Te még mindig a mélyhűtőben fagyasztod a jégkockákat?
Nézd meg a jégkocka készítőt működés közben!
Bevezető
Az a helyzet, hogy valamiért abban a hitben éltem, hogy az otthoni “jégkocka” készítő gépek drágák. Nem is nézegettem ilyesmit pont emiatt. Nem mondom, néha, főleg nyáron jól jött volna, mert italokat lehűteni, a srácaimnak gyümölcsös jégkását készíteni macerás volt. Utáltam a mostanában kapható, szilikonból készülő jégkocka készítőket, valahogy mindig sikerült a víz felét a mélyhűtőbe öntenem.
Szóval ritkán készítettem jégkockát, fenének sem hiányzott a macera a mélyhűtő dobozába fagyott vízzel!
Aztán az történt, hogy a BlitzHome (BlitzWolf) forgalmazója megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem kipróbálni egy otthoni, kisméretű, de gyors jégkockakészítő gépet. Megkérdeztem mennyibe kerül, megmondta, leesett az állam, és azt mondtam, de, ha ennyibe kerül, akkor mindenképpen ki szeretném próbálni!
Hogy néz ki?
A BlitzHome BH-IM2 jól néz ki. Bővebben szólva egy nagyon pofás, fényes fekete palástba csomagolt gép, Aminek teteje felnyitható, és ezen a tetőn találunk egy kis ablakot is, amin keresztül figyelhetjük a jégkockák szaporodását.
Elől három visszajelző LED-et találunk, mellettük egy darab be- és kikapcsoló gomb. Szemből nézve a jobboldalon egy hűtőventilátor nyílása, alul pedig a vízleeresztő dugó. Nagyjából ennyi, más érdekességet nem találunk.
A BlitzHome BH-IM2 pontosan 35,80 x 24,80 x 29,00 centiméteres helyet foglal el konyhánkból, tömege ~ 8 kilogramm.
Mit tud?
A BlitzHome BH-IM2 jégkockát készít, mégpedig elég gyorsan. Egészen pontosan nem jégkocka ez, hanem egy kis pohár alakú jég, ami azért jobb, mint a kocka, mert nagyobb felületen érintkezik a hűtendő folyadékkal, mint egy ugyanolyan tömegű hagyományos jégkocka.
A gép víztartálya 1,8 liter kapacitású, a napi jégkocka készítési kapacitás 10-12 kilogram. Erről később írok még. Egy adag, vagyis kilenc darab “jégkocka” elkészítése 7-15 percig tart. Ez függ a víz hőmérsékletétől, a külső hőmérséklettől, páratartalomtól, egyebektől.
A gép nem okos, vagyis ezt nem tudjuk a telefonunkkal vezérelni, de felesleges is lenne. Egyszerűen csak be kell kapcsolnunk, dolgouk, amíg szeretnénk, utána csinálunk rajta egy öntisztítást, leeresztjük a maradék vizet, és kész vagyunk.
Hogy működik?
A jégkocka készítéshez hideg kell, ez nyilvánvaló, ráadásul annyira hideg, amit például egy olcsó hűtőtáskában működő Peltier elem nem is tud előállítani. Ehhez a hőmérséklethez egy kompresszoros hűtőkörre lesz szükség, pont olyanra, mint amilyen egy normál hűtőszekrényben van.
Egy ilyen hűtőkör áll a kompresszorból, az elpárologtatóból, a hőcserélőből, a kapilláriscsőből és a szűrőből. Na, meg persze a gázból, ami kering a rendszerben. A folyamat úgy néz ki, hogy a kompresszor a légnemű halmazállapotú gázt összepréseli, amitől folyékonnyá válik, ezt a gázt bepréseli az elpárologtatóba, ahol kitágul és elpárolog.
A párolgás hőt von el a környezetétől és lehűti a hűtők belső terét. A felmelegedett, újra légneművé vált gáz áthalad a hőcserélőn, amin keresztül a bentről elvont hőt leadja a konyha levegőjének, ismét bekerül a kompresszorba, és így tovább.
Szóval az eljárás nem túl bonyolúlt, és ezt a párolgás által elvont hőt használja a jégkocka készítő gépünk is, igaz, az elpárologtató rész egy kicsit másképp néz ki, mint amit a hűtőgépeknél megszokhattunk, és a rendes működéshez egy plusz csavart is bele kellett tenni a folyamatba.
A jégkocka ebben az esetben nem kocka lesz, hanem inkább egy kis csésze. Ennek oka, hogy az elpárologtató lényegében 9 kicsi, lekerekített végű cső, amit vízbe mártanak. A hideg csőre ráfagy a víz, ebből lesz a jégpohárka. Amikor a megfelelő jégvastagság kialakul a gép a vizet visszaengedi a gyűjtőbe.
És itt jön a csavar. Ahhoz, hogy a kis jégpohárkáink le tudjanak a csövekről válni adni kell nekik egy kis meleget. Szóval, a gép egy pillanatra felmelegíti a csövek külső felületét, ettől a kis pohárkák lecsúsznak róla, és el is készült a “jégkockánk”.
Milyen használni?
Nos, egyszóval leírva: egyszerű!
A gép igazából egy teljesen egyszerű szerkezet. Mint az eddigiekből kiderült csak annyi dolgunk van, hogy bekapcsoljuk, és ha megtelt a kivehető jégkockagyűjtő, akkor kiszedjük a jeget.
Extraként említhető, hogy érzékeli és LED-del jelzi, ha elfogyott a víz vagy, ha megtelt a jégkocka gyűjtő. Ilyen esetekben természetesen le is állítja a működést, amíg nem kap vizet, vagy nem öntjük ki az elkészült jégkockákat.
