenet
Ethernet10/100 Mbps, RJ-45
Támogatott protokollokIPv4, IPv6, HTTP, FTP, SMTP, DynDNS, TCP/IP, DHCP, PPPoE, stb.
Interfészelérhető SDK külső fejlesztők számára, ONVIF
Intelligens videóVideó mozgásérzékelés (3 ablakos)
Riasztási triggerekIntelligens videó, külső bemenet
Riasztási eseményekFájl feltöltés FTP, HTTP és e-mail értesítés e-mail-en keresztül
HázMűanyag
ProcesszorTIDM365
SoC RAM256 MB
Flash128 MB
Memória kártyaSD/SDHC
Tápellátás12V DC, 24V AC; PoE IEEE 802.3af
Csatlakozók

RJ-45 Ethernet; 3.5mm mikrofon/vonal; 1 audió kimenet;

1 be és 1 kimenet; 1 BNC, tápcsatlakozó

Működési hőmérséklet tartomány-20 °C – 50 °C
Tömeg697 g