Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy kedvenc eszközük (okostelefon, tablet, stb) töltője mindig akkor nem volt kéznél, amikor a legjobban kellett volna, vagy éppen a ház másik szegletében pihent, esetleg a kocsiban maradt. Ilyenkor a fél életünket odaadtuk volna, hogy legyen egy másik charger a zsebünkben. Az alábbi megoldásokkal (és az ahhoz társuló árral) lényegében a ház minden helyiségét felruházhatjuk egy gyorstöltővel, legyen az garázs, dolgozószoba, háló vagy nappali, mindenhova jut egy olyan BlitzWolf töltő, amire bátran rábízhatjuk a feladatot, de az autó sem marad ki a szórásból. Ráadásként pedig két olyan kábelt is bemutatunk, amik ugyancsak szolgáltatnak érdekességet.
A töltőket természetesen le is teszteltük, egy gyári, 18 wattos Huawei gyorstöltő ellenében kell majd bizonyítaniuk. Van mit a tesztasztalra tenni (tesztkonnektorba dugni), úgyhogy vágjunk is bele!
BlitzWolf BW-S5 QC3.0 18 W USB gyorstöltő
A mezőny legolcsóbb és legegyszerűbb tagja a BW-S5 modell. A fehér-zöld dobozban a töltőn és a csomagoláson kívül csak egy apró használati útmutatót és egy garanciajegyet találunk, de ez egy ilyen jellegű eszköz esetén rendben is van. A fényes fekete burkolat a gyártó logójával megnyerő látványt nyújt, az oldalán pedig megtaláljuk a legfontosabb paramétereket. Az egyszerű jelzőt azért pecsételtem rá, mert csupán egyetlen USB kimenettel rendelkezik, de azon jelentős mennyiségű kakaót képes kitolni, természetesen biztonságosan. A termék fekete és fehér színben érhető el, rendelésnél arra figyeljünk, hogy az EU csatlakozós verziót válasszuk!
Termékleírás:
- Qualcomm Quick Charge 3.0 tech:
A Quick Charge 3.0 úgy lett megtervezve, hogy a hagyományos töltésnél négyszer gyorsabban tankoljon. Hatékonyságát tekintve kétszer olyan gyorsan tölt, mint a QC 1.0, és 38 százalékkal hatékonyabb, mint a Quick Charge 2.0. A Quick Charge 3.0 használatával a hagyományos megoldásokhoz képest körülbelül 35 perc alatt tölthetünk egy átlagos telefont 80 százalékos töltöttségre, ez természetesen azért több mindentől függ és a telefonnak is támogatnia kell a technológiát.
- Qualcomm Certified (QC3.0) PI SC0163 chip:
A BlitzWolf BW-S5 a PI SC0163 chipet használja, amely nemcsak a QC3.0 technológiát támogatja, hanem a Qualcomm Quick Charge korábbi verziójával is (1.0, 2.0 & 3.0) működik. Kompatibilis az C-típusú USB-vel, és szabványos töltést biztosít a QC szabványt nem ismerő eszközök számára.
- Power3S technológia:
Intelligensen azonosítja az elektronikus eszközt is kiépíti a teljes sebességű töltéshez szükséges kapcsolatot. Nem korlátozza a töltési sebességet az alkalmas eszközök csatlakoztatásakor, így kétszer gyorsabban végez, mint a hagyományos töltő.
- Biztonságos és stabil kialakítás:
Könnyű, kompakt, egyszóval hordozható. A túláram, túlmelegedés, rövidzárlat és túlfeszültség védelme biztosítja a töltés biztonságát.