További extra még az öntisztító funkció. Az egyetlen gombot nyomvatartva indíthatjuk el, ezt én használat előtt és után is megtettem, de nem kötelező. Mondjuk, az első használat előtt egy alapos tisztítás nem árthat.
Kicsit féltem tőle, hogy mivel kompresszoros a gép elég hangos lesz. Szerencsére nem hangos, sőt, meglepően halkan működik. Nem lehet hallani a kompresszor ki- és bekapcsolását, a hőleadón lévő ventilátor is nagyon halk, szóval nyugodtan használhatjuk a konyhában, nem lesz zavaró. A leghangosabb akkor, amikor az elkészült jégkockák lepotyognak a csövekről, szóval gondolhatjátok, hogy tényleg nem sok hangja van.
Fent ígértem, hogy a jégkocka készítés mennyiségéről és idejéről szólok még.
Ahogy szoktam, utána néztem annak, hogy a piacon elérhető olcsóbb gépek milyen sebességgel tudnak jégkockát készíteni, és mennyi ezek napi kapacitása. Nos, a napi kapacitás mindegyiknél 10-12 kilogramm, mint a BlitzHome BH-IM2 esetén, de az egy adag jégkocka elkészülési ideje más. Nem 7-15 perc, hanem 9+ perc.
Természetesen lemértem, hogy nálam egy adag mennyi idő alatt készült el. Az első adag elkészítése több mint 11 perc volt, aminek oka az lehet, hogy a gépbe töltött víz hőmérséklete viszonylag magas volt. A második adagtól viszont az elkészülési idő lecsökkent 7 percre, mindezt úgy, hogy a tető nyitva volt és a lakás hőmérséklete 23-24 fok volt. Gondolom lecsukott fedővel ez az idő tovább csökkenthető.
Amit nem igazán értek, hogy a 7 perces elkészítési idővel több kockát kéne a gépnek gyártania, mint a konkurens megoldásoknak, hiszen azok 9+ percet dolgoznak egy adag elkészítésével. Mégis, a napi mennyiség ugyanakkora. Gyanítom, hogy itt inkább a gyártók óvatossága áll a háttérben, inkább alul becsülik egy kicsit a napi mennyiséget, még mielőtt valaki beléjük köt.
A lényeg, hogy normál hőmérsékleti viszonyok között a BlitzHome BH-IM2 a kategóriatársaknál gyorsabban dolgozik, 9+ perc helyett 7 perc alatt készt egy adagot, vagyis 9 darabot.
Az elkészült jégpohárkák mérete amúgy közepes, szoktak ezeknél nagyobbakat és kisebbeket is készíteni a profi gépek,, attól függően, hogy mit készítenek a jégből. Kásához kisebb, whiskey-hez nagyobb kockák dukálnak.
Mit készíthetsz vele?
Nyilvánvalóan jégkockát. Én a teszt alatt csináltam egy kis jégkását, egy kis fagylaltot (a jégkásába tettem egy kis tejszínt és görögjoghurtot meg minimális cukrot, tovább krémesítettem a turmix-szal és becsaptam a mélyhűtőbe), jegeskávét és persze használtam ital hűtésére is.
A gyártó is ilyen területeket említ, de persze a felhasználásnak csak a képzelet szabhat határt, amihez tudsz vagy kell jeget használni, ahhoz használhatod. Például ha lefejeled a gereblyenyelét, akkor hűsítheted vele a homlokodat.
Összegzés
Ahogy a cikket kezdtem, úgy folytatom itt, az utolsó bekezdésben. Mivel eddig nem nézegettem a jégkocka készítő gépek árát, meglepett, hogy mennyire olcsó lehet ez. Tulajdonképpen pont most, nyár elején merült fel az ötlet itthon, hogy be kéne szerezni egy hasonló szerkezetet, vagy ha nem ilyet, egy fagylaltkészítőt.
A srácaim elmúltak 4 évesek, és imádnak fagylaltozni, de idén annyira elszaladtak az árak, hogy egy családi fagylaltozás már szemmel is jól látható kiadást eredményez. Szóval elgondolkoztunk a dolgon, így számomra is jókor jött ez a cikk, mert így anélkül tudtam kipróbálni egy ilyen masinát, hogy a saját pénzemet kockáztattam volna.
Az, hogy jól működött nem lepett meg, nálunk egyre több a BlitzHome (vagy BlitzWolf) masina a konyhában, mindegyik teszi szépen a dolgát. BlitzHome főzi a kávémat, BlitzWolffal sütöm, amit olaj nélkül süthetek, BlitzWolf kontaktgrillen készítem a hamburgereket. Szóval szeretem ezeket a gépeket, és most már szeretem a BlitzHome BH-IM2 jégkocka készítőt is.
Fent írtam, hogy a gép jól is néz ki, szerintem, ha azt mondjuk rá elegáns, akkor sem mondunk túl nagyot. Bármilyen konyhában, bárpulton ott lehet a helye, senki nem fogja lefitymálni a kinézete miatt.
Ez a gép most kivételesen kínai raktárból vásárolható meg, de az EU Priority Line szállítást használva a kereskedő végzi helyettünk a vámolást, így nem kell ezzel sem foglalkoznunk, és nem kell plusz vámkezelési díjat sem fizetnünk. Az áfát a vételár természetesen tartalmazza, így ezzel sem kell külön foglalkoznunk. A szállítási idő nagyjából 2- kettő és fél hét, szóval, mire itt lesz a kánikula a jégkocka készítőd is megérkezik!
A vásárláshoz használd majd a BGHU2135 kuponkódot, ezzel a gép eredeti 91 ezer forintos árát 39 800 forintra csökkenthetitek itt: