A Wanbo FHD csúcsprojektora, a Wanbo Mozart 1 Pro e teszt alanya.

Kértem, megkaptam – Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt


Nézd meg videós bemutatómat is, ha tetszett iratkozz fel csatornámra!


Wanbo Mozart 1 Pro – Bevezető

Ezt a cikket egy kis anekdotával kezdem, mert a Wanbo Mozart 1 Pro-nak érdekes története van nálam. Kezdjük azzal, hogy az előd, a Mozart 1 elsőként hozzám érkezett meg az országba, azután a forgalmazó elfelejtett szólni, hogy aktiválhatom a cikket, így a nagyobb oldalak közül nálam jelent meg utoljára a teszt. Mondjuk legalább videót is csináltam hozzá.

two rectangular electronic devices on a table Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

A történet nem itt lesz érdekes, a fura része ott kezdődik, hogy megkértem a forgalmazót hozzon már össze a gyártóval, mert lenne egy fontos kérdésem. Nos, a kérdést feltehettem, így hangzott: Miért ne készít a Wanbo Widevine L1 tanúsítvánnyal rendelkező projektorokat? (itt, zárójelben jegyzem meg, hogy a Wanbo TT kapott L1 tanúsítványt, viszont cserében Linux futott rajta, ami azt jelentette, hogy szinte nulla applikáció volt elérhető hozzá)

A válasz az volt, hogy azért, mert a Wanbo-nál azt vallják, hogy sokkal jobb egy régi, 9-es verziójú Android és a teljes Play Store támogatás, mert így a user bármilyen Androidos appot letölthet és telepíthet a projektorra.

a blue and white square speakers Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Erre megkérdeztem, hogy nem vajon mi lenne a jobb választás egy projektor esetén, ha minden vackot fel lehetne rá telepíteni, vagy az, ha a streaming szolgáltatók műsorait FHD felbontásban élvezhetnénk? (ismét zárójelben, az L1 tanúsítvány nélkül ugyanis csak SD felbontásban nézhetjük a filmeket, hiába tud FHD felbontást a projektor).

Mondtam nekik, hogy véleményem szerint, ez egy projektor, nem egy telefon. Nem fogok rá minden hülyeséget telepíteni, ellenben szeretnék rajta jó minőségben filmeket nézni, és ha szerintük ez ésszerűtlen, akkor felteszem a kezem.

a white and blue square electronic devices Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Erre a válasz: oké, ezen gondolkozunk!

És idén megérkezett a Wanbo Mozart 1 Pro, sőt a DaVinci is, a legújabb gépük, és láss csodát, mind a kettőn Android TV rendszer fut, és mind a kettő rendelkezik Widevine L1 tanúsítvánnyal. Nem állítom, hogy ez csak nekem köszönhető, de talán az én véleményem is nyomott a latban egy keveset, szóval ezt valahol kicsit a saját sikeremnek élem meg.


 

Wanbo Mozart 1 Pro – Specifikáció

Azt már most, a cikk elején jó ha megtudjátok, hogy a Wanbo Mozart 1 és a Wanbo Mozart 1 Pro szinte teljesen megegyezik, így a képességeket az előző cikkből át is emelhetem. Van néhány eltérés, de ezekre külön ki fogok térni!

a remote control and a remote control Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

A Wanbo Mozart 1 Pro – karöltve a Mozart 1-gyel- az eddigi legnagyobb, de nem a legnehezebb projektor a Wanbo-tól. A külső mérete 176 x 209 x 223 mm, a pontos tömege 3,3 kiló. A Mozart 1 ennél 20 dekával nehezebb, aminek az oka, hogy abban még belső tápegységet kaptunk, míg a Pro verzió tápja már külső, így a gép könnyebb lett valamicskét.

A projektor elméletben a sötétkék szín mellett fehérben is kapható, ezt még egyetlen áruházban sem láttam eddig. Ami érdekes, hogy a Pro nélküli verzió is kapható elméletben sötétkékben, de abból meg csak fehéret lehet kapni.

a black projector on a wood surface Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

A gép, ahogy minden Wanbo teljesen zárt vetítési rendszerrel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy nem juthat be por a rendszerbe, a lencséket belülről nem kell takarítani. Ha már lencse. Minden Wanbo projektorra jellemző az is, hogy csak üveg lencséket használnak. Ez jó, mert nem eszi meg az UV és nem deformálódnak el a melegtől. A Wanbo Mozart 1 Pro-ban 5 tagú lencserendszer dolgozik.

