Beugrottunk a virtuális valóságba a Xiaomival és élveztük.
Ahogy múltkor jeleztem rendeltem egy kisebb Xiaomi csomagot magamnak. Itthon az ok a pénzköltésre az volt, hogy azért rendelem, hogy legyen miről írnom, de azért a háttérben az is ott volt, hogy olyan dolgokat vegyek, amiket régen ki szerettem volna már próbálni. Ilyen volt az előző cikkben bemutatott Xiaomi Selfie Stick, vagyis magyarul nevezzük Bluetooth-os önarckép készítő botnak. 🙂
A második tesztalanyom, ahogy a címből is látszik egy VR szemüveg, ráadásul egy olcsó VR szemüveg. A cucc, ahogy minden Xiaomi termék, fehér dobozban érkezett. Nem a szokásos minőségi, kemény kartonból készülő doboz ez, csak olyan vékonyka, elég hitvány valami. Az elején a szemüveget látjuk, hátul pedig szokás szerint egy csomó kínai szöveg vár minket.
A dobozt kibontva megtaláljuk a szemüveget. A burkolat valami furcsa, textil szerű felülettel készült. Az érintése elég sprőd, de ez nem baj, legalább nem csúszik ki a kezünkből. Furcsa és egyedi megoldás, hogy a telefont egy cipzáros “zsebbe” kell beletenni. Nem becsúsztatós, bepattintós, stb. A zsebet kinyitva kipottyan egy apró csomag, ebben találjuk a szemüveg pántját. Semmi extra, gumis, tépőzáras megoldás, olcsó, könnyen és egyszerűen a fejünkre állítható és jól is tart.
Belül, a lencséknél kopogós, kemény műanyagot találunk, de ahova a telefon felfekszik ott gumi párnák vannak, így karcolódástól nem kell tartanunk. A lenyitható előlap belső felén egy polifoam szerű anyagból készült puha lap van, ez tartja helyén a telefont. Karcolódni ettől sem fog a mobilunk. Az előlap két oldalán nyílás van, ez gondolom jót tesz a hűtésnek is, hiszen a grafikailag megterhelő alkalmazások jelentős hőtermeléssel járhatnak. Persze a nyílásoknak van más funkciójuk is, ezeken “lát” ki a telefon, ha olyan VR alkalmazást használunk, ami a telefon kameráját is igénybe veszi.
Az üzembe helyezésről a szemüveg esetén nem tudok egy mondatnál többet írni. Felteszed a pántot, beteszed a telefont és működik. Viszont, a telefon beüzemelése már más tészta.
Aki használt már telefonos VR szemüveget az tudja, hogy legelsőként is a Google CardBoard alkalmazást érdemes letölteni. Ezzel egyszerűen ki is próbálhatjuk a szemüveget, beállíthatjuk a telefonon a szemüveg típusát. Ez általában úgy történik, hogy a szemüveg gyártója egy QR kódot helyez el valahol a csomagoláson. Ezt a telefonnal beolvassuk és a program alkalmazkodik is a szemüveghez. No, a Xiaomi esetén is találunk QR kódot, de ez még véletlenül sem a fent említett funkcióhoz van.
A QR kódot követve egy VR alkalmazást tölthetünk le a telefonunkra, ami a Xiaomi VR alkalmazásához vezet minket. Érdemes a programot letölteni, de előre szólok, csak kínaiul tud. Elsőre kicsit bosszankodtam miatta, főleg, hogy elsőként lenge öltözetű kínai lányok videóit sikerült megnyitnom, amik online valószínűleg egy kínai szerverről töltődtek be az alkalmazásba, így aztán kb. 3-4 fps sebességgel futottak. Ha türelmes vagy, akkor érdemes a programban körülnézni, mert számtalan alkalmazást tölthetsz le, vannak egész jó kis játékok is. Megnéztem a Google áruházát is, de a Xiaomi programja onnan nem érhető el, így nem hogy magyar, de angol változatban sem találtam meg. (ha valaki ügyesebb lenne, mint én voltam, az kérem jelezze!)
