A fejlesztők a Kickstarteren kezdtek gyűjtésbe, s már a tervezett összeg négyszeresénél járnak.
A „világ legkisebb” mobiljának tervezői a végletekig elmentek, így a Zanco tiny t1 már olyannyira kicsi lett, hogy a használhatóság határán egyensúlyozik. A 13 grammos készülék mindösszesen 21 mm széles, 12 mm vastag és 46,7 mm magas, OLED kijelzőjének átmérője egy picivel fél col alatt van. Az eszköz természetesen csak alapszintű feladatokat tud ellátni, de ilyen méretben nem is lehet más a cél, mint a hívások kezelése – aki ezen be bír pötyögni egy SMS-t, annak gratulálunk.
A megdöbbentő paraméterek ellenére a beszédidő elérheti a 3 órát, a készenlét sem tűnik vészesnek, az ugyanis 3 nap körül mozoghat – 200 mAh-s teleptől ennyire futja. A tiny t1 mini nano-SIM kártyát kezel, 2G képes, a telefonkönyvében 300 kapcsolatot tud rögzíteni, amivel viszont végképp leleplezi valódi mivoltát, az a beszédhang módosító funkció. Ez utóbbi, illetve maga az aprócska méret egyértelműen a börtönlakók céljait szolgálja, hiszen mind a becsempészésnél, mind a használatnál jó eséllyel megúszható a lebukás.
A smasszerek rémálma tavasszal indulhat a rácsok mögé.