a black projector with a remote control Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

A vetítés amúgy LCD panelen keresztül történik, aminek a valós, tehát natív felbontása FHD, vagyis 1920 x 1080 pixel, de megeszi a 2K és 4K tartalmakat is. A világítás LED-es, a gyártó szerint ennek élettartama 30 000 óra (a Mozart 1-nél „csak” 20 000 óra volt megadva, tehát ez is változott). a fényáram nagysága 900 ANSI, a kontrasztarány 3000:1-hez. A vetített kép oldalaránya lehet 4:3-as vagy 16:9-es. A vetítési távolság 1,5- és 4 méter között változhat, a kép átlója pedig a távolság függvényében 55- és 120 col közötti. A kép minőségét tovább tökéletesíti a DCI-P3 színtér 90%-os lefedettsége és a HDR10 támogatása.

A vetítési rendszert a Wanbo PixelPro elnevezéssel illeti, ez a Wanbo Mozart 1 Pro esetén a PixelPro 5.0 verziónál tart. Megjegyzem én talán a 4.0-nál kapcsolódtam be a történetbe, az is volt már vagy 2 éve, ugyanis a 3.0-nál jelent meg egyáltalán az LCD vetítés. A 4.0 és az 5.0 között a különbséget az jelenti, hogy előbbihez azt írják Full closed optical machine (Teljesen zárt optikai rendszer), míg utóbbihoz azt, hogy Innovatív full closed optical machine (Innovatív teljesen zárt optikai rendszer. Vagyis kb. semmi változás, ami nem baj, a 4.0 is tökéletes volt.

A képességek között említést érdemel még az Android 9 operációsrendszer, a 2 GB rendszermemória és a 16 GB-os háttértár, a Wi-Fi5, a Bluetooth 5.0, valamint a 2 x 8 wattos aktív hangsugárzó, és az ezek levegőjével mozgatott mélynyomó.

Itt kell beszúrnom, hogy érdekes módon a Wanbo Mozart 1 esetén még dupla, vagyis 32 GB háttértárat és WiFi6-ot kaptunk. A háttértár még magyarázható azzal, hogy az Android TV-re jó eséllyel kevesebb vackot telepítünk, mint a sima Androidra, de a WiFi6 cseréje WiFi5-re érthetetlen. Nem mintha a használat közben ennek bármi jelentősége lett volna. Az egyetlen tippem a spórolás, mert az Android TV és a Widevine L1 kicsit meglökhette az árat.

Ezt gyorsan ledaráltuk, de próbáljuk is meg értelmezni, mert van mit!

A zárt vetítési rendszer lényegében a kezdetektől, az első Wanbo projektoroktól adott volt, de a 900 ANSI fényáram az előd (Mozart 1) kiadásakor a csúcsnak számított. Ahogy feljebb írtam, a csomagnak a gyártó adott egy hangzatos nevet, ami PixelPro 5.0 lett a lényeg azonban nem a név, hanem a vetítés minősége, az meg hibátlan.

A végére még 3 érdekesség. Az egyik, hogy a fókusz automata. A másik, hogy a trapézkorrekció beállítása is automata, a harmadik, hogy van beépített akadályelkerülés.

the back of a blue device Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Erről az utóbbiról szólni kell, mert az első két képesség már elérhető volt pl. a Wanbo TT-ben is, de ez az akadályizé tök új. Szóval, arról van itt szó, hogy ha a vetítés útjába kerül valami akadály, ami árnyékot vet a képre, vagy van egy tárgy felakasztva a falra, akkor a projektor megpróbálja úgy módosítani a kép méretét, hogy a zavaró tárgy kikerüljön a képből. Jól hangzik!

Lássuk milyen lett a vetítő!


 

Wanbo Mozart 1 Pro – Külső

Aki látott már Wanbo projektort, azt nem fogja meglepni a forma. A régebbi gépek is hasonlóan néztek ki, a dizájn nekem nagyon bejön (bejött eddig is), igaz a szemnek kellemes forma és anyagok az életben kicsit macerásak. Főleg az előlapi fényes felület az, ami igazi ujjlenyomatmágnes, szóval ezt ne fogdosd!

a black projector with a remote control Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Nekem nagyon tetszik, hogy az eddigi lyukacsos hangszórórácsot felváltotta ez a képeken is látható sávozott megoldás, kimondottan egyedi, már-már művészi a hatás. A dizájnernek jár érte egy pacsi! A gép alja, teteje, hátulja nem különösebben érdekes, hátul a megszokott helyen a megszokott csatlakozókat találjuk, vagyis van egy USB A, egy HDMI és egy fejhallgató aljzat.