A szemüveg használata amúgy egyszerű. A programok kezelőfelülete a VR esetén két módon szokott működni. Vagy ránézünk az adott menüre és egy idő után az aktiválódik, vagy ránézünk és megnyomjuk a szemüveg tetején található gombot. Ez egy mechanikus megoldás, lényegében “megérinti” a kijelzőt, mintha mi böktünk volna rá.
Most következhet a legfontosabb, a tapasztalat, milyen érzés a Xiaomi szemüvegét használni. Volt már a fejemen néhány hasonló szemüveg, drágábbak is. Azt nem írnom, hogy olcsóbbak is, mert a Xiaomi szemüvegénél olcsóbb csak a kartonpapíros megoldás van (igaz, azt is próbáltam, de inkább nem ajánlom senkinek).
Amikor a dobozból kivetem a szemüveget egy picit elcsodálkoztam, mert nem lehet állítani a lencsék szemtől való, sem az egymástól való távolságát. Ez alapvető szokott lenni, hogy a fejünk méretéhez be tudjuk lőni a lencséket, ne legyen szellemképes minden.No, hát a Xiaominál nem bíbelődtek ilyen dolgokkal, nincs és kész. A szemüveg behelyezése nagyon könnyű, lévén csak körbe kell húzni a zipzárt. Az előlap nem túl erősen, de a helyén tartja a telefont. azért arra érdemes figyelni, hogy ne a szemüvegben headbangeljünk, mert akkor azért el fog csúszni a mobil. Kiesni persze nem tud, karcolódni sem fog, a két előlapi nyíláson benyúlva pedig a könnyedén vissza tudjuk csúsztatni a mobilt a helyére.
Szóval, bekapcsolás előtt voltak kétségeim a lencsék állíthatatlansága miatt, de vagy szerencsém van és pont az én fejemre szabták a szemüveget, vagy a kínaiak valamit nagyon jól csináltak ennél a szemüvegnél, mert minden úgy tökéletes ahogy van. Én egy 5,5 colos teljes HD felbontású telefonnal használtam. Ez a felbontás már elegendő egy VR szemüveghez, bár egy kicsit azért lehet látni a pixelrácsot a kijelzőn, de ez ha elkezdjük használni a programokat már nem fog feltűnni. ami viszont nekem feltűnt, hogy valahogy szélesebb a látószög, mint a hasonló árkategóriájú szemüvegeknél. sokkal kevésbé volt olyan érzésem, mintha búvárszemüvegen át nézném a világot. Oké, nem egy Oculus ez sem, de azért higgyétek el, sokat számit a látószögben 5-10 fok eltérés is pluszban vagy éppen mínuszban. A szemüveggel két apró problémám volt. Az egyik, hogy nem európai orra szabták, így egy picit kellett igazgatni, mire kényelmes lett és nem akarta lelapítani az orromat. A másik, hogy a halántékomnál kétoldalt volt egy kis fény beszűrődés. Nappal is próbáltam a szemüveget, nem mondanám, hogy különösebben zavaró lett volna, de éles fényben már biztos rontana az élményen.
Összességében a Xiaomi szemüvege nekem jókora pozitív csalódást okozott. a dobozból kivéve már előre leírtam magamban, hiszen a lencsék beállítás a a korábban használt szemüvegeknél nagyon fontos volt. Most meg valamiért nem volt rá szükségem. Sajnos nekem olvasáshoz már kell szemüveget használnom, ami most azért lényeges, mert kipróbáltam a cuccot szemüveggel és anélkül is. Örömmel jelentem, az olvasó szemüvegem befért alá, így akinek szükséges az éles látáshoz ez a kiegészítő az is nyugodtan megveheti a Xiaomi VR-t.
A végére maradt az, ami jelen pillanatban 12 dollár, vagyis 3100 forint. Ez tényleg nem sok pénz érte, és az általa nyújtott élményt tekintve bőven meg is ér ennyit.
Én innen rendeltem: Original Xiaomi VR Virtual Reality 3D Glasses – BLACK
Szerkesztő értékelése
{REVIEW}
label=Öszesített pontszám
decimal=0
max=10
Dizájn=8
Képességek=9
Stílus=10
Használat=9
Ár=10
{/REVIEW}