Itt ez EB, itt a nyár, az emberek nagy része este 18 órától igyekszik a TV elé ülni, amennyiben teheti, mi is közéjük tartozunk. A meccsnélküli időszakra azonban szeretnénk tartalmas és érdekes olvasnivalót szolgáltatni. Előző nagytesztünkben utánajártunk annak, hogy sikerült az Intelnek az Ivy Bridge, most pedig egy alaplapkörképet szerettünk volna összehozni, melyben 7-es sorozatú PCH-val szerelt, különböző kategóriájú és árú termékek versengtek. Reméljük, sikerült!

series7chipset-462x321

 

GIGABYTE G1.SniperM3

 

g1sniper 45fok

 

A GIGABYTE tovább bővítette a játékosok számára életre keltett alaplapcsaládját, ezúttal a Sniper modellek száma nőtt tovább a G1.Sniper M3 személyében. Az újdonság ezúttal a micro-ATX méretben, illetve kategóriában versenyez, ennek megfelelően 24,4 × 24,4 cm-es a nyomtatott áramkör. Ez lehetővé teszi, hogy ne csak erős, de apró és könnyű játékgépet készítsünk vele. A PCB uralkodó és a komponensek uralkodó színei a fekete és a rikító zöld, ahogy az a GIGABYTE e családjára mindig jellemző.

 

g1sniper dontott

Az LGA1155 foglalat körül L alakban foglalnak helyet a tápellátó áramkörök. 6 + 1 +1 fázis a processzornak, 1 a PCH-nak és 1 a memóriának. Hűtés csak a baloldalon van, egy fekete, vastagon lamellázott borda látja el a feladatot. A CPU socket jobb oldalán rikít a négy darab DIMM slot, kétcsatornás DDR3 támogatással, maximum 32 GB kapacitással, 2400 MHz-es (OC) sebességig. ECC-s modulok használatára nincs lehetőség, az X.M.P. profilok viszont természetesen támogatottak.

g1sniper sajat1 g1sniper sajat2 

A deszka tápellátása egy 24 tűs és egy 4 tűs kiegészítő tápcsatlakozóval történik, innen nem messze pedig egy USB 3.0 előlapi kivezetés is várja feladatának beteljesülését. A SATA szekció a PCB szélén négy darabból áll, a két fehér SATA 3.0 a két fekete pedig 2.0 szabványú. A sarokban lévő fekete ugyancsak SATA2 port. A Z77 PCH-t egy kis méretű, lapított, fekete borda hűti, zöld GIGABYTE felirattal megspékelve. A PCB-n négy darab Smart FAN konnektort helyeztek el, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy négy darab PWM vezérlésű ventilátor alkalmazására van lehetőség. Az alsó sorban a megszokott tűs kivezetéseket találjuk, köztük három USB „header”-rel is, melyek közül az egyik pirossal van kiemelve, az erre csatlakoztatott portok GIGABYTE ON/OFF charge képességgel fognak rendelkezni.

g1sniper sajat3 g1sniper sajat4 

A G1.Sniper M3-on dolgozó PCH-s Intel gigabites LAN vezérlő biztosítja a vezetékes hálózatot, de ami ennél jóval nagyobb figyelmet érdemel, az az integrált hangkeltő. A lapka egy Creative CA0132 modell, Sound Blaster Recon 3Di támogatással, 2 vagy 5.1 csatornás működéssel, S/PDIF kimenettel. Ezt egészíti ki az integrált fejhallgató erősítés és a kiváló minőségű Nichicon kondenzátorok alkalmazása. Ezek együtt garantálják a minőségi hangzást a játékokhoz, legyen szó akár térhangzásról, akár stereo fejhallgatóról. Bár a G1.Sniper M3 egy apró alaplap, a mérnököknek mégis sikerült valahogy három darab teljes szélességű PCI Express 3.0 sínt felvarázsolni rá.

