A Panda Software szakemberei olyan, 54 országra kiterjedő “zombihálózatot” fedeztek fel, amely spamek millióit küldte szét. Az elhárítást nehezíti, hogy az esetek 90%-ban a számítógép-tulajdonosok nem is tudják, hogy gépük fertőzött.
Több tízezer gépet érint az a fertőzés, amelyet a napokban fedezett fel a PandaLabs. A „Zunker” kódnevű program különféle módokon fertőzött meg otthoni PC-ket – az ilyen gépeket hívja a szaknyelv „zombiknak” -, amelyek tulajdonosuk tudta nélkül egy világméretű, hackerek által irányított spam-hálózat részévé váltak.
Sándor Zsolt, a Panda Software Hungary ügyvezető igazgatója szerint egyelőre nehéz megbecsülni a kár mértékét – és ezen belül a magyar „áldozatok” számát -, annál is inkább, mivel a nem megfelelően frissített vírusirtók nem mindig képesek felfedezni a fertőzést. Így aztán könnyen elképzelhető, hogy a PC tulajdonosa még mindig nem tud arról, hogy gépe naponta több száz, vagy akár több ezer spam kiküldésében segédkezik.
A kártevő eltávolítása sem mindig könnyű feladat, hiszen a jelenlegi biztonsági rendszerek nem mindegyike képes erre. Ilyen körülmények között felértékelődnek a Panda NanoScan-hez és TotalScan-hez hasonló másodlagos védelmi megoldások – nyilatkozta Sándor Zsolt. Ezek az online elérhető, komplex auditszolgáltatások a potenciális biztonsági réseket is képesek felderíteni.