Olvasóinknak már nem jelenthet újdonságot a tény, miszerint a Arctic Cooling megszűnt létezni. E szomorú tényt árnyalja kissé, hogy poraiból rögtön fel is támadt, immár a Cooling utótag nélküli utód, az Arctic. Az új cég szerencsére nem szünteti meg a kiváló hűtések gyártását, ám ezek mellett sok egyéb hardveres kiegészítőt, és egyéb huncutságot is piacra dobtak. Ennek volt köszönhető, hogy cikket írhattunk a svájciak olcsó televíziós és kézi konzoljáról is.
Jelen cikkünk esetében tehát a gyártó az, ami a különböző termékeket összeköti. Emiatt lehetséges az, hogy egy íráson belül mutatunk be két fejhallgatót és egy újabb televíziós játékot. Lássuk hát miből élünk, pontosabban milyen Arctic termékeket vásárolhatunk a boltokban!
A gyártó két terméke érkezett hozzánk. A közös bennük, hogy fejünkre kell tenni őket és hang jön belőlük. Ezen túl minden más tulajdonságban és képességben különböznek, ahogy a felhasználási területben is.
Kezdjük a kisebb dobozzal! Ebben a p311 jelölést kapott fejhallgatót találjuk, ő egyébként cikkünk névadója is. Ebből már sejthető, hogy egy vezeték nélküli megoldásról van szó. A szerkezetet használhatjuk akár notebook vagy asztali gép mellé is, ám azt gondoljuk, hogy ezzel elvesztegetünk sok értékes tulajdonságot. A P311 ugyanis a legjobban egy telefon mellett szolgál. Reméljük most felkaptátok a fejeteket, hogy mitől is jó egy telefon mellé. Természetesen eláruljuk! Attól, hogy a füles burkolata alatt egy mikrofont is elrejtettek, így képesség vált arra, hogy a telefonon érkező hívásokat fogadni tudjuk, és a beszélgetést úgy bonyolítsuk le, hogy a fejhallgatót nem kell levennünk a fejünkről.
A jobb oldali hallgató külsejének közepe egy gomb, amiről az is árulkodik, hogy egy telefonkagyló stilizált képét látjuk rajta. Ezt a gombot megnyomva fogadhatjuk a bejövő hívást, és persze ezzel szakíthatjuk meg, ha a beszélgetést befejeztük.
Napjaink okostelefonjai már megfelelő mennyiségű memóriával rendelkeznek ahhoz, hogy hordozható zenelejátszóként funkcionáljanak, Igaz, a legtöbb esetben a hang minősége nem nevezhető valami csúcsnak, de arra a célra, hogy zenét hallgassunk rajtuk utazás közben, vagy jobb esetben rádió- vagy TV-adást, esetleg filmet nézzünk rajtuk, megfelel.
A P311 nem egy HIFI minőségű darab, de nem is próbálja ezt magáról elhitetni. Ezzel együtt a hang minőségére csak minimális panaszunk lehet, akkor mindenképpen, ha valóban arra használjuk amire a legjobban megfelel, vagyis utazás közben a telefon kiegészítőjeként funkcionál. Egész más lenne az eset, ha otthon a kényelmes fotelben egy jó SACD-ről érkező hangfolyamot szeretnénk élvezni, arra semmiképp sem ajánlanánk jó szívvel.
A termék kapcsán egy fontos dolgot kell még elmondanunk, ez pedig az, hogy egész picire összecsukható, és a dobozban található félkemény tokban elhelyezve hordozhatjuk magunkkal. Kinyitva egy egész normális méretű, szivacsos karimával ellátott hallgatókat használó fülesünk lesz. Ha már a szivacsnál tartunk fontos megemlíteni, hogy ez az eszköz igazi tartósteszten volt nálunk, hiszen még az ünnepek előtt érkezett, ami azt jelenti, hogy egy hónapon keresztül tette a dolgát. Volt autóban kihangosító, és vonaton a hang közvetítője a telefon és a fülünk között. Megszerettük, ajánljuk!