A tabletgyártók mintha megfeledkeztek volna rólunk, felhasználókról a nagy versenyben, tülekedésben. Egymásra licitálnak mindenben, főleg méretben, így napjainkra az egykor kedvelt kisméretű tabletek szinte eltűntek. Minden gyártó a 10 col felettieket erőlteti, sokan már 12 col fölé merészkedtek, ami teljesen eszement méret már, ennyi erővel notebookot is cipelhetünk magunkkal.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt

Az Alldocube az egyik kedvenc gyártóm mostanában. Egyre másra dobálja ki az új gépeket, és ami a legjobb, hogy ezek a gépek tényleg jók! Oké, nem kell egy sokszázezres iPaddel összevetni, mert akkor elvéreznek, de nem is kerülnek annyiba. Még a felébe sem.

Szóval az Alldocube jó, így nem is lepődtem meg túlzottan, amikor pont ők jelentkeztek végre egy „apró” táblagéppel, az iPlay 50 Mini-vel.

Nem véletlenül tettem macskakörömbe a kicsit, mert a kicsiség csak a most piacon lévő gépekhez képest él. Régebben voltak tabletek 6-7 colos kijelzővel is, igaz, ezeknek most már nem sok értelmük lenne, mert a telefonjaink is ekkorák. Régebben a 8 col volt a hatalmas méret.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 1

Aztán most meg a 10+ col uralkodik, ami lássuk be, bizonyos esetekben jól is jön. Azonban a 10 col már nem kicsi méretre, de súlyra sem. Sok női táskába például bele sem fér, de a pasik sem járnak már aktatáskákkal, mint régen, szóval nekik is bajos lehet sok esetben ekkora gépet cipelni.

A 8 col viszont még barátságos. A telefonoknál annyival nagyobb, hogy legyen értelme használni, viszont a 10 colosnál annyival kisebb, hogy akár egy kézben tartva is kényelmesen használható, nézhető marad. A kisebb mérettel együtt jár a kisebb tömeg is. Az akkumulátor technológia meg már fejlődött annyit, hogy egy ekkora készülékházba is értelmes mennyiségű kapacitást lehessen pakolni.

A hardver erősségével azonban vannak elvárásaink, itt nem lehet felmentés a relatív kicsi készülékház.

Az Alldocube gépei között természetesen vannak és vannak erősebbek is, de az iPlay 50 sorozat inkább erősebbnek tekinthető. A sima iPlay 50 a Tiger 618-as lapkával szerelve (ebből már van frissített verzió, ami a Videwine L1-et is támogatja), illetve ott van az iPlay 50 Pro, amiben pedig a Helio G99 dolgozik. Utóbbi az olcsóbb kínai tabletek között már erőműnek számít.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 2

Szóval az iPlay 50 név kötelez, és a gyártó nem is aprózta el a dolgot, hiszen a Minibe is egy egészen erős központi egység került, az UNISOC Tiger 606 integrált Mali-G57 MP1 grafikus gyorsítóval. A proci természetesen nyolcmagos, van tokon belül több műholdas rendszert támogató navigáció, van mobilnet támogatás 4G-vel és persze B20-as sávval. Kapunk kétcsatornás wifit és Bluetooth 5.0-át is, szóval van itt minden, mint a búcsúban!

Ami talán kicsit kevésnek tűnhet az a 4 GB rendszermemória és a 64 GB háttértár, de erre kínálnak némi okosságot. A rendszermemória bővíthető 8 GB virtuális memóriával. Ez a semminél több, de ha valamire igazán hatással van az a marketing, mert rá lehet írni a dobozra, hogy 4+8 GB. Mivel a háttértárból kapjuk ezt a plusz a sebessége megkérdőjelezhető. Szóval maradjunk annyiban, hogy van.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 3

A gépben van tehát mobilnet, így SIM-tálca is akad, amibe betehetünk vagy 2 SIM-et vagy egy SIM-et és egy memóriakártyát. Utóbbi 512 GB plusz tárterületet jelenthet, és bár ez is lassabb lesz, mint a beépített 64 GB, mivel háttértár, annyira nem fáj. Összességében a 600 GB-nál több tárterület már szinte mindenre elég lesz. Szerintem.

