Itt van tehát ez a mobil tévé, amiről most röviden el kell mondanom a véleményemet. Megteszem, nem lesz nehéz feladatom. Az Easy TV Nomad egy nagyon jó, és könnyen használható szerkezet, ami külsőleg és belsőleg egyaránt megállja a helyét.
Külső tekintetében egy jól használható formát, egyszerű, ám megfelelő műanyagokból épített házat kapunk. A belső, vagyis a szoftver tekintetében is elégedettek lehetünk, már csak azért is, mert hazánk nyelvét is ismeri.
Igaz, a Nomad sem hibátlan, de a hibáival együtt lehet élni. Ha egyszer beállítottuk, akkor a menüben sem fogunk sokat barangolni, hiszen a TV-csatornákat váltani, a hangerőst növelni vagy csökkenteni tudjuk a gombok segítségével is.
Számomra a multimédia képességek csak másodlagos szerepet töltenek be a TV funkció mellett, de mondjuk azt, hogy ez a hab a tortán!
A TV használatot csak a jelerősség megléte vagy hiánya befolyásolja, hiszen, ahogy többször írtam, ha van kép az kifogástalan. A probléma ott kezdődik, ha nincs jel, hiszen akkor az adásnak is búcsút inthetünk, ez nem olyan, mint az analóg megoldások, ahol sokszor voltunk úgy vele, hogy nem érdekel, ha hangyás a kép, recseg a hang, fekete-fehér az adás, de a meccsről akkor sem akarunk lemaradni, inkább nézzük rossz minőségben, mint sehogy. Jól lefedett adáskörzetekben a mellékelt antenna is elég lesz, de készüljünk fel rá, hogy gyakran fogunk olyan területre tévedni, ahol nem lesz elég a jel erőssége. Az antenna mellé adott hosszabbító kábel is jól tud jönni, hiszen előfordult velem is, hogy a botantenna irányba állításával sikerült jelet fognom.
Összességében tehát a Nomad nem okozott csalódást. Van rajta kép, van rajta hang. A hiányosságokat azt gondolom mind leírtam, láthatjátok, hogy nem olyanok ezek, amikkel ne lehetne együtt élni, így ha valaki hasonló mobil televízió vásárlásán töri a fejét, az ne hagyja ki a számításból az Easy TV Nomádot sem!
Az Easy TV Nomad a Bluechiptől érkezett, köszönjük, hogy kipróbálhattuk!
.