A hűtő egyszerű, csicsáktól mentes dobozban érkezik, melyen két kis ablakot találunk, ahol mi be-, a hűtő kikukucskálhat. Csicsák ugyan nincsenek, de információ dögivel, így az egyszeri vevő már a papundeklit forgatva is tisztában lehet a főbb jellemzőkkel.
A dobozt felnyitva megtaláljuk magát a bordát és egy kevés aprólékot is műanyag zacsiban. Van itt minden, a hővezető zsírtól a a különböző fémlapokon keresztül a csavarokig, csak győzzünk kiigazodni közöttük, hogy mit milyen processzor esetén kell használni.
A borda maga egy horizontális elrendezésű szerkezet, vagyis az alaplappal párhuzamosan áll a ventilátor, a levegőt is a lap felé fújja. A méretei alapján kompaktnak mondható, a legnagyobb kiterjedése 137 × 151 milliméter, a tömege pedig mindössze 540 gramm. Ez persze nem lep meg senkit, legalábbis azokat biztos nem, akik fogtak mostanában a kezükbe modernnek mondott hűtőt. A nikkelezett réz talp nem túl vastag a csövek alatt, de ez jó, hiszen a hő elosztása és gyors átadása a lényeg, nem a talpnak kell hűteni. A lamellák sokan vannak ugyan, de alumíniumból, így ezek tömege sem számottevő. Így aztán nem is csodálkozhatunk ezen az 540 grammon.
Ha már a lamelláknál tartunk érdemes megfigyelni a lemezek felső, vagyis ventilátor felöli kialakítását. A cápauszonyokra emlékeztető kiemelkedések nem a dizájn kedvéért kerültek a lamellákra, bár dísznek sem utolsók. Céljuk és feladatuk, hogy a levegő minél kisebb ellenállással találkozzon. Ha nem lassul le a légáram, akkor jobb lesz a hatásfok, ami viszont lehetővé teszi egy lassabb és csendesebb ventilátor használatát. A hatásfok javítása mellett a megoldás jótékonyan hat a zajképződésre is, kevésbé süvít a levegő a lemezek között.
A hő elvezetése a talpról hat darab cső segítségével történik. Négy az egyik, kettő az ellentétes oldalról szövi át a lamellákat. A talp alsó és felső része között futnak ezek a csövek, itt kell felvenniük a keletkező hőt. A talp részei valószínűleg forraszanyaggal vannak összeerősítve. A talp maga, bár rücskösnek nem mondható, nem az a tükör simaságú, amit szeretnénk. A hővezető zsírral együtt remélhetőleg megfelelően fog működni.
Amiről még nem szóltunk az a ventilátor, amit a gyártó a bordához ad. A 120 × 120-as légkeverő PWM-es vezérlést kapott, fordulatszáma 800 és 1800/perc között változhat. Az adatok alaján elmondható, hogy a rendkívül alacsony, 10 és 21 dBA közötti zaj ellenére 37,57 és 86,7 CFM közötti légszállítással bír, ami elég combos adat. A gyártó állítja, hogy a magas légszállítás a különleges kiképzésű lapátprofilnak köszönhető, én pedig hiszek nekik, miért is ne tenném.
Az oldal végére maradt a specifikációs táblázat:
Típus | ETD-T60-TB |
Socket kompatibilitás | Intel® LGA 775/1155/1156/1366, AMD® AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1 |
Teljes méret | 151 x 137 x 112 mm |
Borda mérete | 151 x 125 x 85 mm |
Tömeg | 540 g |
Hővezető cső | 6x Ø6 mm |
Anyag | Réz csövek, alumínium lamellák |
Thermal Grease | Dow Corning® TC-5121 |
Ventilátor mérete | 120 x 120 x 25 mm |
Ventilátor sebessége | 800 ~ 1800 RPM |
Légszállítás | 37.57 ~ 86.70 CFM 63.83 ~ 147.30 m3/h |
Zaj | 10 ~ 21 dBA |