g1sniper sajat5 g1sniper sajat6 

Videokártyához csak az első kettő használható, azaz a kétutas SLI és CrossFireX támogatott (×16; vagy ×8/×8 módban). A sok hosszú slot közé még jutott hely egy apró, ×1-es PCI Express csatlakozónak is. A G1.Sniper M3 a kiváló hardveres jellemzők mellett minden olyan dolog birtokában van, ami mostanában a komolyabb GIGABYTE alaplapokra jellemző: 3D UEFI BIOS, 3D Power tápellátás, Dual UEFI, Ez Smart Response, Lucid Virtu MVP, stb. Ráadásul Ultra Durable 4 modellről beszélünk, amely az evolúció egy következő lépcsőfoka.

 g1sniper sajat7g1sniper sajat8 

Nézzük, mit nyújt a hátlapi kínálat:

 

g1sniper io2

 

Okos dolog, hogy van kombinált PS/2 csatlakozó, ráadásul két darab USB 2.0 társaságában. Az IGP használatával kapcsolatban sem leszünk megkötve, ugyanis D-Sub (VGA), DVI, HDMI és DisplayPort egyaránt megtalálható a hátlapon, szóval ennél többet nem is kívánhatunk. Ezután megint két USB jön egy eSATA-val (6 Gb/s), aztán az RJ45 ethernet csatlakozót láthatjuk két USB 3.0 társaságával, majd a jack portok zárják a sort, melyek között megbújt egy optikai digitális kimenet is.

Teljes specifikáció:

 

g1sniperm3 spec

 

GIGABYTE GA-Z77X-UD5H

 

Z77X-UD5H dontott

 

A GIGABYTE Z77X-UD5H a gyártó felső-középkategóriás Z77 PCH-val szerelt modellje. A külső csekély mértékben változott a Z68-as kiadásokhoz képest. A fekete nyomtatott áramkör szabvány ATX méretű, azaz 30,5 cm × 24,4 cm, beszerelése így egy normális ATX házba nem jelenthet gondot. Az elrendezés is nagyon hasonlít az előd-szériára, az LGA1155 foglalat a szokott helyén fekszik, mellette L-alakban helyezkedik el a PWM szekció, amely 12 fázissal operál.

 

Z77X-UD5H 1

 

 

A foglalat jobbján a négy darab DIMM foglalat került felhelyezésre, melyek természetesen DDR3 modulokat támogatnak kétcsatornás üzemmóddal, nem hivatalosan egészen 2400 MHz-ig. A maximum kapacitás 32 GB lehet, ezt ugyebár négy darab 8 GB-os modullal érhetjük el. ECC támogatás a Z77-nél nincs, az X.M.P. profilok viszont minden további nélkül használhatóak. A rendszer tápellátása a szokásos módon, azaz egy 8-tűs kiegészítő és egy 24 tűs tápcsatlakozóval történik. Utóbbi mellett még találunk pár hasznos dolgot: fizikai bekapcsológombot, hibakereső kijelzőt (debug LED), RESET és Clear CMOS gombot, amelyek apróságok, de azok életét nagyon megkönnyítik, akik esetleg nem (zárt) házba szerelve használják a rendszert (mint például mi).

 

Z77X-UD5H dontott2

 

 

Érdekesség még a közelben elfekvő OC-PEG, mely sejtelmes hangzású, de nem spanyol viasz. Az alaplapokon kiegészítő molex csatlakozókkal eddig is lehetett plusz energiát adni a grafikus alrendszernek, ha több videokártyát használtunk, az OC-PEG is erre szolgál, csak nem molex, hanem (két darab) SATA tápcsatlakozó segítségével. Három vagy négy kártya esetén érdemes használni. A lap hűtése szimpatikus és egyszerű. Természetesen adtak a dizájnra, de nem az volt a lényeg, hogy Mona Lisa 3D-ben vigyorogjon vissza a PCH bordájáról, hanem hogy a rendszer hatékony legyen. Ennek megfelelően mindhárom borda viszonylag lapos, de ennek ellenére vaskos, és mindegyik lamellázott.

