Ahogy látható, a tesztekben KIT-ek kapacitása eltért, azaz 8-, illetve 16 GB-nyi memória feszült egymásnak. A modulokat a gyári beállítások szerint használtuk és mértük le. Mivel az alapértelmezett beállítások egyformák, így a tesztekben sem vártunk jelentős eltérést, maximum a nagyobb kapacitás lehetett volna befolyásoló tényező. A szintetikus méréseknél csak az AIDA64 Photoworxx esetén fedezhetünk fel jelentősebb különbséget, a többi tesztnél az eltérés hibahatáron belül maradt.
 2
Nyilvánvaló, hogy a Leggera és a Veloce közötti döntést két tényező befolyásolhatja. Az egyik a tuning potenciál, ami a Veloce esetén egyértelműen a nagyobb hűtőborda javára írható, illetve a borda mérete, ami egyes konfigurációkban kizárja a magas memóriaborda használatát. Ez a probléma, ahogy említettük is, leginkább akkor kerül elő, ha a memória sínek közel vannak a processzor foglalatához, illetve akkor, ha a processzorra használt hűtőborda nem a magasságával, hanem a szélességével nő az átlag fölé. Ne feledkezzünk el ugyan akkor arról, sem, hogy az alaplapot befogadó számítógépház is a döntést befolyásoló tényező lehet, ha például az 5,25 colos meghajtó helyek a memória sínek fölé érnek.
 3
A gyártók előszeretettel hirdetnek egy KIT-et gamer memóriaként, amely ugyan lehet eredményes magasabb órajelen, de a gyakorlatban az elérhető maximális órajelek (2800 MHz – 3000 MHz) között a teljesítmény tekintetében nincs jelentős különbség, így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a Veloce azoknak a vásárlóknak fogja megérni az árát, akik az utolsó csepp teljesítményt is szeretnék kisajtolni rendszerükből, hogy a tuningos toplisták élmezőnyébe kerüljenek. A GeIL Evo Leggera Kit DDR3 PC17000 2133MHZ 8 GB CL10 termék a Bluechip webáruházában bruttó 15 630 Ft-os végfelhasználói áron vásárolható meg, míg az ugyan ilyen órajelű, ám 4 × 4 GB-os, tehát 16 GB-os EVO Veloce KIT vételára 33 970 Ft. Azt kell eldöntenünk, szükségünk van-e arra plusz 200 MHz kicsikarható órajelre. Előnyt leginkább a tuningosok szerezhetnek vele, de természetesen mindenki más is profitálhat belőle, főleg ha olyan konfigurációban gondolkozunk, amely integrált VGA-t tartalmaz, és ez a VGA a rendszermemóriából dolgozik, akkor mindenképpen javasolt a magasabb üzemfrekvenciájú modulokat előnyben részesíteni, ugyanis az IGP-nek úgy kell a sávszélesség, mint egy falat kenyér, pláne ha Trinity-ről beszélünk. Azok számára, akiknek a külső is sokat jelent nem lehet kérdés, hogy a teljesen átlagos türkiz bordás Leggera helyett az égő-vörös Veloce a jó választás. A döntést természetesen olvasóinkra bízzuk.
 10
Összességében meg voltunk elégedve a GeIL EVO párosának produkciójával. Piacváltoztató újítást nem tartalmaznak, de hát ez egy memória esetén nem nagy meglepetés. A borda kinézetre, főleg a Leggera esetén nálunk nem aratott osztatlan sikert (láttunk már szimpatikusabb megoldásokat a GeIL-től), de az vitathatatlan, hogy a rendszer végig megbízhatóan, stabilan működött, és a mérések közben is bátran lehetett tapogatni a bordákat.
 
A GeIL EVO Leggera és GeIL EVO Veloce memóriákat a Bluechip Kft.-től kaptuk tesztelésre, ahol a szóban forgó termékek meg is várásolhatóak! Köszönjük!