Azt az időszakot éljük mostanában, amit már régóta élni szerettünk volna. Közeledik az oldalváltás, érkezik az új HOC, mely reményeink szerint nem csak egy dizájnváltásnak fog bizonyulni, hanem valódi megújulásnak is. Kint egyre jobb idő van, az ember menne kifelé is, meg a munka is sok, nem egyszerű mindent jól összehozni az oldal munkálatainál, így amíg ezek tartanak, a tesztek kicsit villámtesztesebbek lesznek, amennyire a téma megengedi.
Oldalunkon idén már sok videokártya szerepelt a felső és a középkategóriából, de az alsóból picit kevesebb. Ezzel az írással a 20 000 forint közeli, illetve kicsit alatti kategóriában próbálunk iránymutatást adni egy Radeon és egy GeForce modell párharcával. A GeForce GT 440 debütálása nem kavart túl nagy port, mint ahogy a Radeon HD 6670 piacra érkezése sem, itthon viszont nagy népszerűségre tehetnek szert ezek a modellek a rendkívül kedvező ár miatt. Természetesen — mint mindig — az árért cserébe a teljesítmény oltárán áldozni kell, így senki ne keresse ezeket a kártyákat játékra Full HD felbontással, de sok egyéb dologra jó lehetnek, kezdve a munkától a házimozizáson keresztül a határokon belül történő játszadozáshoz. Lássuk hát a "mevvéket"!
NVIDIA GeForce GT 440 (ASUS ENGT440)
Egy újabb Fermi alapokon nyugvó, alapos fogyókúrán keresztül ment megoldás, ennek megfelelően GF108 maggal a fedélzetén. A lapka természetesen 40 nanométeren készül, a CUDA magok száma 96 darab, így elég hűvös működéssel lehet számolni. A memóriacsatoló 128 bites, melyhez a gyártók jellemzően 1 GB DDR3 vagy 512 MB GDDR5 (egyiknek sincs túl sok értelme, de akkor már inkább az utóbbi) RAM-ot társítanak. A GPU referenciaajánlás szerint 810, így az árnyalók 1620 MHz-en ketyegnek. DDR3 esetén a lapkák frekvenciája 1800 MHz, míg GDDR5-nél 3200 MHz.
A GT 440 tehát már csak specifikáció szerint sem egy izomkolosszus, de épp ez a jó benne, hiszen így keveset fogyaszt és alig melegszik. Technológiában pedig minden tud amit a nagyok: DirectX 11 és Direct Compute 5.0, PhysX, OpenCL, CUDA, OpenGL 4.0, 3D Vision, PureVideoHD. Az NVIDIA referencia dizájnja elég "óvatos", valódi alsókategóriás kártya látszatát kelti, némely gyártó maradt ennél a szemléletnél, mások olyan külsővel ruházták fel, amely alapján könnyen többet gondolhatunk róla, mint amennyit valójában nyújtani tud.
Az ASUS mindkét úton jelen van, azaz egy szerényebb hűtésű, DDR3-mal szerelt változatot, valamint egy komolyabb hűtőmegoldással felvértezett, GDDR5-tel támadó kiadást is kínál. Nálunk ez vendégeskedett, amely nem más, mint az ASUS ENGT440/DI/1GD5. Ebből már látható, hogy nem csak a gyorsabb RAM típust választották erre a modellre, hanem meg is duplázták annak mennyiségét.
A NYÁK mérete a referencia PCB-hez képest elég nagy, ahogy a hűtés is, mely valójában egy egyszerű alumínium borda egy 8 cm-es ventilátorral és egy csinos takarólemezzel. A kártya 25,5 cm hosszú és 13 cm magas, előbbi igen nagy értéknek számít GT 440 viszonylatban – az NVIDIA-féle referencia NYÁK még a 15 cm-t sem éri el. Az ENGT440 VGA (d-Sub), dual-link DVI és natív HDMI csatlakozókat kínál a vásárlók felé, ebben nem különbözik az ajánlástól. Abban viszont igen, hogy az ASUS szokásához hűen eszközölt némi — az elhanyagolható kategóriába sorolható — tuningot, ugyanis a GPU 810 helyett 822 MHz-en jár…
A fogyasztást illetően a gyártó 65 wattban határozta meg a maximum értéket, a javasolt tápegység 300 watt. Ha az ASUS modelljét választjuk, lehetőségünk nyílik a gyártó saját technológiáinak használatára, ilyen például a Splendid, a Gamer OSD és a Smart Doctor, emellett az ASUS GT 440-e a Super Alloy Power filozófia szellemiségében készül, amelyet úgy lehetne legegyszerűbben lefordítani, hogy minőségi és időtálló komponensekből áll össze. A tápellátáshoz nem szükséges PCI Express tápcsatlakozó.
AMD Radeon HD 6670
A HD 6670 a kistestvérével, a HD 6570-nel együtt a friss Turks magra épül, mely a Redwoodot váltotta le. A HD 6670-en az erősebbik változat munkálkodik, 40 nm-es gyártástechnológián készítve, 480 darab stream processzorral. A memóriacsatoló ennél a modellnél is 128 bites, és az ajánlás szerint minden modellen GDDR5 RAM dolgozik, csak a mennyiség a változó, amely 512 MB vagy 1024 MB lehet. A GPU 800 MHz-en, míg a GDDR5 lapkák 4000 MHz-en dolgoznak.
A Radeon kártyák esetén amúgy sem idegen gondolat az alacsony fogyasztásra való törekvés, így gondolhatjuk, hogy jók a kilátások a Turks GPU-val szerelt kártyáknál is. Az AMD szerint a HD 6670 nyugalmi állapotban 12, míg erős terhelés esetén is beéri 66 watt elfogyasztásával. A kártyákon négyféle kimenet lehet: DisplayPort 1.2, HDMI 1.4a, dual-link DVI és d-Sub. A referenciamodell HDMI helyett DisplayPortot vonultat fel.
A kis Radeonokra is igaz az, amit a GT 440-nél elmondtunk: irodai, házimozis célokra tökéletes, és játszani is lehet vele bizonyos kompromisszumok mellett. Az a jó, hogy ők is megöröklik a nagyok fegyverarzenálját — DirectX 11, DirectCompute 5.0, OpenCL 1.1, AMD APP Acceleration, OpenGL 4.1, AMD HD3D, Eyefinity támogatás 4 kijelzőhöz (DisplayPort esetén), UVD3 motor fejlett videogyorsítási képességekkel.
A referncia modellek az AMD-nél is elég "szerények", lássuk a nálunk vendégeskedett HIS gyártmány milyen átalakuláson ment keresztül! A HIS kártyájáról kevesebb érdekességet lehet elmondani, mint az ASUS GT 440 variánsáról. Bár saját PCB-ről van szó, a kártya méretei (13 × 4 × 18,3 cm) nem sokat változtak a referencia PCB-hez képest, de ahogy azt a HIS-nél már oly sokszor láttuk, maga a NYÁK kék színben pompázik.
A hűtés nincs túlbonyolítva, egy egyszerű alumínium borda egy kék ventilátorral és egy kis körítéssel, se több, se kevesebb, mint ami ehhez a modellhez szükséges. A kimenetek terén a HIS a legjobb variációt választotta, ugyanis a DVI és a DisplayPort 1.2 mellett natív HDMI 1.4a-t is rendelkezésre bocsájtott. Órajelekben a gyári ajánlásokat követi, használatához nincs szükség kiegészítő PCI Express tápcsatlakozóra.