Itt is felfedezhetünk a Wanbo Mozart 1-hez képest egy kis visszalépést, mert azon kettő- ezen meg egy USB van. Az ok egyszerű, a külső tápegység csatlakozója elfoglalja a helyet, fizikailag nem fért el a második USB.

Ennél sokkal érdekesebb a gép (szemből nézve) jobb (egyben jobbik) oldala, ahol egy elég szokatlan dolgot, egy nagy hangszórót találunk. Na jó, igazából ez nem egy hangszóró, vagyis nem egy aktív hangszóró „csak” egy membrán, amit a gépbe épített két 8 wattos hangszóró által, a zárt belsőben megrezgetett levegő mozgat.

a close up of a blue speaker Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Más szóval baloldalon egy passzív mélynyomót találunk, ami igen szokatlan megoldás egy projektor esetén.

Ami még említésre érdemes a külső kapcsán, hogy alul nem találunk szabvány menetet, amivel tripodra csavarozhatnánk (gyanítom a megnövekedett, nettó közel 4 kilós tömeg miatt), hanem egy kihajtható támasz van, amivel megemelhetjük a gép elejét.

a close up of a blue square Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Ennek egyrészről örülök, mert eddig sem ártott volna hasonló a Wanbo projektorokra, de másrészről szomorú vagyok, mert egyszerű tripodról már nem tudok vetíteni, kell egy asztal vagy polc, amire a gépet teszem.

Az mondjuk szerencsés, hogy a gumitalpak alatt megtaláljuk a szabvány négypontos rögzítés meneteit, így legalább falikonzolra vagy plafon konzolra fel lehet szerelni.

a remote controls next to a speaker Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Nem szóltam még a távirányítótól, de igazán ebben sincs érdekes. Igaz, ne az eddig megszokott fehér Wanbo táv jár hozzá, hanem egy fekete, olyan, amivel eddig más Wanbo gépeknél nem találkozhattunk. Hibáját nem véltem felfedezni, előnye viszont van néhány.

a hand holding a remote control Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Az egyik, hogy kaptunk dedikált Netflix, Disney+, Amazon Prime és Youtube gombokat, vagyis ezt a négy alkalmazást egy gombnyomással indíthatjuk, nem kell a menüben lépkedni. A másik, hogy kaptunk egy külön gombot a képbeállításokhoz is, így ezt sem kell a menüből kurkászni, egy gombbal rögtön ott is vagyunk. Harmadik nincs.


 

Wanbo Mozart 1 Pro – Szoftver

Az a helyzet, hogy mindehol azt olvasom, hogy az Android Tv nem jó, fapados, lejárt lemez. Én pedig imádom. Hogy miért? Pont azért, mert fapados. Sehol egy felesleges menü, semmi cicoma. Arra lett kitalálva, hogy a lehető leggyorsabban megtaláljam a nekem tetsző streaming appot és elindítsam. Látom az utoljára nézett (és félbehagyott) filmek listáját, azokhoz is egy gombnyomással vissza tudok ugrani. Látom egy listában az ajánlott újdonságokat. Mi kell ennél több? Nekem semmi!

a screen shot of a television Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Örvendetes, hogy a Widevine L1 tanúsítvány mellé természetesen megkapjuk a teljes elérhető Google ökoszisztémát is. Az Android TV-re ugyanakkor kevesebb app érhető el, mint a normál Androidra, de a fontosak, amik a filmekhez kellenek ott vannak vagy telepíthetőek. A VLC mint médiaplayer a legjobb, de telepíthetünk Kodi-t is, azon keresztül meg elérjük a Sport4-et is, szóval a Wanbo Mozart 1 Pro jó lesz a foci EB meccseinek nézéséhez is.

a screen shot of a computer Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Ki kell emelnem még a Wanbo Mozart 1 Pro beállítások menüjét, ami nem a szokványos Android TV beállításokon belül érhető el végre, hanem egy külön felületen. Ennek köszönhetően abszolút testre tudjuk szabni a képet és a hangot is. Ez sok projektorból hiányzik, itt megkapjuk!


