Az idei év második felében a hordható eszközök piacán lett meg a vezető hely.
Az IDC által kiadott statisztikák szerint Kínában brutális módon bővül a hordható eszközök piaca. Az idei második negyedévben 34,3 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, ez számszerűleg 23,07 millió darab eladott eszközt jelent. Ezek között vannak a különböző hordható okoseszközök, de például a fülhallgatók is. Előbbiek, vagyis az intelligens eszközök 45 százalékos bővülést értek el. Azoknak az okos eszközöknek, amik nem képesek harmadik fél alkalmazásait futtani “csak” 31,9 százalékkal nött az eladott darabszáma. A leginkább azonban a fülhallgatók piaca bővült, itt a növekedés 113 százalékos.
Ha a őiaci részesedést tekintjük, akkor az első helyen a Xiaomi végzett, igaz az előnye nem túl meggyőző a Huaweihez képest. Az első helyhez most 22,9 százalék, míg a másodikhoz 22 százalék kellett. A harmadik helyen az Apple 13,8 százalékkal, nyegyedik és ötödik helyen pedig a kínai BBK és a Qihoo360 állnak.