Mit tudnak a kockák, ha nem Dániából, hanem Kínából érkeznek?

Kipróbáltuk – LEGO helyett Kínából tizedáron


Bevezető

Én nem vagyok nagy LEGO mágus, azonban egy ideje birizgálta a fantáziámat a dolog, hogy kipróbáljak egy olcsó, kínai koppintást. A gondolatot tett követte, bár nem teljesen úgy, ahogy kigondoltam, mert a kínai kockákból ajándék lett egy olyan családtagnak, aki bár felnőtt már, vélhetően sosem fog kinőni a legózásból. Amúgy meg is értem, tényleg kellemes időtöltés.

decool 12

A lényeg tehát, hogy megrendeltem, odaadtuk, és össze lett rakva egy, az eredeti Lego termékeket jól ismerő által, így az alább leírtak az Ő véleményét tolmácsolják nektek.


Csomagolás

decool 4

Annyira hirtelen jött ez a LEGO helyett valami hasonlót ötlet, hhogy utána sem olvastam a dolgoknak. Kiszúrtam egy kettő az egyben csomagot, nagyjából 6000 forintért, aztán be is tettem a kosárba. A várakozás napjai alatt aztán egyszer eszembe jutott, hogy megnézem a netet, hátha találok egy kis információt. Találtam is, el is szőrnyedtem rajta, mert a kicsivel több, mint egy éve született cikkben azt láttam, hogy annyira olcsósították a dolgot, hogy még dobozt sem adnak. Minden egy nagy zsákban érkezik, a matricák szétgyilkolva, szinte használhatatlan állapotban. Ekkor már inkább idegesen, mint izgatottan vártam a csomagot.

decool 3

Amikor megérkezett kiderült, hogy vagy a gyártó, a Decool komolyodott, vagy az előző tesztet író vette rossz helyről a csomagot, mert egy egész mutatós dobozban jött minden. Oké, az utazás kicsit megviselte a kartont, de a beltartalom sértetlen volt, a matricák külön celofánban hibátlan állapotban, szóval tip-top csomagot kapunk kézhez.

decool 2

A dobozban külön a kerekek és a gumik, külön szortírozva az alkatrészek, szóval elsőre minden jónak tűnt, azt már csak remélni mertem, hogy a ránézésre tökéletesnek tűnő darabok a végén passzolni is fognak, a matrica ragad majd a műanyagra, szóval nem egy hatalmas szívással ajándékoztam meg a kedves rokont.


Minőség

Gyanítom kevesen vannak, akik nem láttak, fogtak eredeti LEGO kockát a kezükben, így megpróbálom ezzel összehasonlítani a Decool termékét. A LEGO ABS műanyagból készül, egy picit matt a felülete, kemény, mégis eléggé rugalmas ahhoz, hogy az alkatrészek össze tudjanak pattani, és úgy is maradjanak. Azt hiszem ez, és a pontos kidolgozás teszi a LEGO-t azzá, ami, egy rendkívül élvezetes építőjátékká. Meg persze a rengeteg jobbnál jobb ötlet, ahogy az építendő dolgokat kitalálják.

decool 1

A Mecool kockái egy kicsit fényesebbek, mint a LEGO, de a műanyag érzetre hasonlónak tűnik. A fent már említett tavalyi cikkben olvastam, hogy a kockák nem passzoltak néha, és előfordult, hogy szikével a sorját is faragni kellett. Úgy tűnik, hogy ez már a múltté. Előfordult ugyan, hogy egy-egy kocka egy kicsit nehezebben pattant össze, de ez csak annyira volt észrevehető, hogy egy LEGO mániásnak feltűnik, hogy valami még sem teljesen ugyan olyan.