 

Wanbo Mozart 1 Pro – A tapasztalatok

Kezdem az Ai támogatta dolgokkal. Nem tudom mennyiben van ebben mesterséges intelligencia, de ez most a hívószó, szóval, ha van, ha nincs, ennek szerepelnie kell a prospektusban. Na, de mik is azok a képességek, amik elvben mesterséges intelligenciával támogatottak?

a bird on a tree branch with flowers Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Van néhány automata funkció, mint az automata fókusz, az autópata trapézkorrekciós és az automata akadálykerülés. Ezek közül a Mozart 1-ben a fókusz jó volt, a trapéz néha jó volt, az akadálykerülés meg nem működött. Ehhez képest a Pro verzióban a fókusz jó, a trapéz néha még rossz, az akadálykerülés pedig működik!

A fókuszon végre nem kellett kicsit sem után állítanom, szóval ez nálam tökéletesre vizsgázott. A trapézkorrekció meg van fejelve automatikus vászonra igazítással is, vagyis elvben a projektornak „látnia” kell a vásznat és a képet úgy kellene beállítani, hogy az tökéletesen kitöltse a vásznat. Nos, nagyjából 10-szer próbáltam ezt, ebből kétszer olyan frankó volt, hogy semmit nem kellett állítanom, a maradék nyolc esetben viszont nem lett tökéletes se a vászonra igazítás, se a trapéz. De nem volt vészes a dolog, egy kicsit kellett kézzel korrigálnom.

a hand holding a remote control with a video game on it Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Az akadálykerülés az, ami eddig egyetlen projektornál sem volt jó, de itt végre igen. A videóban meg is mutatom a többi funkcióval együtt, nézzétek meg!

Azt mondja a gyártó, hogy vannak automatikus képjavító funkciók, ezt se megerősíteni se megcáfolni nem tudom, mert kikapcsolni ezeket nem lehet, így nem tudom összehasonlítani sem, hogy milyen lenne, ha ezek nincsenek.

a screen shot of a video game Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

A hibák itt véget is értek, most jöhetnek a jó dolgok, mert a Wanbo Mozart 1 Pro, egy bitang jó vetítő lett! Az első olyan Wanbo, ami kis túlzással már képes lehet egy tévét is kiváltani. Legalábbis, ha elég sötét van a szobában. Természetesen a legjobb akkor, ha teljesen besötétítünk, de ezzel a projektorral már egy olcsó vászonnal és csak félig-meddig besötétítve is mozizhatunk, ha nem tudjuk másképp megoldani. 2024-ben mindenképpen szeretnék magam is egy drágább vásznat beszerezni, mert az újabb projektorok, ahogy a Mozart 1 is, már megérdemelnék, hogy kicsit többet költsek erre is.

a close up of a device Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Játék. Előre telepítve a 3DMark is a szoftver csomag részét képezi, természetesen le lehet törölni. Érdemes is, mert a Wanbo Mozart 1 Pro-n semmi értelme 1-2 fps sebességgel techdemót nézni. Elég lehangoló az eredmény, de azért a Play Store játékai közül nagyon sok szépen elszalad a gépen. Szóval annyira nem rossz ez, kell hozzá egy Bluetooth kontroller, aztán lehet tolni az autós meg platform játékokat, hogy mást ne mondjak.

Filmek. Ennél a vetítőnél már nem gond, ha a filmbéli jelent az űrben vagy egy hajó alsó fedélzetén játszódik. Értsd a sötét részletek már nem tűnnek el! A kép élessége a technológiából adódóan nem tűéles a teljes felületen, de ez tényleg nem a Mozart 1 és nem is a Wanbo hibája. Az LCD vetítőknél, ha nem középről vetítesz, akkor kép valamelyik része mindig kicsit elmosódottabb lesz, más részei meg élesebbek.

Azonban a Wanbo Mozart 1 Pro esetén még ez a technológiából adódó hiba sem különösebben szembetűnő, talán a nagyobb fényerő vagy a jobb LCD miatt, nem tudom.