A hardver kapcsán még két dolgot kell megemlíteni. Az egyik a kijelző, ami átlagosnak mondható a 300 nit fényerejével és az 1920 x 1200-as felbontásával. A legtöbb 10 colos gép is ezt tudja, de itt a kisebb képátló miatt a PPI érték nagyobb, vagyis a vonalak kevésbé recések, a kép felbontása nagyobbnak tűnik. Jó színeket kapunk, a kontraszt is jó, a betekintési szög meg olyan IPS-es, vagyis az is a tökéleteset súrolja. Nekem nincs ezzel semmi bajom.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 4

A másik az akkumulátor. A kapacitás mindössze 4000 mAh, ami a 10 colos gépeknél megszokott 6000-es értékhez képest kicsi. Azonban ne felejtsük, hogy a kijelző is jóval kisebb, és pont ez a komponens az, ami a legjobban zabálja az energiát. Szóval a 4000 egy 8 colos gép esetén egész elfogadható értéknek tűnik.

A teszt alatt elég sokat nyomkodtam, elindítottam filmet is, összességében a teljes lemerülésig kicsivel kevesebb, mint 9 óra kellett. Nyilván lehet takarékoskodni, lejjebb venni a fényerőt pl., és ha csak filmet nézel az is kevesebb energiát fogyaszt, szóval a becslésem szerint a 10 óra elérhető a géppel, ami aktív üzemidőnek nem is kevés.

Jól elszaladt a szavak száma és a külsőről még nem is szóltam, pedig van mit írni erről is!

Az Alldocube iPlay 50 Mini szép. De tényleg! Kimondottan jól néz ki, a rengeteg alumínium minőségi fogást eredményez. A szögletes keret egy kicsit iPad vagy Xiaomi Tab érzetet ad a gépnek, vagyis ebbe nehéz lenne belekötni.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 5

A gombok a megszokott helyen vannak, kellemesen kattannak, nem lötyögnek, ez is erősíti a minőségi érzetet. Ahogy többször említettem van SIM-tálca, és nagy örömömre jack csatlakozót is kapunk, igaz elég fura helyre, a gép kávájának sarkára tették. Ez annyira nekem nem jön be, de legalább van.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 6

Kapunk kamerákat is, a hátlapi egy picit kiemelkedik az alumínium borításból, emiatt tok nélkül kicsit billegős, ha asztalra fektetve akarjuk használni. Ha már kamera, akkor a felbontást még nem említettem, előre és hátra is 5 megapixelt kapunk.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 7Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 8
Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 9Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 10

Nem írtam még a szoftverről, igaz nagyon nincs is mit. Ami egyértelműen hatalmas előny, hogy a gép már a legújabb Android 13-mal érkezik. További szeretnivaló tulajdonság, hogy nincs dugig pakolva szemét szoftverekkel, csak az alap rendszert kapjuk. Tök elég ez így!

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 11

Ami pedig még hatványozottabban fontos, hogy van Videwine L1 támogatás, ami mostanában még ritka, mint a fehér holló az olcsóbb kínai táblagépeknél. Ha pedig van L1, akkor normális felbontásban tudjuk majd nézni a streaming szolgáltatók műsorait, ez pedig véleményem szerint bazi nagy pirospontot érdemel!

A kérdés persze, mint minden kütyü esetén úgy itt is az, hogy mennyire jó használni a gépet!

Nos, vannak rossz dolgok is, igaz, mindössze kettő. Vagyis három. Vagy inkább három és fél. Az egyik a már említett sarokra helyezett jack csatlakozó, ami szerintem elég veszélyes hely, mindenbe beleakad a dugó.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 12

A másik, hogy a Tiger lapkák esetén a navigáció nem túl izmos, vagyis, ha autóban használnád tájékozódásra, akkor készülj fel rá, hogy kell egy csepp idő, mire megtalálja a műholdakat. A pontosság sem tartozik az erényei közé.