Márka | BlitzWolf® |
Modell | BW-S5 |
Dugó | EU |
Technológia | Power3S Qualcomm QC3.0 |
Teljesítmény | Névleges 18 W (24W Max) |
Bemenet | AC 100-240 V ~ 50 / 60Hz 0.5 A |
Kimenet: | QC2.0 mód: 9 V / 2 A 12 V / 1,5 A (Max.) |
QC3.0 mód: 3,6-6,5 V ~ 3 A 6.5-9 V ~ 2 A 9-12 V ~ 1.5 A | |
Méret | 55 X 46 X 24 mm |
Szín | Fehér, fekete |
Tömeg | 65 g ± 10 g |
Tanúsítvány | CE, Qualcomm QC3.0 |
Csomag tartalma:
- 1 darab BlitzWolf BW- S5 18 W QC3.0 USB töltő EU
- 1 darab BlitzWolf felhasználói kézikönyv
- 1 darab BlitzWolf garanciajegy
A töltő megvásárlásához kattints ide:
BlitzWolf BW-S5 QC3.0 18W USB Charger EU
BlitzWolf BW-S6 QC3.0 + 2,4 A 30W Dual USB gyorstöltő
A BW-S6 a BW-S5 nagyobbik testvére, pont annyival tud többet, amire számítani lehet, azaz egy helyett két darab USB töltő-porttal rendelkezik. A csomagolásban és a doboz tartalmában nem volt különbség a kistesóhoz képest, mérete viszont valamivel nagyobb, kissé ducibb, ami nyilván a kicsit több elektronikára vezethető vissza. Küllemet tekintve ugyanolyan letisztult és tetszetős dizájnnal rendelkezik, mint olcsóbb társa, az alapvetően négyszögletű forma élei lekerekítettek, oldalt egy nagy BlitzWolf logó dobja fel a fekete felületet, míg az egyik élén megtaláljuk a portokkal kapcsolatos specifikációt. A fenekén ott díszelegnek az eszközökre éhes USB portok, melyek közül a narancssárga színű a Quick Charge 3.0 kompatibilis, a fekete pedig a hagyományos példány, erről természetesen maga a töltő is informál az oda elhelyezett feliratokkal. A termék fekete és fehér színben érhető el, rendelésnél arra figyeljünk, hogy az EU csatlakozós verziót válasszuk!
Termékleírás:
- BC1.2 és az Apple Fast Charge protokoll:
A szabvány támogatásával az Apple készülékek is gyorstöltéssel pumpálhatók, ugyanúgy, mintha az az eredeti Apple iPad töltőt használnánk (max 5V /2,4A). Kompatibilis az összes nem QC eszközzel, ebben az esetben az adott készülék normál töltési sebességgel töltődik fel (legfeljebb 5V/2A).
- Power3S technológia:
Intelligensen azonosítja az elektronikus eszközt is kiépíti a teljes sebességű töltéshez szükséges kapcsolatot. Nem korlátozza a töltési sebességet az alkalmas eszközök csatlakoztatásakor, így kétszer gyorsabban végez, mint a hagyományos töltő.
- Biztonságos és stabil kialakítás:
Kompakt, könnyen hordozható. Belső védelmi mechanizmust tartalmaz. A túláram, túlmelegedés, rövidzárlat és túlfeszültség és az intelligens áramillesztés, valamint a feszültségesés kompenzáció védelmi funkció szavatolja a töltés biztonságát.
Márka | BlitzWolf® |
Modell | BW-S6 |
Dugó | EU |
USB csatlakozó | 18 W (max.) QC3.0 port + 12 W (max. 2.4 A port) |
Teljesítmény | 30W (max.) |
Bemenet | AC 100-240 V ~ 50 / 60 Hz 1 A |
Kimenet | 2.4 A port: 5 V / 2.4 A (max.) |
QC3.0 port: 3.6-6.5 V / 2.4 A 6.5-9 V / 2 A 9-12V / 1.5 A (max.) | |
Méret | 54 X 54 X 28,5 mm |
Szín | fehér |
Tömeg | 100 g ± 10 g |
Gyorstöltés | A Qualcomm QC2.0, QC3.0, HUAWEI FCP, Samsung AFC, Apple, BC1.2 kompatibilis |
Csomag tartalma:
- 1 darab BlitzWolf BW-S6 QC3.0 + 2,4 A 30W Dual USB gyostöltő EU
- 1 darab BlitzWolf garanciajegy
A töltő megvásárlásához kattints ide:
BlitzWolf BW-S6 QC3.0+2.4A 30W Dual USB Charger EU
BlitzWolf BW-PL5 30 W QC3.0 2,4 A 4 portos USB gyorstöltő
A BW-PL5 modell az igazi nagyágyú, a termékkategória királya, a legnagyobb, legducibb példány, ami persze érthető, ha megpillantjuk, hogy nem kevesebb, mint négy darab USB portot helyeztek el rajta. A már megszokott minimál stílusú BlitzWolf dobozból gyorsan a konnektorba kívánkozott az egység, mely tenyérbe véve igencsak megtelíti azt, ezért cserébe gyakorlatilag egy füst alatt megoldjuk vele az összes eszközünk töltését, hiszen egy időben rámehet akár két telefon és két darab okososóra is. Ez a töltő jelenleg fehér színben képviselteti magát a kínálatban, a lekerekített ívekkel tarkított minőségi műanyag borítást oldalt a már ismerősként köszönő BlitzWolf embléma dobja fel, de az egyik keskenyebbik oldalon itt sem maradt el a töltéssel kapcsolatos legfontosabb adatok ismertetése. A négy darab USB portot egy piros keret öleli körbe, a csatlakozók mellett látható felfestés üzenete pedig egyértelmű, a három darab felső dugalj hagyományos töltésre szolgál, míg az alsó, zöldre festett USB aljzat képes a QC3.0 kompatibilis gyorstöltésre. Áram alá helyezett állapotban a BW-PL5 szolid kék fénnyel világítja meg a portjait, így akár este és könnyen beletalálhatunk a célba.