Szóval a vetített kép színes, szagos a tökéleteset súrolja, már amennyire egy LCD+LED vetítő tökéletes tud lenni, ezen a fényerőn már a HDR-nek is van valami kis észrevehető hatása. Természetesen egy drága DLP (pl. Xiaomi MI Smart Projector 2 vagy MI Smart Projector 2 Pro) vagy lézer projektorral még így sem tudja felvenni a versenyt, de amit kapunk bőven jó így is.

a screenshot of a video channel Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Ami azonban nem csak súrolja a tökéleteset az a hang! A Mozart 1 rászolgált a nevére. A filmek alatt egy kisebb soundbar teljesítményét kapjuk a 2 darab 8 wattos sugárzónak és a mélynyomónak köszönhetően. Vagyis, ha nincs külső hangrendszered akkor is élvezhető, mozihatású hangban lesz részed. De tovább megyek, még zene hallgatására is elmegy a szerkezet, néztem rajta koncertfilmet, tök jó volt az is!

a close up of a button Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

A hang kapcsán azt is fontos megemlíteni, hogy sok projektor esetén hivatkozhatunk arra, hogy nem is olyan hangos a hűtés, a filmek hangja képes elnyomni. Nos, a Wanbo Mozart 1 Pro-nak ilyen kifogásra nincs szüksége, a hűtés hangja tényleg halk. Susogós ráadásul, nem változtatja a hangszínt, nem ugrál, le-fel a hangerő, szóval már akkor alig hallani, amikor a film még el sem kezdődött. Ha meg beindul az akció a mélynyomó abszolút átveszi az uralmat a szobában!


 

Wanbo Mozart 1 Pro – Konklúzió

A Wanbo Mozart 1 esetén a tapasztalatok fejezetet így zártam:

„Vagyis összegezve, a vetítés minősége és a hang szempontjából a Mozart 1 valóban tökéletes projektor lett. Megkockáztatom, hogy a kép minősége, hiába LCD csak már vetekszik némelyik DLP vetítő minőségével, csak azoknál kevesebbe kerül a cucc. Csak az a fránya szoftver…”

A Wanbo Mozart 1 Pro esetén már nem panaszkodhatok a szoftverre sem. A gép, a vas maga adott volt, a Mozart 1 szerintem az egyik, ha nem a legjobb Wanbo (fényerőben az X5 jobb kicsit), így nem csoda, hogy a Pro verzió is az. Megmaradtak a jó tulajdonságok, javítottak az automata beállításokon, végül, de nagyon nem utolsó sorban a szoftver lecserélték az Android TV-re, és megkaptuk a vágyva vágyott Widevine L1 minősítést is!

a remote control next to a black projector Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Ismét idézek a Wanbo Mozart 1 cikkből:

„A hardver szerintem már elég erős benne ahhoz, hogy egy Android TV elfusson rajta, szóval úgy érzem tényleg már csak az kéne, hogy a Widevine L1-et megkapjuk, és ha így lesz, akkor azt a gépet megveszem magamnak, és az lesz az én itthoni vetítőm. Már, amíg meg nem nyerem a lottót és veszek egy lézerprojektort.”

Talán értitek miért kellett ezt az idézetet bevágnom ide. Akkor azt mondtam, hogy ha lenne Widevine L1, ha lenne Android TV, akkor ezt a gépet megveszem magamnak. Jelentem, megvettem. Jelentem, jelenlegi elgondolásom szerint tényleg ez lesz a projektorom, amíg össze nem kuporgatom a pénzt egy jóval komolyabb szerkezetre. Mondjuk egy ultra rövid vetítési távolságú lézerprojektorra, és hozzá egy vászonra, ami önmagában kb. annyiba fog kerülni, mint a Wanbo Mozart 1 Pro.

a man in a black shirt Wanbo Mozart 1 Pro projektor teszt

Nagyjából ennyi, a végére az ár. Sajnos az Android Tv és a Widevine L1 miatt -legalábbis gyanítom, hogy emiatt- a Wanbo Mozart 1 Pro projector drágább lett, mint a Mozart 1. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kuponnal jelenleg 130 ezer forint feletti az ár. Ezzel együtt azt gondolom, hogy ezt a pénzt megéri, hiszen egy projektor nem egy két hétre szóló befektetés. Az biztos, hogy én már ezen fogom a nyári meccseket nézni, sőt, ha megérkezik streamingre a Dűne 2, akkor az is nagy vásznon, háromméteres képátlón lesz az igaz!

A projektort EU, vagyis egészen pontosan lengyel raktárból tudjátok megrendelni, ára a NNNWBMOZT1P kuponkóddal 138 300 forint az alábbi hivatkozásra kattintva:

 

Wanbo Mozart 1 Pro projektor

 

További projektor tesztek oldalunkon