A harmadik, hogy az egyetlen hangszóró hangja messze van a dübörgőtől, elég vérszegény, ami filmek nézése közben azért kicsit elvesz az élményből.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 13Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 14
Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 15Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 16

A negyedik a kamerák minősége, de ez inkább csak fél rossz pont, mert szerintem nincs olyan ember, aki tablettel akar fényképezni. Megjegyzem, leginkább a sok vagy ellenkezőleg a túl kevés fény kezelése a problémás, meg persze az, ha egy témán mind a kettő van. Amúgy, ha sikerül jó témát találnod, ahol a fények nem zavarnak be egész jó fotókat lőhetsz.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 17

A jó dolgok:

Nos természetesen a méret elsőként! Én mondjuk spéci dologra vettem a gépet, ez lesz az új stúdiómban az monitor a kamera mellé. Ide nekem kimondottan jól jött a 8 col, a 10 felesleges, a telefonom viszont egy kicsit kevés.

Persze a 8 col, ahogy azt a cikk elején is írtam sok ok miatt jó, hogy mást ne mondjak, kisebb táskákba is befér. Emellett a tömege is barátságos, mindössze 292 gramm, vagyis pehelysúlyú versenyző a tabletek között.

Jó a kép minősége, és ezen a képátlón a képpont sűrűség is kiemelkedő. A 300 nit fényerő nem sok, de fedett helyen abszolút jó. Napon ne akard használni! A kontrasztarány is teljesen jó, a színek élénkek, a betekintésiszög is tökéletes, így a kijelzőre nyugodtan mondhatom, hogy bőven megfelelő.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 18

A gép külsőleg is nagyon rendben van, abszolút friss a dizájn, a nagyobb, nevesebb gyártók is ezt a formavilágot követik mostanában.

A Tiger606-os proci nem egy erőmű, de a legtöbb játék szépen fut rajta. A háttértár és a memória meglepően gyors, ez pedig jót tesz a kicsit méretesebb programoknak. A Mali vezérlő nem a legcombosabb, de merem állítani, hogy némileg hunyorítva ugyan, de belépő játékgépnek is elmegyeget az iPlay 50 Mini.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 19

A Videwine L1 tanúsítványért akkora pirospont jár, ami el sem férne itt az oldalon. Szóval gondoljatok ide egy bazi nagy pirospontot. Vagy ötöst.

Végül még egy fontos dolog, bár ez engem nem érint, de sokakat fog, ebben biztos vagyok!

A gép megvásárolható magában, vagy megvásárolható különböző csomagokban is. A csomagokban több dolgot találhattok a gép mellett, például a legdrágább csomag tartalmaz Type-C kábelt, OTG adaptert, fülhallgatót, tokot, billentyűzetet és aktív tollat is.

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 20

 

Röviden összegezzünk!

Az Alldocube iPlay 50 Mini véleményem szerint a legjobb dolog, ami az utobbi 1-2 évben az olcsó kínai gépek piacán történt. Végre valami új, végre valami friss „innováció”. Persze nem nagy innováció ez, csak feltalálták újra a 8 colos táblagépeket, de akkor is ideje volt már a dolognak. Nagyon ideje volt!

A Mini jól néz ki, elég erős, elég sokat tud, hogy teljes értékű gépként használjuk, de mindezt egy sokkal barátságosabb, könnyebben hordozható méretben tudja, mint a 10 colos társai. Magam részéről örülök, hogy megvettem, és ha neked is szükséged lehet egy ilyen méretű gépre, akkor Te is örülni fogsz!

Kellett, mint egy falat kenyér – Alldocube iPlay 50 Mini tablet teszt 21

 

A cikk végén jöhetnek az árak és a kuponok!

Ha csak a gépet szeretnéd megszerezni, akkor a BGXIFD1204 kuponkóddal cseh raktárból a tiéd lehet 35 100 forintért. Ha szeretnél valami csomagot tokkal vonóval, akkor a BGb056ed kuponkódot kell használnod, ez minden csomaghoz igénybe vehető. A csomagok természetesen tartalmazzák a tabletet is, viszont ezek a pakkok csak kínai raktárból rendelhetők. Linkek alább:

 

Alldocube iPlay 50 Mini tablet

Alldocube iPlay 50 Mini tablet tartozékokkal