Jellemzők:
- QC3.0 gyors töltés a kompatibilis eszközök nagy sebességű töltéséhez.
- Power 3S: automatikusan alkalmazkodik a készülék követelményeihez az intelligens, gyors és biztonságos töltés érdekében
- négy portos töltés: akár négy darab eszköz egyidejű megtáplálása
- egyedi design: modern, ergonómikus és elegáns
- többszörös védelem: a belső töltőáramkör túlfeszültség, túláram és rövidzárlat elleni védelemmel is fel van vértezve
Márka | BlitzWolf® |
Modell | BW-PL5 |
Dugó | EU |
USB csatlakozó | Négy USB port |
Teljesítmény | 30 W (max.) |
Bemenet | AC 100-240 V 50 / 60 HZ 0.8 A MAX |
Kimenet | QC3.0 Port DC 3.6-6.5 V = 3 A / 6.5-9V = 2 A / 9-1 2V = 1,5 A |
Spower Port DC 5V = 2.4 A Minden port (összesen 12W) | |
Méret | 61 × 61 × 30 mm |
Szín | fehér |
Nettó tömeg | 126 g |
Tömeg | 150 g |
Csomag tartalma:
- 1 darab BlitzWolf BW-PL5 30 W QC3.0 2,4 A 4 portos USB gyorstöltő EU
- 1 darab BlitzWolf garanciajegy
A töltő megvásárlásához kattints ide:
BlitzWolf BW-PL5 30W QC3.0 Fast Charging 2.4A 4-Ports USB Charger EU
A BW-SD3 a BW-PL5 közeli rokona, amely megjelenésben és az USB aljzatok számában is tetten érhető. Igaz, színe nem fehér, hanem fekete, a portokat körül ölelő keret pedig nem piros, hanem ezüst, de a BW-SD3 kapcsán is elmondható, hogy amellett, hogy jól néz ki, kézbe véve egyből feltámad az irányába a bizalom. A szivargyújtó csatlakozó okán természetesen az elsődleges célterület az autó, ahol a négy darab portnak hála mindent fel tudunk vele tölteni, amit csak szeretnénk. A három fehér dugalj hagyományos töltést, míg a zöld színű QC3.0-képes megtáplálást biztosít. Csatlakoztatást követően stabilan ül a helyén az autóban, és ahogy rákötjük a megtáplálni kívánt eszközt, már indul is az energiafolyam. A mérések közül ő most azért maradt ki, mert a tesztelésre rendelkezésre álló időn belül nem voltam olyan hosszú autóúton, amely szükséges lett volna a méréshez.
Jellemzők:
- QC3.0 sebesség: úgy tölti fel pillanatok alatt a készüléket, hogy az a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobb teljesítményt kapja, de a szabványnak megfelelő, biztonságos keretek között
- 4 darab USB port: négy eszköz egyidejű csatlakoztatása és töltése
- nagy kompatibilitású bemenet: DC 12V – 24V bemeneti tartomány, a leggyakoribb autókat, teherautókat és hajókat lefedi
- megbízható Power3S biztonság, amely túlfeszültség- védelmet, túláram-védelmet és rövidzárlat-védelmet tartalmaz
Brand | BlitzWolf® |
Modell | BW-SD3 |
Szín | Black |
USB portok száma | 4 |
Teljesítmény | 50 W |
Bemenet | DC 12-24 V |
QC3.0 kimenet | DC 3.6-6.5 V=3 A/6.5-9 V=2 A/9-12 V=1.5 A |
Spower kimenet | DC 5 V=2 A x 2 , 5 V=2.4 A |
Méretek | 74.5 × 46 × 25mm |
Nettó tömeg | 55 g |
Működési hőmérséklet | 0 C – 40 °C |
Csomag tartalma:
- 1 darab BlitzWolf BW-SD3 50 W 4 portos QC3.0 USB szivargyújtós gyorstöltő
- 1 darab BlitzWolf felhasználói kézikönyv
A töltő megvásárlásához kattints ide:
BlitzWolf BW-SD3 50W 4 USB Ports QC3.0 Car Charger
BlitzWolf BW-MT3 3A 2 in 1 Type C Micro USB duál töltőkábel
Az elmúlt bekezdésekben bemutattunk négy darab minőségi töltőt, azonban önmagában egyik sem alkalmas arra, hogy feltöltse az eszközt, hiszen kell egy átvivő közeg, amin keresztül a nafta eljut a készülékbe – ez természetesen egy töltőkábel. Legtöbbünk vélhetően a telefon vagy az egyéb okoseszköz gyári kábelt használja, amivel nincs is semmi probléma azon kívül, hogy általában egy darab van belőle, amit egyrészt elég kényelmetlen állandóan hurcolgatni, másrészt egy darab kábellel máris értelmét veszti, ha több töltővel rendelkezünk.