decool 11

Az alkatrészek amúgy tökéletesen passzoltak, nem kellett semmit feszegetni, és ha volt is sorja, ez csak annyi volt, hogy ujjbeggyel érezni lehetett, hogy mintha itt-ott nem lenne annyira síma a kocka éle. Volt némi különbség a gumik minőségében is, az eredetinél valamivel keményebb anyagból készülnek. Ez az összerakásnál nem jelentett problémát, könnyen felpattantak a felnikre, és ott is maradtak szépen, lötyögés nélkül.

decool 10

A csomagban kapott matricák vékonyak, de jó minőségűek, ragadnak is, ahogy kell. A mérettel sem volt probléma, minden illett oda, ahova szánták. A felrakáshoz azért kell némi kézügyesség, mert akkor lesz csak szép, ha nem csálén tesszük fel, de ez nyilván így van az eredeti LEGO-nál is.

decool 9

Összességében elmondható, hogy a minőség bőven elfogadható. Úgy tűnik, hogy a gyártó is egyre jobban figyel arra, hogy a bosszantó hibákat kiküszöbölje, az biztos, hogy az említett egy évvel ezelőtti cikkhez képest hatalmas a változás. Nem csak a csomagolás, hanem jószerével a kockák minősége is a hibátlant súrolja.


Összeszerelés, élmény

Ahogy a fentiekből kiderült, az összeszereléssel nem volt probléma, nem kellett plusz eszközöket, mint például szikét igénybevenni, hogy a megfelelő formára faragjuk az alkatrészeket. Passzolt minden, ahova kellett, nem akart szétesni összerakás után a szerkezet, és a végeredmény is tökéletes lett.

decool 13

A megrendelt csomagból két járművet lejet építeni, egy versenyautót és egy verseny kamiont. Ezek közül a kamionhoz mellékelték az összeszerelési útmutatót, a versenyautóhoz a netről kell letölteni ugyanezt. Kicsit spúr megoldás, de végül is nem csak költséget spórolunk vele, hanem kevesebb papírt is fogyasztunk, szóval, ha a műanyag alkatrészek gyártásával nem is, ezzel legalább picit védjük a földet.

decool 7

Az összeszerelés élménye teljesen hibátlan, mondja ezt egy olyan ember, aki lazán felnőtt volna egy LEGO tehén tőgyén is, szóval hihetünk neki a témában. Az alkatrészek mozognak, a motorban fel-le járnak a dugattyúk, a kormányszerkezet szépen fordítja a kerekeket, és az alkatrészekből összerakott, a valódit utánzó differenciálmű is tökéletsen működik. Ennek a kamionnak amúgy pont ez a legnagyobb élménye, hogy lényegében minden működik rajta. Nyílnak az ajtók, ha becsukjuk patentűl záródnak, a hajtáslánc is teljesen megfelel egy eredeti autóénak, nyilván a szükséges butításokkal, a vezetőfülke előrehajtható, ahogy egy rendes kamionnál, szóval minden a lehető legrészletesebben van kidolgozva.


Konklúzió

decool 6

A Decool nem LEGO, ezt le kell szögezni, viszont annyira közel áll hozzá, amennyire csak közel állhat. Nincsenek bántó hiányosságok, nincsenek lényeges problémák a kidolgozottsággal, az összeszerelés élménye pedig hibátlan, semmivel sem marad el a dán mintától. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy pont tizedannyiba kerül, akkor már érthető, hogy miért van ezeknek a csomagoknak piacuk.

decool 5

A képeken látszik, hogy a végeredmény hibátlan, szóval, ha eddig úgy érezted, hogy nem engedhetsz meg magadnak egy közel 100 ezer forintos kiadást egy LEGO Technic-re, akkor talán elgondolkozol rajta, hogy 5-10 ezer forintot kiadj egy szinte teljesen ugyan olyan kínai csomagra.

Ha megtetszett, akkor a cikkben látható csomagot itt tudod megvásárolni:

Decool 3360 608pcs Race Truck Car 2 In 1

További Decool termékeket itt találsz:

Kilenc különféle Decool csomag

A csomagok mindegyike vámhatár alatti, így egy darab esetén további költséggel nem kell számolni!