Tuning

Ahogy ígértük, az ASUS GTX 680 TOP-ot igyekeztünk a csúcsra járatni, melyhez az ASUS GPU Tweak segédprogramot használtuk. A GPU alapfeszültségét (minimum feszültség) 1,112 V-ra növeltük, a Power targetet pedig maximumra, 159 %-ra állítottuk. Ezután elkezdtük növelni a GPU Boost Clockját, amivel majdnem sikerült átlépni az 1300 MHz-es álomhatárt, de stabilnak végül 1227/1291 MHz-es frekvenciákon mutatkozott a Kepler, ez is egy igen komoly tuningpotenciálnak tekinthető. A RAM-okból már nem sikerült sok mindent kisajtolni. Íme a bizonyíték:

gtx680top oc

Ezután természetesen nem elégedtünk meg a túlhajtással, néhány dolgot le is mértünk ezekkel a paraméterekkel, így összevethetőek a számok, hogy mennyivel nőtt meg a teljesítmény a GTX 680 TOP gyári beállításaihoz képest.

gtx680oc chart

Végszó

Bizakodva vágtunk bele a GeForce GTX 670 tesztelésébe, jó szereplésre számítottunk a Kepler család második képviselőjétől. Hogy miért? Szerencsére a mérnökök ezúttal nem vették elő a nagykést és a bárdot, amikor a GK104 faragásába kezdtek. A GPU-ban mindössze egy SMX modult tiltottak le, minden más maradt, azaz a memóriavezérlőben, a RAM mennyiségben és technológiai képességekben sincs semmilyen változás. Ennek a gyakorlatban is meglett az eredménye, a mérések során kapott pontszámok és FPS értékek magukért beszélnek.geforce-gtx-670-F gallery_preview

A referencia GTX 670 nagyjából 8-10 %-kal lassabb, mint egy referencia órajeles GTX 680, ami nem tűnik egy komoly differenciának, pláne ha hozzávesszük azt, hogy amennyivel kisebb a teljesítménye, annyival kevesebbet is fogyaszt a bratyónál. Tény, jelenleg a GeForce GTX 680 és a GTX 670 kínálja a legjobb teljesítmény/fogyasztás mutatót a piacon, azaz az NVIDIA a Keplerrel hatalmasat fejlődött ezen a vonalon. Jó hírekkel szolgálhatunk az árazást illetően is. Amíg a csúcs GeForce GTX 680 manapság sem nagyon csíphető meg 145 000 Ft alatt, addig GeForce GTX 670 már bátran találunk 115 000 Ft környékén, azaz körülbelül 30 000 Ft a differencia 10 % teljesítménykülönbségért.

new szerkesztoi_ajanlat_kicsi
NVIDIA GeForce GTX 670


Persze videokártya vásárlásra a magyar embernek egyik összeg sem kevés, de akárhogy nézzünk, ebben a kategóriában ez egy kedvező ajánlat. Radeon vonalon teljesítményben egy kicsivel a HD 7950 fölé helyezhető, de mivel a kisebbik Tahiti ára mostanra 100 000 Ft környékére csúszott, az sem tekinthető rossz választásnak. Igazából a GeForce GTX 670 kapcsán könnyű az ítélet, ha valaki nem szeretne 150 000 Ft-ot kiadni a GTX 680-ért, vagy úgy gondolja, nem éri meg + 30 000 Ft 10 % többlet erőért (van benne valami), akkor nyugodtan választhatja a GTX 670-et, ugyanis technológiában és szolgáltatásokban ugyanazt a színvonalat kínáló, éppen csak lassabb videokártyát kapunk jóval olcsóbban. Ezért a GTX 670 ajánlott

gigagtx670 box

A GIGABYTE GTX 670 (GV-N670OC-2GD) érkezett elsőként, és megalapozta a jó viszonyt. A GTX 670-ben rejlő tartalékokat és a GIGABYTE hozzáállását jól példázza, hogy a gyártó kizárólag gyárilag túlhajtott modellt kínál a vásárlók számára, azaz már a vétel pillanatában kapunk némi plusz kakaót. Ráadásul saját nyomtatott áramkörrel van dolgunk, melyre a már bizonyított 3 ventilátoros Windforce 3X Triangle Cool hűtés került.