z77x ud5h_sajat_1 z77x ud5h_sajat_2 

A két kisebb a PWM-et hűti, a nagyobbik a PCH-t, melyek között egy lapított, nikkelezett réz hőcső tartja az összeköttetést. Ahol régen északi híd volt, ott most egy mSATA csatlakozó díszeleg egy bele illeszkedő SSD fogadásának apropójából, természetesen azért, hogy aktiváljuk vele az Intel Smart Response Technology-t, amely ugyebár jelentős gyorsult idéz elő HDD-alapú rendszer esetén a kis SSD cache-ként való felhasználásával. SATA csatlakozóból 8 darab pihen elforgatva a NYÁK szélén, melyből a két fehér támogatja a 6 Gb/s-os szabványt a PCH-ból, a 4 fekete csak SATA2. A fennmaradó 2 szürke a Marvell vezérlőből, ahogy a lap alján megbúvó is, ezek SATA3-ak.

z77x ud5h_sajat_3 z77x ud5h_sajat_4 

Természetesen bővítősínekből sincs hiány az UD5H-n, teljes szélességű PCI Express sínből 3-at kapunk, míg a rövid ×1-esből 3-at, és még egy hagyományos PCI-nak is jutott hely. Természetesen az SLI és a CrossFireX is támogatott, értelemszerűen 3 kártyáig. A vezetékes hálózatért két gigabites vezérlő felel, az egyik a PCH-ból dolgozó Intel, a másik egy Atheros modell, a hangkeltést egy Realtek ALC 898 chip végzi. Megtaláljuk persze a már megszokott dolgokat is. Mikrokapcsolóval állítható dual-BIOS, USB kivezetés Quick Charge technológiával, EZ Smart Response technology, Lucid Virtu MVP (kapcsolható grafika), 3D UEFI BIOS, és az új Z77 képességek: Intel Radid Start és Intel Smart Connect.

 z77x ud5h_sajat_5z77x ud5h_sajat_6 

A képességek listája szinte végtelen, de a 7-es sorozatú GIGABYTE lapok fizikailag is szintet léptek. Ez az Ultra Durable 4-nek köszönhető. Már a negyedik lépcsőnél tartunk, de a filozófia mit sem változott az évek során: minél megbízhatóbb, minél gyorsabb, minél ellenállóbb komponensek felhasználása. A NYÁK újfajta kialakítás kapott, és már nem egy, hanem két rézréteget tartalmaz. A “New Glass Fabric” eljárás eredménye, hogy a deszka a magas páratartalommal, a nedvességgel szemben is sokkal ellenállóbb. A kiváló komponensek garantálják, hogy egy esetleges magasabb üzemi hőmérséklettel járó műveletet is gond nélkül kibír a rendszer, a speciális IC-k és az egyéb szolgáltatások pedig védelmet nyújtanak az elektrosztatikai behatásokkal szemben. Az Ultra Durable 4 képességekről részletesebben itt olvashattok.

Z77X konfig1 Z77X konfig2 

Ami még kimaradt, az a hátlapi szekció ismertetése, íme:

 

Z77X-UD5H io2

 

Az első két sor a képé és a hangé, van itt minden, ami csak kellhet. D-Sub (VGA) és DVI csatlakozó, natív HDMI és DisplayPort, optikai hangkimenettel megtűzdelve. Ezután két darab USB 2.0, egy FireWire és egy eSATA következik (6 Gb/s), majd a két darab RJ45 LAN csatlakozó, négy darab USB 3.0 társaságában. A sort az analóg audio csatlakozók zárják. 

Teljes specifikáció:

 

GA-Z77X-UD5H spec

 

GIGABYTE GA-B75M-D3V

 

GA-B75M-D3V fekvo

 

A GIGABYTE eme aprósága nem a Z77-re, hanem a B75-re épít. Érdekes szerzet ez a B75, a tuningot leszámítva a legtöbb dolgot tudja, amit a Z77, viszont esetében egy amolyan belépőszintű üzleti megoldásról van szó, melyet az Intel Small Business Advantage szolgáltatáscsomag nyomatékosít. A csomag különféle biztonsági funkciókat kínál, ilyen például a Software Monitor, a Data Backup & Restore (kikapcsolt állapotban is) és az USB Blocker2.

