Ahogy már korábban szóba került, az új generációs Xbox konzol a „Durango” fantázia néven fog majd megjelenni. Jövőre meg is ismerkedhetünk majd vele.
A Microsoft a nagy sikernek örvendő Xbox 360 után nem akar csak ülni a babérjain, hanem már a következő generiáción dolgozik. Korábban már volt szó a Durango-ról oldalunkon, de akkor még csak a neve volt biztos. Most már azt is tudhatjuk, hogy az újdonság a következő évben kerül bemutatásra.
Pontos megjelenés még nem ismert, de az már biztos, hogy 2013 egyik nagy figyelmet érdemlő eseménye lesz, amikor majd a nagyérdemű megismerkedik az Microsoft új konzoljával. Ezek mellet igen érdekes plusz információ, a Microsoft mérnökei a következő generációs konzolból teljes egészében kihagyhatják az optikai meghajtókat. Ez természetesen a korábbi Blu-ray támogatásnak is ellent mond, de egyelőre egyik lehetőség sem biztos.
Figyelembe véve hogy az Xbox Live esetében a digitális anyagok beszerzése milyen jól működik és folyamatosan fejlődik logikus lépésnek is mondható, hiszen így sokkal kényelmesebb a felhasználó számára is az új tartalmak beszerzése. Ez akár a következő mérföldkő lehet a konzolok fejlődésében. Ugyanakkor azonnal jöhet az ellenérv, miszerint pont hogy nem fog eltűnni a fizikai adathordozó, csak más formát ölt majd. A NAND flash alapú adathordozok itt akár komolyabb szerephez is juthatnak, hiszen a technológia egyre olcsóbb és olcsóbb lett az évek során.
Forrás: TechPowerUp!