Kipróbáltuk – iXtreamer, a digitális mindenes
Egyszer volt, hol nem volt, nem is régen, de nem is mostanában, szóval azért nem olyan régen, mint amikor lópatkók dübörögtek a Lánchídon, de nem is tegnap, hanem valamikor a kettő között, de mégis inkább közelebb a tegnaphoz, szóval mostanában valamikor néhány éve, amikor…
Na, kezdjük elölről, mert ebbe belezavarodtam. Szóval, néhány évvel ezelőtt, amikor a DivX tömörítés már fénykora elején járt, és amikor élelmesebb és persze főképp pénzesebb honfitársaink már a netről letöltött Matrix első részén csámcsogtak, na akkoriban merülhetett fel bennük komolyabban, hogy lassan érdemes lehet valami megoldást találni arra, hogy a digitális tartalmakat egyszerűen a TV-re jutassuk.
Akkoriban, pontosabban néhány év múlva, amikor a… , na jó ebbe ne menjünk bele mélyebben, legyen elég, hogy néhány év múlva erre már két megoldás is kínálkozott. Az asztali DivX lejátszók (amik persze DVD-t is le tudtak játszani), illetve az első normálisabb HTPC-k. Előbbi egyszerű és olcsó megoldás volt, utóbbi drága, de univerzális, vagyis sokkal több feladatra tudtuk használni, hogy mást ne mondjunk lehetett a TV képernyőjén játszani. Ez komoly dolog volt akkor, amikor a modern kijelző címkét a 14 colos, 1024 × 768-as felbontást tudó katódsugárcsöves monitorokra aggattuk.
Aztán megint teltek múltak az évek, egyre jobban távolodtunk a Lánchídon fellelhető lócitromoktól, és eközben a tárterület, a háttértárak megabájtra vetített, forintosított ára a béka popója alá került, olyannyira, hogy már nem is a mega, hanem a gigabájtokat próbáltuk forintosítani. Ez a nem túl lényegesnek gondolt tény alapjában forgatta fel a lejátszók világát, és az igényeinket. Kérdem én, kinek van kedve a filmeket lemezre írogatni, amikor egy olcsóbb merevlemezen is elfér több száz darab. Már arra is lusták vagyunk lassan, hogy letöröljük őket, inkább veszünk egy új merevlemezt, ha az előző betelt.
Az utóbbi évek változása azonban nem csak ebben állt, ez nem lett volna elég ahhoz, hogy alapjában változzon meg az otthoni médialejátszókról alkotott képünk, illetve a velük szemben támasztott igényeink. Két fontos dologban fejlődött még nagyot a számítástechnika. Az egyik az internet és a szélessávú elérés elterjedése, a másik az otthoni hálózatok viharos fejlődése, különösképp a vezeték nélküli hálózatok elterjedése.
E három dolog teljesen felforgatta a világot. A nézni, hallgatnivaló tartalmak már nem kell, hogy a TV melletti gépen legyenek, lehetnek a lakás vagy a világ bármely pontján, mi ezekhez hozzá férhetünk, kitehetjük a TV képernyőjére. Nézhetünk online TV adásokat, megnézhetjük a NASA adásában élőben, hogy mi történik mondjuk a nemzetközi űrállomáson, vagy hogy lövik fel a soros űrsiklót – jut eszembe, már azokat sem lövik fel -, nézhetünk időjárás előrejelzést élő műholdas vagy radarképekkel, de használhatunk online videotékát is, ha este nem találunk jó műsort a TV-ben.
Ki gondolta volna komolyan 10-15 éve, hogy idáig fogunk jutni? Persze, szerettük volna, álmodoztunk róla, de elhittétek volna, hogy most, ma, itt ültök a gépetek lapos kijelzője előtt, és ha kedvetek tartja, akkor e cikk olvasása közben megnéztek egy online adást, vagy rádiót hallgattok, vagy megnézitek hány perc múlva ér hozzátok egy vihar?
Már csak egyetlen dolog kell ahhoz, hogy mindez valóban kényelmesen megvalósítható legyen, és ne egy monitor előtt kelljen görnyedni. Ez a dolog pedig egy szerethető médialejátszó, amit oda tehetünk a nappaliba a lapostévé mellé. Most egy ilyen szerkezetet szeretnék nektek bemutatni!
