Kipróbáltuk: Toshiba Z830, egy igazi ajándék
A lépcsőházból az előszoba félhomályába léptem, Ő pedig ott állt kezében egy csomaggal. Mi ez – kérdeztem, de nem válaszolt. Kezembe nyomta, és mintha haragudna valamiért, elfordította arcát.
Egy számítógép – mondta kisvártatva. A gyomromban gombócot éreztem, egy számítógép? – kérdeztem. Az, mondta, miközben rám nézett, arcán láttam az édes mosolyt, a kis gödröcskéket, éreztem, hogy a szemem sarkában könnycseppek gyülekeznek. Nem ezt szerettél volna? – kérdezte. Honnan tudtad? Hiszen nem is mondtam soha! De már tudtam, rájöttem, hogy múltkor túl gyorsan kaptam félre a tekintetem a kirakatról, Ő pedig észrevette.
Nem nyitod ki? – kérdezte. Nem tudtam a dobozzal foglalkozni, bármennyire is örültem az ajándéknak. Meg kellett ölelnem, szorosan magamhoz szorítani, hogy érezze a szeretetemet. Szerencsés ember vagyok, a boldogság teljesen elárasztott, és már nem tudtam, hogy miatta vagy az ajándék miatt sírok. Imádom ezt a nőt!
Kézen fogva mentük be a szobába, felkapcsolta a kislámpát és lenyomott a fotelbe. Nyisd ki végre! – mondta. Végig simítottam a dobozt, Toshiba Z830 – futottak a betűk a szemem előtt. Pont ezt szerettem volna, de remélni sem mertem, hogy lehet egy ilyen gépem. Tudtam, hogy nem telik rá, de nem mertem megkérdezni miből vette meg. Észrevettem, hogy egy ideje spórol valamire, de azt hittem, egy ruhát szeretne magának, így nem is kérdeztem, inkább próbáltam kitalálni minek örülne. Megelőzött, Ő lepett meg engem ezzel a csodálatos géppel.
Felhajtottam a doboz külső majd a belső fedelét, alatta ott volt a gép egy fekete szövet tokban. Szép lassan, vigyázva nehogy elejtsem kihúztam, a térdemre fektettem és felnyitottam a csodásan csillogó tetejét. Ujjaimat végig futtattam a lekerekített élű billentyűkön, próbából le- lenyomtam egyet-egyet. Finoman, kattanás nélkül követtek ujjaim parancsait. Megkerestem a bekapcsoló gombot, finoman megnyomtam, de nem hallottam zajt. Láttam, hogy megjelenik a Toshiba, majd a Windows logó, és alig 20 másodperc múlva már az operációs rendszer indulását jelző szignált hallottam. SSD? – kérdeztem csodálkozva. Az – mondta elpirulva, azt olvastam a neten, hogy most ez a legjobb. Finoman húztam a tapipaddal az egérmutatót, kíváncsian kattintgattam a Toshiba programok ikonjaira, és minden szinte várakozás nélkül indult el. Villámgyors és hangtalan volt, mintha nem is működne, pedig láttam, hogy indulnak, majd leállnak az alkalmazások, fut a videó. Olyan volt az egész, mint egy álom, az álmom, ami megvalósult.
Villámgyorsan beállítottam a WIFI-t, és máris az interneten szörföltem. Irány a Facebook, meg kell osztanom az örömömet barátaimmal is! Név, jelszó, bent vagyok. Irány a Toshiba oldala, keresnem kell egy képet a Z830-ról, mert ha csak leírom mit kaptam nem érezhetik át a csodát. Meg is van, jöhetnek a lájkok!
Még egyszer végig simítottam a kijelző élét, újfent elcsodálkoztam a vékonyságán. Lecsuktam a fedelet, félretettem a gépet, a gratulációkat ráérek reggel is fogadni, mert van itt mellettem valaki, aki sokkal jobban megérdemli a törődést, mint bármilyen számítógép.