Éppen ezért célszerű minden töltőhöz legalább egy darab kábelt beszerezni, amire a BW-MT3 azért tökéletes megoldás, mert 2 az 1-ben kialakítású, azaz az integrált átalakítófejnek köszönhetően type C és microUSB csatlakozóval rendelkező eszközök egyaránt tölthetők vele – zseniális! A kábel piros színű, ami nem egy „nyugodt” szín, ellenben bármikor könnyen kiszúrható a szem számára, nem fog könnyen elbújni előlünk.
Ami az időt állóságot illeti: a vastag, de ennek ellenére flexibilis borítás olyannyira rugalmas, hogy 180 fokban is nyugodtan behajlíthatjuk, nem fog megtörni. Az átalakító több, mint 3000, a port pedig több, mint 10000 csatlakoztatást is elvisel, ami egyébként nikkelezett. A BlitzWolf BW-MT3 USB kábel 0,91 és 1,8 méteres hosszban is elérhető, hozzám az emberhosszúságú verzió érkezett.
Jellemzők:
- 2 az 1-ben: type C adapterrel ellátott microUSB kábel
- 3 A gyorstöltés + 480 Mbps-es stabil adatátvitel
- kiváló minőségű és tartós nikkelezett port
Márka | BlitzWolf |
Modell | BW-MT3 |
Kábelcsatlakozók | USB 2.0 apa és USB microUSB apa |
Adapter csatlakozók | MicroUSB anya, type C apa |
Névleges áram | 5 V / 3 A Max |
Anyagok | Nikkelezett csatlakozófejek injekciós formájú csatlakozó PVC-köpeny |
Kábelmag | 22 AWG (teljesítmény) + 30 AWG (adat) |
Adatszinkronizálási sebesség | 480 Mbps |
Hossz: | 0,91 m vagy 1,8 m |
OD | 3,8 mm |
Nettó tömeg | 11 / 20g |
Tömeg | 16/25 g |
Csomag tartalma:
- BlitzWolf BW-MT3 3A 2 in 1 Type C Micro USB duál töltőkábel
A kábel megvásárlásához kattints ide:
BlitzWolf BW-MT3 3A 2 in 1 Type C Micro USB Fast Charging Data Cable
BlitzWolf AmpCore BW-TC5 3A fonott borítású, elpusztíthatatlan USB kábel
Az AmpCore BW-TC5 sajnos nem volt benne a mostani tesztcsomagban (a következő adandó alkalommal mindenképpen bekérünk egyet), ezért mi egyelőre nem teszteltük. Ahol felfigyeltünk rá, az egy Totalcaros tesztvideo volt (kicsit lejjebb látható), ahol az autóvontatástól kezdve az ajtórácsukáson át a rajta történő átdriftelésig mindennel megkínálták a BlitzWolf katonáját, de semmivel nem sikerült megtörni és legyőzni.
Ez főként annak köszönhető, hogy a golyóállóan erős elemi szálak tömbönként vannak szigetelve, amikre egy zavarszűrős alumínium fólia kerül árnyékolás gyanánt. Erre egy TPE poliészter (termoplasztikus elasztomer) réteg kerül, végül ezt vonják be egy fonott poliészter szálas köpennyel. Az eredmény többek között másfél tonnás szakítószilárdság, a felvétel önmagáért beszél.
