Feltűntek az első képek az NVIDIA várva várt G70 kódnevű lapkájával szerelt referenciakártyáról. Ez is bizonyíték arra, hogy a fejlesztés jól halad, és hamarosan a boltok polcain találkozhatunk az új generációval.
Ahogy az a hűtőborda nélküli képen jól látszik, a kártyán oldalanként nyolc memórialapkának terveztek helyet, ámde ezek fele minden gond nélkül elhagyható, vagyis 256 és 512 MB-tal szerelt változat egyaránt könnyedén készíthető. Ez nagyon jó hír, mert 512 MB ultragyors memória igen drága, és legtöbb esetben nem hoz jelentős gyorsulást a 256-os kiadással szemben. Így hát ha használhatjuk ezt a szót százezer forint fölötti, felsőkategóriás kártyákra, akkor költséghatékonyabb változatokra is számíthatunk.
Bár korábban szó esett róla, hogy esetleg az NVIDIA G70-eknek a 75 W alaplapi, és 75 W külső energia nem lesz elég, úgy tűnik, ez csak a rosszakarók pletykája marad, ugyanis még ez a szörnyeteg is beéri 150 W-tal. De a 150 W körüli érték is minden eddigit felülmúl, a legtöbb ma ismert asztali processzorénál magasabb, tehát egy szó mint száz, ha csak nem találnak ki valami nagyon hatékony hűtést, a GeForce 6800-as sorozat amúgy is elviselhetetlen hangerejű hűtőjét is halknak fogjuk érezni e mellett.
Persze alternatív, barátságosabb hűtési megoldásokra remélhetőleg hamar számíthatunk, ilyen például a Sapphire használta folyékony fém hűtés. Egy előnyt azért mégis látnunk kell a dologban: egyre többen fognak elgondolkodni folyadékhűtésen, márpedig ha valaki eltöltött egy hetet egy igazán jól összerakott, szinte hangtalan folyadékhűtés mellett, többet soha senkit nem fog megérteni a környzetében, aki még mindig zúgó géppel szenved.
Igazán szomorú, ahová a számítástechnikai ipar szinte minden ága halad, az ész nélküli fejlesztések, a hihetetlenül erős verseny kiforratlan, használatra csak korlátozottan alkalmas eszközök elkészültéhez vezet. A legszomorúbb az egészben az, hogy nem foghatjuk rá konkrét gyártókra ezeket a dolgokat, hiszen várhatóan az ATI R520 sem lesz egy hűvös élvezet, arról már konkrét hírek szállingóznak, hogy nyomtatott áramköre méretével biztosan utoléri versenytársát, vagyis ettől kezdve mindkét nagy gyártó ugyanolyan ormótlan tankokkal nyomul előre. Picit még bízhatunk az R520 keskenyebb csíkszélességéből adódó esetlegesen hatékonyabb működésben, de valószínűleg ez is csak hiú ábránd marad.