new szerkesztoi_ajanlat_kicsi

GIGABYTE GTX 670 OC – GV-N670OC-2GD

Ezzel egyértelműen egy hatékonyabb és csendesebb rendszerre teszünk szert, mint amilyen a referencia megoldás. A GIGABYTE jelenleg egyetlen GTX 670-e mellé nagyon barátságos árat társított, hiába az egyedi NYÁK, az egyedi hűtés és a tuning, a GV-N670OC-2GD a legolcsóbb GTX 670-ek közé tartozik, 115 000 Ft környékén már több helyen is ki lehet fogni őt. Ennek fényében nem kérdés, hogy a GIGABYTE GTX 670 OC-t (GV-N670OC-2GD) vásárlásra ajánljuk.

gtx670 top_box

Az ASUS GTX 670 TOP (GTX670-DC2T-2GD5) egy masszív példány, nem hoz szégyent az ASUS TOP sorozatára, mely mindig a legnagyobb mértékben túlhúzott kártyát jelenti a cégen belül (kivéve a ROG vonalat). A jól bevált recept szerint dolgoztak itt: terveztek egy saját NYÁK-ot, erre felültették a tovább tökéletesített 2 slotos DirectCU II hűtést, megtoldották egy hátlapi lemezzel, majd keményen megrántották a GPU órajelét.

new szerkesztoi_ajanlat_kicsi

ASUS GTX 670 TOP – GTX670-DC2T-2GD5

Ennek az lett az eredménye, hogy a GTX 670 TOP gyakorlatilag egy referencia GTX 680 teljesítményét kínálja, annál kisebb fogyasztással és jóval olcsóbban, mivel az ASUS GTX 670 TOP már 130 000 Ft környékén megcsíphető, míg GTX 680-at nem nagyon találunk 145 000 Ft alatt. Bár jóval drágább, mint egy mezei GTX 670, a GTX 680 szintet hozó teljesítménye és a jó hűtés megkönnyíti a dolgot, mindezek fényében az ASUS GTX 670 TOP (GTX670-DC2T-2GD5) is ajánlott.

aszsgtx680top box

Nem kétséges, tesztünk királya az ASUS GTX 680 TOP (GTX680-DC2T-2GD5). Egyedi NYÁK, hatalmas, 2,5 slotos DirectCU II hűtés, gyárilag is erős tuning. A GTX 680 TOP a piac leggyorsabb GTX 680-jai közé tartozik, és ahogy azt be is bizonyítottuk, még így is jelentős tartalékok lakoznak benne. Amíg a hűtés és a GPU bírja, lehet növelni a MHz-eket. Ilyen mutatott forma után nem meglepő, hogy az ASUS GTX 680 TOP árát is magasan kell keresni, egészen 165 000 Ft környékén, ami 15-20 000 Ft-os többletet jelent egy mezei GTX 680-hoz képest.

new tesztgyoztes_kicsi
ASUS GTX 680 TOP – GTX680-DC2T-2GD5

Hogy megéri-e ez a plusz, vagy sem, azt mindenki döntse el maga, (lényegében ilyen magasságokban majdnem mindegy, hogy 150 vagy 165), az tény, hogy kapunk ellenszolgáltatást a pénzünkért. Az ASUS GTX 680 TOP a tesztgyőztes minősítést kapja, amellett, hogy tetszésünket is elnyerte. A GTX 680 SLI-ről sok szót nem kell ejteni, ha valaki két kártyából akarja az elérhető lehető legnagyobb teljesítményt, akkor két darab GTX 680-ban gondolkozhat, ehhez nem kell mást tennie, mint cirka 300 000 Ft-ot kicsapni az asztalra. 

A GIGABYTE GTX 670 OC videokártyát a GIGABYTE hazai képviseletétől, míg az ASUS GTX 680 TOP, ASUS GTX 680 és ASUS GTX 670 TOP modelleket az ASUS hazai irodájától kaptuk tesztelésre, köszönjük!

A cikket írta: Mihics Zoltán (med1on) és Pintér Gábor (pgabi123)