b75-blockdiagram

Ezek hálózaton keresztül, távolról is végezhető műveletek, olyan lehetőségek, amelyek mind jól jönnek a kis és közepes vállalkozásoknak, de otthoni felhasználáskor is hasznukat vehetjük. Ehhez jönnek még hozzá az olyan technológiák, mint a PC Health Center (kikapcsolt állapotban is), az Energy Saver (beállítható, a gépek mikor kapcsoljanak be és ki maguktól, például, hogy  a reggel 8 órás munkakezdésre minden PC dologra kész állapotban legyen, de éjjel egyetlen rendszer se működhessen feleslegesen), és az Intel Wireless Display is elérhető Intel Wi-Fi modul segítségével. Ez pontosan azt tudja, amit a neve jelent: kép és hang átvitele (1080p, 5.1 audio) vezetéknélküli technológia segítségével. Előnyeit különösebben nem kell ecsetelni. A Intel SBA-ról mégtöbb információ elérhető itt.

 

GA-B75M-D3V dontott

 

Ez a lap magyarán magával a PCH-val, illetve annak jellegével nyújt extrát, de a Z77-es előnyökről (Intel Rapid Start, Intel Smart Connect, Intel Smart Response) sem kell lemondani. Ráadásul a típusnévben az M betű a micro-ATX kialakításra utal, ami a gyakorlatban 24,4 cm × 17,4 cm-es méretet jelent, azaz rendkívül kis méretű, ám mégis bika erős gépek építhetőek ki vele. Jellegében is kialakításban a GA-B75M-D3V a tengernyi funkció és szolgáltatás ellenére egy belépőszintű termék. A nyomtatott áramkör hagyományos kék színt kapott, az LGA1155 körül pedig 5 fázist találunk (+ 2 a memóriáknál), melyeket nem hűt borda.

B75M sajat1 B75M sajat2 

RAM foglalatból is csak két DIMM elérhető, kétcsatornás DDR3 támogatással hivatalosan 1600 MHz-ig, maximum 16 GB, X.M.P. használható. A tápellátás egy 24 tűs és egy 4 tűs tápcsatlakozó segítségével valósítható meg. Mivel micro-ATX méretről beszélünk, ennek megfelelő felszereltséggel kalkuláljunk. A SATA csatlakozók egy nagyobb területen oszlanak el, összesen 6 darab. Ebből csak egy, a SATA 0 támogatja a 6 Gb/s-os szabványt, a többi 3 Gb/s-os sebességet tesz lehetővé. A B75 PCH-n apró alumínium borda pihen, szinte alig észrevehető, hogy jelen van. A bővítősínek vonatkozásában is csak a legszükségesebbeket kapjuk, egy teljes szélességű PCI Express-t diszkrét grafika vagy bármilyen más kártya számára, két darab ×1-es PCI Express sín is munkára fogható, valamint képviselteti magát a jóöreg PCI is. Van vezetékes LAN, ezt egy Realtek 8111F lapka szolgáltatja, ahogy a 7.1 csatornás audiot is, itt egy Realtek ALC 897 chip dolgozik.

B75M sajat3 B75M sajat4 

A hátlapon azokat kapjuk a múltból és a jelenből egyaránt, amire egy átlagos munkaállomásnál szükség lehet. Két USB 2.0 kombinált PS/2 porttal, egy D-Sub (VGA) és egy DVI, felettük egy nyomtató porttal(!), majd két USB 3.0 csatlakozó, a LAN és két további régi USB, majd az analóg kivezetések.

 

GA-B75M-D3V io

 

A GA-B75M-D3V-re igaz a mondás: “Kicsi a bors, de erős”. Méretéhez képest meglepően nagy tudástárral rendelkezik (olyanokkal is, amely hagyományos asztali vonalon eddig ebben az árkategóriában nem volt elérhető), és erős is, hiszen a többi 7-es sorozatú GIGABYTE alaplaphoz hasonlóan ő is Ultra Durable 4 eljárással készül, illetve UD4 tulajdonságokkal bír.

Teljes specifikáció:

 

GA-B75M-D3V spec