A Sony a jelek szerint Walkman termékcsaládja helyett inkább a legnagyobb konkurensre fókuszál.

Nemrégiben már beszámoltunk egy iPod dokkoló érkezéséről, azonban a Sony Insider értesülései szerint újabb hasonló termékkel rukkol elő a japán gyártó. A CMT-LX30iR a belépőszinten próbál vásárlókat szerezni, ennek megfelelően képességei nem minden esetben érik el a nagytestvér tudását. Az első, és talán legnagyobb veszteség a rendelkezésre álló maximális hangerőben ölt testet: az újdonság hangszórói mindösszesen 2 × 5 watt teljesítményűek, amely véleményünk szerint teljes egészében megkérdőjelezi az eszköz létjogosultságát. Hasonlóan visszafogott jellemzőkkel bír a kijelző, amely csupán egyetlen sort képes megjeleníteni, igaz, ezt szép kék háttérvilágítás mellett teszi. Nagy kár a megnyirbált funkciókért, hiszen az egyéb jellemzőket illetően nem lenne ok a szégyenkezésre: a slot-in mechanikás optikai meghajtó, az USB eszközök támogatása, az FM/AM rádióvevő, az előre programozott EQ sémák, valamint a szabványos fejhallgató kimenet mind megfelelnek a kor elvárásainak. Ütőkártya lehetne továbbá a zenéinket a CD lemezről egyetlen gombnyomást követően USB kulcsra mentő funkció is, amely feltéelezhetően MP3 formátumba kódolva rögzíti a korongon tárolt hanganyagot.

jabb iPod kiegészítővel jelentkezett a Sony

A távirányítóval is ellátott újdonság hozzávetőleg 200 dollár fejében várásolható majd meg, amely figyelembe véve az aktuális deviza árfolyamot, valamint a készülék tudáskészletét, finoman szólva sem mondható korrekt ajánlatnak.