Specifikáció:
- márka: BlitzWolf
- modell: Ampcore BW-TC5
- anyagok: kétszínű fröccsöntés + TPE szigetelés és fonott poliészter köpennyel
- kábelmag: 30 AWG (Data) + 22 AWG (Power)
- kimenet: 3,6 – 12 V, akár 3 A
- átviteli sebesség: 480 Mbps
- hosszúság: 1 m
- szín: piros vagy szürke
A kábel type C USB, hagyományos microUSB és lightning (apple) csatlakozókkal is elérhető:
- BlitzWolf AmpCore BW-TC5 3A USB Type-C Braided Charging Data Cable
- BlitzWolf AmpCore Turbo BW-MC7 2.4A Braided Durable Micro USB Charging Data Cable
- BlitzWolf AmpCore Turbo BW-MF9 2.4A Braided Lightning Charging Data Cable
Teszt
A tesztelést úgy végeztük, hogy egy Android 7.0-t futtató Honor 8 okostelefont 20 százalékos töltöttségi szintre merítettünk, majd a mobil gyári 18 wattos Huawei gyorstöltőjét használva a Honor akkumulátorát 90 százalékig pumpáltuk. A töltés ideje alatt a telefon nem volt kézben, nem nyomkodtuk, az asztalon pihent. A művelethez szükséges időt feljegyeztük, majd az eszközt 20 százalékig merítve megismételtük azt, immár a BlitzWolf Qualcomm QuickCharge 3.0 kompatibilis gyorstöltőket és a BW-MT3 USB kábelt használva. Lássuk az eredményeket!
Töltési idő 20-ról 90%-ra | Perc |
Huawei HW-059200EHQ | 73 |
BlitzWolf BW-S5 | 69 |
BlitzWolf BW-S6 | 71 |
BlitzWolf BW-PL5 | 72 |
A mért adatok önmagukért beszélnek, minden töltő hozta azt, amit ígért, sőt, sebességük még a gyári Huawei töltőjét is meghaladta, így bebizonyosodott, hogy a specifikációs táblázatban szereplő adatok nem légből kapottak, mindegyiket bátran merjük ajánlani!
Összegzés, vélemény
Néhány hete első BlitzWolf termék gyanánt a BW-BS3 szelfibottal ismerkedtem meg közelebből, már akkor kezdett világossá válni, hogy ez a gyártó bizony nem rendel alá mindent az árnak, olyan termékeket tesz le az asztalra, aminél a minőséget tekintve csak jó benyomásink lehetnek, ehhez pedig olyan árat társít a cég, amivel a kialakult ár/teljesítmény mutató azonnal az ajánlott kategóriába repíti őket. Ez a jó benyomás szerencsére nem változott a BlitzWolf chargerekkel eltöltött idő alatt sem, már a kicsomagolás pillanatában sejtettem, hogy az lesz a teszt, illetve a cikk kimenete, ami végül lett is. A gyártó 18 hónapos garanciát vállal a töltőkre, ezt általában az a cég meri meglépni, aki tudatában vannak annak, hogy termékei valóban tartósak.
A Banggood webáruházban a BlitzWolf termékek kapcsán mindig találhatunk akciókat, a webshop kiemelten kezeli márkát, amire meg is van minden oka. A 12blitzw kuponkód használatával máris szert tehetünk 10% kedvezményre, de ezen túlmenően is érdemes figyelni a jövőben a BlitzWolffal kapcsolatos kuponjainkat, illetve tesztjeinket!
A cikkben letesztelt eszközöket az alábbi linkeken találjátok meg:
- BlitzWolf BW-S5 QC3.0 18W USB Charger EU – 7 dollár: ~ 1990 ft
- BlitzWolf BW-S6 QC3.0+2.4A 30W Dual USB Charger EU – 10 dollár: ~ 2890 ft
- BlitzWolf BW-PL5 30W QC3.0 Fast Charging 2.4A 4-Ports USB Charger EU – 17 dollár: ~ 4950 ft
- BlitzWolf BW-SD3 50W 4 USB Ports QC3.0 Car Charger – 14 dollár: ~ 3990 ft
- BlitzWolf BW-MT3 3A 2 in 1 Type C Micro USB Fast Charging Data Cable – 5,5 dollár: ~ 1590 ft
Mindent kibíró USB kábelek:
- BlitzWolf AmpCore BW-TC5 3A USB Type-C Braided Charging Data Cable
- BlitzWolf AmpCore Turbo BW-MC7 2.4A Braided Durable Micro USB Charging Data Cable
- BlitzWolf AmpCore Turbo BW-MF9 2.4A Braided Lightning Charging Data Cable